Lengyel-magyar: két jobbra át. Kocsis Máté és a Kaczyński-szobor
Kocsis Máté nagyon belejött a szobor-állításba. Ezúttal – fővárosi képviselőként – a repülőgép-balesetben 2010-ben elhunyt lengyel elnöknek kíván szobrot állítani a Köztársaságtól elvett téren, Józsefvárosban.
Abban a kerületben, ahol évről évre jelentősen csökkenek a szociális kiadások, pénz híján a 150 pályázó társasház közül legutóbb összesen 1 (azaz egy!) kapott felújítási támogatást. (Javaslatomat, hogy a polgármester biztosítson plusz-forrásokat, amit a tartalék terhére így év végén bőven megtehetett volna, leszavazták).
Abban a kerületben, ahol bűncselekmény történt és offshorozás zajlott a rendelőfelújítás ügyében, Andy Vajna a mi pénzünkből és a személyre szabott kerületi rendelet védelmében kaszinózik, s ahol Rozi néni és a hozzá hasonlók egészségét vizes, dohos, penészes lakások teszik tönkre.
Abban a kerületben, ahol milliárdokat szánnak a letarolt Orczy-kertben épülő NKE reflektoraira (!) és Mészáros Lőrinc lovardájára.
Abban a kerületben, amelyet a leginkább sújt a 3-as metró akadálymentesítésének elmaradása (mint azt kinyomoztam, a 8. és 9. kerületi állomásokból marad ki a legtöbb). Abban a kerületben, amelyet továbbra is büntetlenül szennyez és mérgez a veszélyes hulladékot feldolgozó, többször is tetten ért ipari üzem.
A politikusok általában akkor fordulnak a szimbolikus politika felé, ha a valóság megváltoztatására nem képesek. Itt is ez zajlik. A szegénység, a szakadt házak, a szennyezés marad. Jelképek helyettesítik a cselekvést. (Jó ez túlzás, mert azért pár jogsértő lépés történt, legyen az szórakozóhely törvénytelen bezáratása vagy a képviselői jogaim jogszabálysértő korlátozása).
...S hogy mit üzen a szobor?
Orbán Viktor lengyel példaképét öntik bronzba. Igaz, Lech Kaczyński azt már nem érte meg, hogy Orbán hűségesküt tegyen annak a putyini „szovjet-Oroszországnak”, amely ellen korábban együtt küzdöttek.
A paksi bővítést végző Roszatom ruténiumfelhője lebeg hazánk és a Pápa tér felett.
(A Kaczinski-fivérek)