Fidesz = pénz és beton
Érdemi vita és ellenérvek nélkül, sunyi módon szavazta le a Kocsis Máté vezette Fidesz-többség az Orczy-kerti famészárlás megfékezését és a következmények enyhítését célzó javaslataimat ma a Józsefvárosi Képviselőtestület ülésén. Eddig mosták kezeiket: „semmi közük a beruházáshoz”, a fakivágásokhoz, most viszont megállapodást kötnek a beruházó Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel (NKE) – csak nem a kerületiek szempontjából fontos kérdésekben.
Az eredeti, Kocsis-féle előterjesztés főleg arról szólt, hogy hogyan sajtózzák meg a facsemetéket, amik a kivágott fákat „pótolják”, meg hogy hány forintot fizet a kivágott fák után az NKE.
...De legalább közvetve bevallották, hogy eddig hazudtak: már eddig is beleszólhatott volna a kerület a józsefvárosiak és ferencvárosiak közös kedvencének, az Orczy-kertnek a sorsába. Másnak is sikerült. És nem is csak az árnyat adó fákról, a tiszta levegőről van szó: az egészséges környezethez való jogunkról – amit a Fidesz megtagad tőlünk. Nyaranta sok-sok ember hal meg a városi hősziget-jelenség miatt, ami az NKE új betonmonstrumai és a fakivágások miatt tovább súlyosbodik. Javaslatom ezt a problémát is megpróbálta volna kezelni, hiszen emberek élete forog kockán!
De ha egészségről, környezetről szólok egy testületi ülésen, mintha a falnak beszélnék. Csak a pénz és a beton számít: „A Felek folyamatosan aktualizálják az átutalásra kerülő összeget a fapótlási és kompenzációfizetési kötelezettségre vonatkozó hatósági döntések függvényében”. …Aki járt mostanában az Orczy-kertben, nem hisz a szemének: gigászi méretű betonfalanszter épül a fák helyén.
Javaslataimat a Fideszesek nem is vitatták érdemben. Orlóczi Lászlónak, a Fűvészkert igazgatójának, Kocsis Máté környezetvédelmi tanácsadójának jutott az a szerep, hogy „megkritizálja” a javaslataimat, de szakmai ellenérvei neki sem voltak, sőt! Ő is csak abba tudott belekötni, hogy, úgymond, „nem kényszeríthetjük semmire az NKE-t”. De persze a javaslatban ilyesmi nem is szerepelt. Meg még mondott pár dolgot, ami tényszerűen nem igaz: hogy a fakataszter nyilvános, meg hogy a beruházás tervei is azok. Hagyjuk is!...
A Fidesz pedig gyáván megnyomta a „nem” gombot. Lássuk, mire mondtak nemet! Íme a javaslatom:
MÓDOSÍTÓ JAVASLAT
„Javaslat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel történő együttműködési megállapodás megkötésére” tárgyú előterjesztéshez
Józsefváros - NKE együttműködési megállapodáshoz:
- Az NKE és a Kerület együttműködésének elsődleges célja a további fakivágások és fapusztulás megelőzése. Ennek érdekében:
- Nyilvánosságra hozzák a további építési ütemek tervét és a fakatasztert,
- A további ütemek tervezésénél a fakivágások elkerülésére törekszenek,
- Józsefváros és az NKE mint Beruházó közösen keresik meg a Fővárost azzal az igénnyel, hogy a Beruházás területén érintett fákat a jövőben a Főváros által beszerzett faátültető géppel ültessék át, a kerület határain belül,
- A beruházás során ki nem vágott, de megbolygatott gyökerű fákra fokozottan ügyelnek, a jövőben kerülik a fák gyökérzetének „körbeásását”, a megdőlő fákat megtámasztják.
- Az NKE és a Kerület együttműködésének másik alapvető célja a fák természetbeni pótlása. Ennek érdekében:
- Az eddigi szakmai és lakossági faültetési javaslatokon felüli is keresik a lehetőségét a kerületben további fák elültetésének,
- Törekszenek arra, hogy fiatal facsemeték helyett minél idősebb (akár 20-30 éves) fákkal pótolják a kivágott fákat,
- A pénzbeli megváltás helyett is a lehető legnagyobb mértékben faültetéseket (valamint bokor és cserjeültetéseket) vállalnak.
- Az Orczy-negyedben a beruházás és a fakivágások következtében megnövekedő légszennyeződés és felerősödő hősziget hatás következményeinek mérséklésére intézkedési tervet dolgoznak ki. Ennek része többek között:
- Hőhullámok esetén a lakosság vízzel való ellátása, idős emberek gondozása,
- Árnyékolástechnikai megoldások (szaktanácsadás, kivitelezés stb.) a környéken lakóknak,
- Az egyetem hallgatóinak bevonása a zöldfelületek gondozásába, öntözésébe,
- Forgalomcsillapítási megoldások közös keresése,
- építőanyagoknál, burkolatoknál hővisszaverő, hőt el nem nyelő burkolatok alkalmazása az NKE beruházás további ütemeinél,
- párakapuk, ivókutak stb.
- Egyetem, fenntarthatóság, társadalmi felelősségvállalás:
- Együttműködnek abban, hogy az Egyetem hallgatói önkéntesként minél több helyi szociális és fenntarthatósági projektben vegyenek részt (zöldudvarok kialakítása, egészségre ártalmas, penészes, dohos lakások „ártalommentesítése” stb.).
- Lehetőség szerint a fenntarthatósági modulokat is beépítenek az egyetemi curriculumba, kerületben végzett gyakorlati képzéssel, terepmunkával kiegészítve.
A fentiekre tekintettel javaslom, hogy a fenti módosítások képezzek a határozat mellékletét és a határozati javaslat az alábbi 4. ponttal egészüljön ki:
- felkéri a polgármestert, hogy a határozat mellékletét képező módosító javaslatok tárgyában kezdeményezzen tárgyalásokat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel.
Felelős: polgármester
Határidő: 2016. december 15.
Budapest, 2016. december 1.
Dr. Erőss Gábor
képviselő
Törvényességi ellenőrzés:
Danada-Rimán Edina
jegyző
nevében és megbízásából
Mészár Erika
aljegyző
______________________________
Kép: a héten gerillaültettünk néhány fát az Orczy-kertben a "Ligetben a Ligetvédők" csapatával (én kék dzsekiben, ásóval).