Kocsis Mátéék összetévesztik a pálinkát a radírral

50 millió forintnak lába kélt! Mint arról tegnap a hvg.hu beszámolt, a Fidesz összetéveszti Gizikét a gőzekével. És nekünk is azt próbálja bemagyarázni, hogy a kettő egy és ugyanaz.

Történt ugyanis, hogy a Parlamenttől több körben, összesen közel 50 millió forintnyi támogatást, közpénzt igényeltek és kaptak kifejezetten az országgyűlési frakciójuk honlapjának fejlesztésére. Csakhogy az erre kapott pénzt másra költötték el. Amikor lelepleződtek, szánalmas magyarázkodásba kezdtek, hogy a fideszfrakcio.hu és a fidesz.hu egy és ugyanaz. Előbbin eddig egy szem link árválkodott, jelenleg pedig automatikusan átirányítják az olvasókat a párt honlapjára. Vagyis az 50 milliós honlap nem működik.

Kocsis Máté a Fidesz kommunikációs igazgatójaként felel azért, hogy olyan pénzeket használt fel a párt, amelyeket nem pártcélra kapott a frakció.

Olyan ez, mint amikor a részeges apuka kocsmában költi el a tanszerre kapott pénzt, a gyerekének nem tud, de nem is akar ceruzát és radírt venni, aztán váltig állítja, hogy semmi gond. Rá is mutat a sörösüvegre, hogy az a ceruza, a pálinkára meg, hogy az a radír. Hát nem! Tudjuk, hogy a Fidesz él-hal a máj- és költségvetés-károsító pálinkáért, de ki kéne végre józanodnia!

A Fidesz megrészegült a saját hatalmától és "ösztönösen" pártállamként működik. Ösztönösen, mert már észre sem veszi. A maradék demokratikus érzékük is eltűnt. Pedig az Országgyűlés önálló hatalmi ág. Egy demokráciában az kellene, hogy legyen. Nem tehetik meg büntetlenül, hogy parlamenti forrásokat használnak fel pártcélra. Nem hazug pártpropagandára kapták a pénzt, hanem arra, hogy beszámoljanak a Frakció munkájáról, a szakbizottságokban kifejtett tevékenységükről, a módosító indítványokról stb. És hogy megindokolják, miért szavazzák meg az újabb és újabb megszorításokat. Már ha meg tudják.

Azt már eddig is tapasztalhatták a kerületiek, hogy Kocsis Máté nem sokat törődik az itt élőkkel: Józsefvárosban a legmagasabb a tartós munkanélküliek száma az egész Fővárosban, drámaiak a közegészségügyi állapotok (a légzőrendszeri halálozás pl. duplája a fővárosi átlagnak, Kocsis Máté pedig megsérti a kerületiek egészséghez fűződő alkotmányos jogát), Kocsis Máté személyesen is megszavazta, hogy a KLIK elvegye a józsefvárosiaktól a kerületi iskolákat, a kerület lakásállománya leromlott stb. Jóformán csak térkövezésre és a zöldfelületek csökkentésére, fakivágásra költenek.

kocsishenger.jpg

(a kép forrása)

Ha Kocsis Mátéék ennyire nem tudnak különbséget tenni „Gizike” és a „gőzeke” között, felmerül a kérdés, vajon nem fordítják-e pártcélokra az önkormányzat forrásait is? A kerületi Fidesz szócsöveként működő helyi lakájmédiát figyelve, olvasva a kérdés nem is költői.

Most az Együtt-PM VIII. kerületi polgármesterjelöltjeként mégis arra kérem Kocsis Mátét, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjét, a Fidesz kommunikációs igazgatóját, hogy hagyja a szánalmas magyarázkodást! A nem rendeltetésszerűen felhasznált közpénzt a Fidesz utalja át valamilyen jótékony célra. Például vegyenek belőle taneszközöket a rászoruló józsefvárosi gyerekeknek. Októberre elfogy a radír.

És elszakad a cérna.