Ne hagyjuk!
A Fidesz december 23-án bebetonozza hatalmát és népnyúzó politikáját.
NEM erre kapott felhatalmazást attól az 53%-nyi választótól, aki rászavazott.
Ellenkezőleg: demokráciát és szociális fordulatot ígértek.
Egy nappal karácsony előtt a kormánypártok olyan törvényeket terveznek elfogadni, amik egyenként is komoly veszélyt jelentenének a demokráciára, együtt pedig egyenesen elfogadhatatlanok!
Ezt nem hagyhatjuk!
Tizenegy másik törvény mellett az alábbiakat akarja elfogadni 23-án a Fidesz:
- A Jegybanktörvénnyel a Fidesz megszünteti az utolsó kormánytól független állami intézményt.
- A Stabilitási törvénnyel 2/3-hoz köti az egykulcsos adót, és a saját pártkatonáikkal feltöltött Költségvetési Tanács kezébe vétójogot ad a költségvetést illetően.
- A Házszabály módosításával, akár 1 órával a szavazás előtt teljesen átírhat, illetve 6-szor egy évben vita nélkül fogadhat el törvényeket.
- A Felsőoktatási törvénnyel bezárja az egyetemek kapuit több tízezer diák előtt, bevezeti a röghöz kötést és a tandíjat.
- Az új Választójogi törvénnyel egy olyan aránytalan rendszert hoznak létre, amiben a Fideszt 5%-al kell legyőzni ahhoz, hogy valaki ugyanannyi mandátumot szerezzen, mint ők.
...23-án gyere el délelőtt 9, vagy délután 4 órára tüntetni a Kossuth térre!
Ne hagyjuk!
Forrás: lehetmas.hu/hirek/30751/mit-hoz-a-fidesz-karacsonyra/ (szabadon átírva)