Részletek a titkos előterjesztésből

Ismeretlenek a NEFMI iratmegsemmisítőjéből kikerült papírfecnikből készült konfettiket szórtak szét szilveszterkor a körúton; én összegyűjtöttem, gondos munkával egymáshoz illesztettem, összeragasztottam, s most a nyilvánossággal is megosztom.

A december 7-én készült előterjesztés ("ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a 2012-ben a felsőoktatásba felvehető, államilag támogatott hallgatói létszámkeretről") előlapján olvasható: "Jóváhagyta Dr. Hoffmann Rózsa államtitkár, Dr. Réthelyi Miklós miniszter". Ez garancia a minőségre.

49 oldalnyi önellentmondás és önleleplezés. ...Azt tudjuk, hogy hazudtak-hazudnak, de lássuk: HOGYAN!

A kormány, saját magát is meghazudtolva, visszalép még a Széll Kálmán tervhez képest is, pedig már az is brutális kapacitásszűkítést irányzott előre: nem 40, csak 30 ezer lesz az államilag támogatott hallgatói létszám, a 2011-es 53 450-hez, ill. a 2010-es 55 200-hoz képest. Jegyezzük meg: HARMINCezer az ÖTVENÖTezerhez képest. Más szóval egyik évről a másikra közel felével csökken a keretszám.

Hanyas vagy? 94-es? Akkor mi félszavakból is megértjük egymást: mi voltunk azok, akik közül csak fele annyian járhattak főiskolára, egyetemre, mint a 93-asok közül...

Azért is jegyezzük meg a 30 000-es számot, mert a szöveg -- ez a manipuláció lényege -- általában az államilag finanszírozott PLUSZ "részösztöndíjas" hallgatók létszámát összeadva ír a keretszámokról: 30+15=45, ami már "csak" tízezres csökkenés volna.

Holott, s akkor ezt a hazugságot is intézzük el egyszer s mindenkorra, aki részösztöndíjas, az új szabályozás szerint az is fizet tandíjat, csak éppen kap belőle 50%-nyi kedvezményt.

A részösztöndíj helyes magyar fordítása tehát: féltandíj.

Ez már vicc! Duplájára emelik az árat, s az így megduplázott árból adnak 50%-os kedvezményt! A féltandíjasok által fizetendő összeg nagyjából megfelel a jelenlegi költségtérítésnek (míg z önköltségi díj, magyarul tandíj, az eddigi költségtérítés kb. duplája lesz). Ahogy eddig sem számolták bele a költségtérítéses hallgatókat az államilag finanszírozott keretszámba, úgy ez most a féltandíjas ("részösztöndíjas") hallgatók esetében is indokolatlan, már csak az adatok összehasonlíthatósága miatt is.

És akkor jöjjön a legnagyobb átverés!

A kormány egy éve azt sulykolja, hogy nem történik más, mint átrendezés, a "mihaszna" társadalom- és bölcsésztudományoktól a műszaki és természettudományokhoz, informatikához.

Az anyagban benne is van, hogy ezt kell hazudni az embereknek: "elengedhetetlen a természettudományos, informatikus és mérnökképzés erősítése, azok arányának növelése a felsőoktatásban. Ennek megfelelően ezeken a területeken 2012-ben számottevően emelkedik az államilag támogatott hallgatói létszám" (9.o., "AZ ELŐTERJESZTÉS KOMMUNIKÁCIÓJA" /!!!/ szövegdoboz).

Önleleplező módon az előterjesztés másutt sokkal árnyaltabban fogalmaz: általában a műszaki, természettudományi és informatikai helyek ARÁNYÁNAK növeléséről szól (4., 9, 11. o. stb.), ami az abszolút létszám csökkentését is megengedi. S csökkentik is!

Tehát a humántudományokat nagyon drasztikusan érinti az egyébként tévhiteken alapuló megszorítás, de a "kiemelt prioritásnak" hazudott természet- és műszaki tudományoknál is jelentősen csökken a tandíjmentességet élvezők száma. A 20. oldalon olvasható: a 2011-es 9 850-ről 2012-ben 5 750-re ZUHAN A MŰSZAKI szakos férőhely-szám. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOKNÁL SZINTÉN DRASZTIKUS CSÖKKENÉS: 5 200-ról 3 000-re (ehhez jön még 2600 féltandíjas). Az informatikánál nem csak a keretszám, de még az arány is csökken, 10,4-ről 10%-ra.

Eközben persze zavartalanul folyik a Demján-Orbán-féle ostoba és káros oligarcha-propaganda "a munkaerő-piaci igénnyel összehangolt felsőoktatási továbbtanulási rendszerről" (4.o.)

Ideillik ez az idézet: "Jellemző, hogy a brutális megszorításokat ügyetlenül leplező álszent Fidesz-politika nemzetinek mondott felsőoktatási rendszerében éppen a nemzeti önazonosságot szolgáló szakokra (magyar nyelv és irodalom, történelem, néprajz) nem telik. De a színleg továbbra is támogatott – mérnöki, természettudományi – képzéseken is keretszám-csökkentést terveznek."

A titkos előterjesztés más részleteiről már írt az origo.hu, de holnap én is folytatom...

Addig is: Boldog Újévet, Tömeges Új Ellenállást kívánok!