megszoktuk, hogy a Nyugat, ha éppen nem is szeretjük, mert kizsákmányol bennünket (nicsak! egy rég elfelejtett szó, ma ennek más szinonimái használatosak), jól működik. Jó ott élni.

És valóban: most, hogy pár hétre Berlinbe jöttünk (kutatással egybekötött nyaralásra), minden szép és jó. Olyan a város mint a kisfiam mesekönyvei: jönnek-mennek a különböző közfeladatot ellátó személyek (jé! ez meg valami jogi kifejezés, ilyet nem mondunk!), emitt egy biciklis postás, amott egy szelektált szemetet begyűjtő kukásautó... kevesebb a stressz, több a zöldfelület, s több a mosoly.

Berlin volt napokig Európa legmelegebb pontja: a hazai, de a mediterrán celsiusokat is túlszárnyalva. Irány Észak! 3 napra elutaztunk a tengerhez. Warnemünde, ahonnan kompok járnak Skandináviába, ott nem lehet akkora a hőség! Hőség az volt, de még épp kibírható. A Balti-tenger 22 fokos, ami elképesztő, ahhoz képest hogy itt még fókák is élnek...

Volt lubickolás. Ábel nagyon élvezte (lehet, hogy még nem írtam itt le kisfiam keresztnevét. Most megtettem. Egymás között vagyunk!). Persze a homokvár- és iszapcsatorna-építés volt a fősláger. Egész közel jöttek a sirályok is. Jöttek, mondom, nem repültek: a homokban tipegtek.

Éjszaka átvonult egy hidegfront. A visszaúton, a kellemesen légkondicionált expresszvonaton, a Süddeutsche Zeitungban olvastam, hogy előző nap sokan rosszul lettek Németország-szerte számos vasútvonalon: meggörbült sínek, sokórás késés, nem-működő klíma, ki nem nyitható ablakok, kiszáradt utasok... kórházba szállítottak sok fiatalt is... A technikaszociológus kolléga el is magyarázza: végtelenül komplex rendszerek szolgálnak minket, s ha bármi apróság elromlik, minden összeomlik, mi pedig (értsd: "mi, németek") a tökélyre vagyunk szocializálódva, vagyis hozzászoktunk, hogy minden gördülékenyen működik.

Nos: mi magyarok (szerencsére?!) nem! :)