„Mérnökök, szerkesszetek időgépeket, és nyissátok föl a munka és nyomorúság barlangjait! (…) Politikusok, sajátítsátok ki nekünk az élet lehetőségeit!” (Kassák Lajos: Vissza a kaptafához, 1923).

Hogy személy szerint Simon Gábor, Molnár Zsolt és Mesterházy Attila ismeri-e Kassák Lajos, Bálint Endre, netán Tábor Béla életművét, azt nem tudhatjuk. De azt azért tapasztaljuk, hogy a létező magyar "baloldal" kulturális emlékezete igencsak lyukacsos. Erről beszélt K. Horváth Zsolt társadalomtörténész pénteken a DiplóKlub rendezvényén.

A jobboldali kulturális hagyományt „feltalálták” a jobboldali történészek, értelmiségiek, miközben a baloldali hagyomány „feltalálásával” a baloldaliak mintha jórészt adósaink maradtak volna. Természetesen nagy tisztelet az elszigetelt kivételeknek, Tamás Gáspár Miklóstól Konok Péterig!

Ha majd a Munka-kör ugyanúgy részévé válik a baloldali hagyománynak, mint Márai/Wass Albert a jobboldalinak, akkor nem csak tagadásokra fog épülni a baloldal identitása.

Ha majd nem hisszük minden, a két világháború közötti baloldali gondolkodóra, művészre, szocdemre, hogy „komcsi” volt…, s ha majd nem szégyelljük, azokat, akik netán tényleg azok voltak (abban a világban!), akkor végre nem saját démonaink ellen fogunk küzdeni.

Ha majd a Capa-kiállításokon nem hiányzik az az életrajzi adalék, hogy ő maga is kommunista volt, akkor érteni fogjuk, mit keresett a spanyol polgárháborúban.

Ha majd megismerjük Weisshaus Aladár szocialista népmozgalmát (Rákosiék őt már 1945-ben letartóztatták, éppúgy mint Demény Pált), Hartstein Ivánt, Justus Pált, Fürth Barnabást, Tábor Bélát, Szabó Lajost, Partos Pált, Lux Lászlót, vagy – hogy női neveket is említsünk – Szalmás Piroskát, Nagy Etelt, akkor gazdagabb lesz a hagyományunk.

Ha rádöbbenünk, hogy a Horthy-korszakban százezres tömeg vett részt a legális baloldal körüli politikai-kulturális mozgalmakban, egyletekben és szervezetekben, és az illegális csoportokban is ezrek, akkor majd nem hisszük hogy „marginális csoportocskákról” volt szó csupán.

(Kassák: "Én éhes vagyok". 18. képvers)

Egyszóval: ha majd a társadalomkritikus, intézményellenes, elkötelezett művészet (van ilyen ma is!) inspirálja a baloldalt, ha a baloldali rendszerkritika erőre kap, ha „népi filmklubok” alakulnak, ha 100 AVM lesz, és ha újra szóra bírjuk a néma hagyományt: a múlt rendszer hivatalos munkásmozgalom-története alól kiássuk a valóságos munkásmozgalmat, sztrájkostul, dalárdástul… No és ha majd a munkástanácsok is eszünkbe jutnak ’56-ról, akkor talán megtalálja a baloldal az utat a néphez. Addig hatalmas munka vár ránk.