Orbánék francia hódolója

Mai hír, hogy egy európai vezető Orbán Viktorral tárgyalt, és méltatta a Fidesz-kormány eredményeit. Még mielőtt bedőlnénk az általa vezetett intézmény jól csengő nevének és a Fidesz-propagandának, lássuk ki ő, és mi fán terem az az „Európai Gazdasági és Szociális Bizottság”!

Nos, Orbán Viktornak egy finoman szólva is súlytalan szervezet vezetőjét sikerült fontos államférfiúként eladnia.

De előbb még egy mondat magáról a találkozóról. Orbán Viktor, szokásához híven, hamis sztereotípiákra alapozta a találkozó utáni megszólalást. Azt nyilatkozta például, hogy Franciaországtól „többnyire azt halljuk, hogy miként kell elosztani a már megtermelt javakat". Ezzel szembeállította Magyarország nagyszabású újraiparosítási tervét; persze konkrétumok nélkül.

Nem tudom, hogy nem hallott még róla, vagy a magyar választókat, hírfogyasztókat nézi hülyének – de épp most szeptemberben mutatta be Hollande, a francia Elnök, a nagy francia újraiparosítási tervet, melynek megvalósítása a szocialista-zöld kormány kiemelt programja lesz a következő években. Igaz, ebben nincs se fakivágás, se Simicska, se stadion, se mindenható állam, de szinte minden a zöld fordulat jegyében történik: vasútfejlesztés (TGV), elektromos repülő (Airbus), két liter alatt fogyasztó autók stb. És emellett még a magas hozzáadott értéket termelő ágazatok: informatika, robotika.

Ezzel szemben áll Orbán összeszerelő-Magyarországa: bérrabszolgákkal, az ipari munkásokat (is) sújtó egykulcsos adóval, és természetvédelmi területen történő gyárépítéssel.

És akkor lássuk ki az az Henri Malosse, s mi az az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB)!

Az EGSZB az EU-ban nem sok vizet zavar. Bár az EGSZB munkaadói oldala a vállalatok szószólója, a profi lobbiszervezetek mellett nem rúg labdába. S ugyanez igaz a szervezet egészére: „Az EGSZB egyenetlen minőségű állásfoglalásaira, melyekből fantasztikus termelékenységgel évi 270 darabot ad ki, de csak konzultatív jellegűek, senki sem fordít semennyi figyelmet. 344 tagján kívül kevesen is tudnak a létezéséről, és akik igen, azokat sem nagyon érdekel.” – írja egy mértékadó francia gazdasági hetilap. Viszont évi 200 millió eurós büdzsével gazdálkodnak. Lehet, hogy az Európai Néppárt befolyásos alakjának, Orbánnak is azért hízeleg Malosse, hogy meg ne szüntessék az EGSZB-t, mint az már többször felmerült?

 orbán-malosse.jpg

(Orbán és Malosse - a kép forrása)

Malosse-ról azt kell még tudni, hogy ő egy korábban kialakult rotációs rend jegyében került nemrég a szervezet élére, éspedig épp az EGSZB-n belüli munkaadói oldal képviseletében. Ő tehát a „brüsszeli Parragh László” – nem csoda, hogy Orbán Viktorral jól megértik egymást. ...Rettegjetek, egyetemek!