szegregáció-ügyi bejelentés

Az Országgyűlés Oktatási Bizottságának mai (keddi) ülésén Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár, mintegy mellesleg, két fontos bejelentést tett.

A Kormány lemondott a sokat bírált nulladik (más néven felzárkóztató) évfolyam bevezetéséről. Megörültem, mert azt hittem, belátták: a korai fejlesztés, az óvodai férőhelyek bővítése, az általános iskolán belüli segítő-fejlesztő (inkluzív) pedagógia a megoldás, nem pedig a -- mégoly jóhiszemű! --szegregáció.

De nem!

Következő mondatában Hoffmann Rózsa már azt mondta: a Kormány ehelyett a szakértői bizottságok szerepét fogja megerősíteni. Ők fognak dönteni arról, 6 éves korban, hogy egy gyerek (1) normál, (2) kis létszámú, (3) gyógypedagógiai (sic!) osztályba fog-e járni.

A KDNP tehát mégsem érti: a közoktatásban nem szétválogatni, hanem együtt tartani kell a gyerekeket, ez morális, pedagógiai és gazdasági imperatívusz. A korai szelekció, a szegregáció -- ha más érv nem számít, legalább erre hallgathatnának -- nemzetgazdasági, foglalkoztatási szempontból is káros. Ezt nemzetközi felmérések, hazai kutatások, kitűnő közgazdász kollégák is bizonyították (angolul, számokkal: www.econ.core.hu/doc/bwp/bwp/bwp0605.pdf, magyarul, hosszan: www.tanit.hu/files/zold_konyv_2008_oktatas.pdf, magyarul röviden: hvg.hu/sorkoveto/20090428_cigany_gyerekek_oktatasi_integracio_sni). Az LMP programjában is szerepel: lehetmas.hu/upload/9/9/201003/LMP_Program_2010_1.pdf

A KDNP drámai tévedése, hogy azt hiszi: az integráció előfeltétele a fejlesztés; holott ez éppen fordítva van. Az integráció nem a megoldás, de integráció nélkül nincs megoldás. ...Lám, a KDNP fellendíti az aforizma-gyártást! :-)

Hoffmann Rózsa bejelentésére Pokorni Zoltán az ülésen nem reagált. (Talán majd más fórumon?!...) Csak Osztolykán Ágnes nehezményezte.