Az LMP-frakció tanácsadója lettem (a szociális igazságosság mint közpolitika)

Az átláthatóság rám is vonatkozik. Elmondom hát mindenkinek: az MTA Szociológiai Kutatóintézetében 2003 óta meglévő státuszom mellett ősztől az Országgyűlés LMP-frakciójának égisze alatt működő "Igazságosság Kabinet" tanácsadója is lettem, félállásban. (Pályázat is volt, több-lépcsős kiválasztási folyamattal, nyolcan jelentkeztünk).

A fenntarthatóság és részvétel mellett az LMP politikájának harmadik pillére a szociális igazságosság. Ezt nem elég mondani: interpellációkkal, a kormány-beterjesztésekhez fűzött törvénymódosító javaslatokkal, saját törvényjavaslatokkal be is kell bizonyítanunk. Feladatom mindenekelőtt a stratégia-alkotás (saját "agendánk" kidolgozása /a.m.: témák, javaslatok, amiket napirendre tűzünk/, persze a választási programunk alapján, azt továbbgondolva), a szakértői háttér erősítése (én is innen jövök: az LMP oktatási műhely tagja voltam és maradok), de, amennyire ez lehetséges, az összes érintett közpolitikai javaslatunk konkrét megszövegezésében is részt kell vennem (csak címszavakban, s csak erős idegzetűeknek: szociálpolitika, családügy, ifjúságpolitika; oktatás és tudomány; egészségügy; kultúra és média; emberjogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság).

Persze nem kell mindenhez értenem ;) ...Vannak maguk a képviselők, vannak más tanácsadók is, meg szakértők párton belül és párton kívül, szép számmal. És megpróbálunk súlyozni. Legkisebb parlamenti pártként nem akarunk mindenhez hozzászólni. De mindenhez hozzá akarunk szólni, ami fontos nekünk!

...Apropó: most dolgozom-dolgozunk az új kormány "bűnlajstromán": hogy hol-milyen intézkedésekkel vétettek már az elmúlt százegynéhány nap alatt is a szociális igazságosság elve ellen. Blogom rendszeres olvasói sejthetik mik fognak a listán szerepelni. (Az előző kormány "bűnlajstromáról" sem feledkezünk meg, ne tessék aggódni!). Van, amit még csak terveznek, de elég biztosnak látszik, ilyen az egykulcsos SZJA bevezetése. De várom mindenkitől az ötleteket: a "legapróbb", csendben meghozott miniszteri rendeletig minden érdekel! Aki nem akar a blogba írni, lehet emailben: eross.gabor ((kukac)) lehetmas.hu

(...folyt. köv.!)