A köznevelési törvény-módosítás végszavazása előtt levélben fordultam a katolikus, református, evangélikus, zsidó és (a nyíregyházi ügyre tekintettel külön) a görög katolikus egyházi vezetőkhöz, hogy felhívjam figyelmüket a szegregáció törvényesítésének drámai veszélyeire. (EP-képviselőnk, Jávor Benedek pedig uniós szinten harcol a Fidesz ez irányú törekvései ellen). Kértem mindegyikőjüket, hogy "hogy vesse latba befolyását, morális tekintélyét, hogy ez a mindannyiunk jövőjét veszélyeztető terv ne valósuljon meg!"

Ma kaptam meg levelemre az első választ, melyet Dr. Bölcskei Gusztáv püspök úr megbízásából Tarr Zoltán, zsinati tanácsos küldött.

Egyébként a törvényt azóta, némi módosítással, elfogadta a Parlament. A módosítás épp a tiltakozások hatására született, de a helyzet érdemben nem változott.

Bölcskei Gusztáv válaszlevelének legfontosabb mondata ez: „Arról szeretnénk Önt biztosítani, hogy az MRE intézményeiben nincs, és nem lesz elfogadott, ahogy Ön írja a »különböző hátterű gyermekek elkülönítése«.”

Vagyis hiába próbálja meg Balog Zoltán, egykori református lelkész törvényesíteni a szegregációt, kimondottan az egyházi iskolák számára biztosítva ennek lehetőségét, erre a második legnagyobb iskolafenntartó egyház, a Magyarországi Református Egyház részéről – mint írják – nincs igény. Sőt!

Oktatáskutatóként is nagy érdeklődéssel olvastam a levélben közölt statisztikákat (pl.: „Nem meglepő módon a térbeli megoszlást tekintve Észak-Magyarországon a legmagasabb (50,1-60,8%) a református oktatási intézményekben tanuló hátrányos helyzetű diákok aránya”), de ezeket csak tágabb összefüggésben, illetve részletesebben, az egyes kistérségek, települések ismeretében lehet felelősséggel értelmezni. Már csak azért is, mert sokféle fogalom keveredik a szegregáció kapcsán a közbeszédben; ráadásul a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű tanuló törvényi definíciója épp az elmúlt ciklusban változott.

Levelemben többek között ezt írtam:

„Véleményünk szerint beláthatatlan következményei lesznek annak, ha a társadalmunk egyben maradását veszélyeztetve, és a szolidaritás elvét megszegve egyre több és több oktatási intézményben különítik majd el a gyermekeinket. Közös felelősségünk, hogy gyermekeink – minden gyerek! – jó minőségű oktatásban részesüljenek, hogy ezáltal boldog, sikeres életet élhessenek. Márpedig a legeslegjobb szándékkal sem lehet esélyegyenlőséget biztosítani a különnevelés körülményei között. A tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek segítésére sok-sok jól bevált megoldás létezik. Egyetlen megoldás van, ami nem javítja, hanem rontja a hátrányos helyzetűek esélyét: a szegregáció. Segíthet viszont: a jól működő védőnői rendszer, a gyermekszegénység csökkentése, a lakhatási viszonyok javítása, a bölcsődei és óvodai férőhelyek növelése, különösen a hátrányos helyzetű kistérségekben, a kisgyermekkori fejlesztés egyéb formái, a Biztos Kezdet Gyerekházak, a tanodák, a tanulókhoz igazodó modern (fejlesztő, kooperatív stb.) pedagógiai módszerek, a pedagógiai asszisztensek, a gyógypedagógusok, az iskolapszichológusok, a csökkentett osztálylétszám, a kéttanítós rendszer stb. Segíthet tehát mindaz, amit a szakemberek inkluzív pedagógiának neveznek. Nevezhetjük ezt odafigyelő, szeretetteljes integrációnak is. És segíthet a már meglévő szegregáció felszámolása is.”

Erre mintegy válaszul, összegzésképpen a Református Egyház vezetőjének levele ismét hangsúlyozza, hogy „az MRE intézményei nem gyakorolják a hátrányos helyzetű diákok elkülönítését”, de ezen túl is megy, és megfogalmazza – ez már az én interpretációm – a Balog Zoltán féle oktatáspolitikai antitézisét: „így amennyiben a kormány illetékes szerve egyházunkat arra kötelezné, hogy az iskoláinkban a hátrányos helyzetű diákokat is vegyük fel, nyitott kapukra találna ez a rendelkezés.”

Éljen a szeretetteli integráció! …Ami a Balog-féle „felzárkóztatásnak” és „szeretetteli szegregációnak” éppen az ellenkezője.

(a fotó illusztráció; saját felvétel, a VIII. kerületben általam szervezett "alternatív közmeghallgatáson" készült)