Japán-magyar: 2:0. Fideszes öngólok a felsőoktatásban

„Keresztényüldözés!”, „vidékrombolás”... Nagyjából így kommentálná az ellenzékbe szoruló Fidesz 2014 nyarán a nemrég napvilágot látott – 2013-as – felsőoktatási felvételi statisztikát. Most hagyjuk a szokásos ellenzéki szöveget! „Támadás a tudástársadalom ellen”? „A jövő felélése”? …Unalmas! Vizsgáljuk meg, hogy a saját céljait mennyire hatékonyan éri el a Fidesz. Nos, ebben is rosszabbul teljesítenek.

Társadalmi bázisként a második Orbán-kormány, szemben az elsővel, nem a polgárságot, hanem az elitcsoportok közül a keresztény-konzervatív értelmiséget, a társadalmi osztályok valamelyike helyett pedig en bloc a vidéki Magyarországot jelölte meg (emlékszünk még a „falurombolós” szövegükre). Nézzük meg, mit jeleznek a felvételi számok ebből a szempontból! Higgyük el nekik egy gondolatkísérlet erejéig, hogy komolyan gondolták!..

A legfeltűnőbb a vidéki főiskolák kivéreztetése (ezek Nyíregyházától Dunaújvároson át Bajáig a túlélésükért küzdenek, ahogyan már 2012-ben is; idén már a jelentkezők számának megcsappanása is őket érintette a legdrámaibban). A második a vidéki egyetemek sanyarú sorsa: Pécstől Miskolcon át Debrecenig. Igen, kedves Kósa Lajos, Debrecenig! A HVG által (online: itt) közölt adatok szerint Miskolcon két év alatt harmadával, 1107 fővel, míg Debrecenben bő negyedével, 2214 fővel csökkent a („normál eljárásában”) felvett elsőévesek száma. Szeged mintegy ezerötszáz, a Nyugat-Magyarországi Egyetem ezerhétszáz, a Pécs közel háromezer (!) elsőst veszített 2011-hez képest. És rengeteg oktatót. A vidéki Magyarországra mérnek újabb és újabb csapásokat.

De ami a legelképesztőbb, az a Pázmány Péter Katolikus Egyetem mélyrepülése. Az adatok nem keltettek különösebb feltűnést, pedig a korábbi lassú csökkenés idén zuhanássá gyorsult: több mint 23%-kal esett az elsősök száma egyetlen év leforgása alatt. Az egyetem mindezt az általános csökkenéssel magyarázza. Mégis: mintha a Fidesz és a kereszténydemokraták tönkre akarnák tenni a Pázmányt (is), amelyet közvetve maga Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek vezet! Hogy fognak ezzel elszámolni?! Orbán a jogászképzés elleni szabadságharcával azt is kivívta, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemre idén egyetlen államilag finanszírozott jogászhallgatót sem tudtak felvenni. Tandíjas („költségtérítéses”) helyek vannak csak. Mi lesz így az egyházi felsőoktatással? Csak nem a „keresztényellenes” Európai Unió mocskos keze van a dologban?! Hát hiába győztük le őket?!

…A másik véglet a Közgáz: Orbán állítólag korábban elhatározta, hogy sóval hinti be a helyét, de bár tavaly megroggyant a Corvinus, idén már növelni tudta az elsős hallgatók számát. Mert népszerű. Mindeközben a fideszes oktatáspolitika vezérhajója, a „prioritásként” kezelt Műszaki Egyetem a 2012-ben megcsappant keretszám körül stagnál, s megszorításról megszorításra vegetál.

ne-vegyétek-el.jpg

Nincs oktatáspolitikai jelentősége, de a kormányzati bénázást, és a kitűzött célok elérésnek kudarcát jól mutatja, hogy, mint azt az idézett HVG-cikk is kiemeli, idén sikerült 150 hallgatónak államilag finanszírozott helyen megkezdenie japán-tanulmányait. S még mielőtt a keleti nyitást látná valaki e mögött, emlékezzünk: japán piacgazdaság és demokrácia, márpedig az ilyeneket Orbánék nem szeretik, jobban vonzódnak az olyan diktatúrákhoz mint a baltás Azerbajdzsán és a kommunista Kína…

Mindezek az ellentmondásos adatok – Balog, Hoffmann, Klinghammer stb. hozzá nem értésén túl – két hatás keveredéséről tanúskodnak. Az egyik az Orbán-rezsim tudásellenes politikája, a másik a diákmozgalmaknak tett taktikai engedmények. Előbbinek köszönhető, hogy rekord-alacsony volt idén a felsőoktatásba jelentkezők száma, utóbbinak, hogy ehhez képest (de csak ehhez képest!) viszonylag sok az államilag finanszírozott hallgató. Előbbinek, hogy szinte csak az elit tudja tandíjmentes jogász- és közgazdász-képzésre járatni a gyerekét, valamint hogy elsorvadnak a vidéki egyetemek, főiskolák, de még a Műegyetem és a Pázmány is, utóbbinak – bár a cél nem ez volt – hogy sokasodnak a közpénzen tanuló japán-szakosok. Jövőre, ha a Fidesz-KDNP győz a választáson, már nem lesz ilyen zűrzavar: nőnek a ponthatárok, és akkor már minden szakon csak az elit járhat államilag finanszírozott képzésre. A többiek mehetnek stadiont építeni…