Még májusban írtam a magyar baloldal kulturális amnéziájáról. Most újra "eszembe jutott". És nem csak nekem. A Párbeszéd Magyarországért hétvégi taggyűlésén elfogadott Kiáltvány visszanyúl a baloldal elfeledett hagyományához, s felidézi elhanyagolt külföldi mintáit: "A baloldal nem foroghat szélkakasként. Tisztelnie és büszkén vállalnia kell gyökereit: az ’56-os munkástanácsok demokratikus szocializmusát, Bibó Istvánt és Kéthly Annát, Kassák Lajost és Solt Ottiliát, egyúttal inspirációt kell merítenie az alterglobalizációs mozgalmakból is. Esélyegyenlőség, szolidaritás és önszerveződés nélkül nincs megújulás!"

Korábban is igyekeztem már bővíteni a baloldali kulturális és fogalmi kánont, szélesíteni az emlékezés horizontját:"’56 több volt mint 'egyszerű' forradalom: nemcsak szabadságot követeltek a forradalmárok, hanem egyenlőséget is. Fellázadtak a politikai és gazdasági kizsákmányolás ellen egyaránt, munkás-önigazgatást akartak, munkástanácsokat hoztak létre."

Szintén próbáltam újfajta nyugati mintákat felmutatni: "az occupy- és egyetemfoglaló mozgalmaké, a pán-európai sztrájkot szervező szakszervezeteké, meg a kalózóké, a sarkvidéktől Verespatakig akciózó Greenpeace-es nemzetközi békebrigádoké a jövő. Ha vagány baloldalt akarunk, azt nem lehet csak 93 ezer négyzetkilométeren."

Nem mellesleg: az újbaloldal (így, egybeírva) azt az alternatív baloldalt képviseli Nyugaton, minimum '68 óta, amely szakított a produktivista, nagyüzem-centrikus gazdasági fejlődésmodellel, és befogadta a zöld gondolatot, az ökopolitikát. "A nyugati zöld pártok révén az ökopolitika intellektuális és gyakorlati értelemben is a baloldali eszmeiség alapelemévé vált: csak annak a GDP-növekedésnek örülünk, ami egy igazságosabb és élhetőbb világhoz vezet; a földrengések, korrupciós autópályák és tömegbalesetek generálta GDP-nek nem."

(A kép forrása: www.opendemocracy.net)

Az új baloldal attól is új, hogy újra felfedezi, újraértelmezi saját hagyományát. S messzebbre lát.