Ma végicsináltuk a kerékpáros kampánytúrát, legalábbis Soroksártól Erzsébetig. A sok-sok ember között, akivel beszélgettünk, a "Kosutiban" (ez Erzsébet sétálóutcájának beceneve), volt egy fiatal csíkszeredai férfi (pontosabban egy Szereda-közeli faluból). Elmondta, hogy hogyan packáztak vele a magyar hatóságok a letelepedési engedélye kapcsán. A honosítási kérelmet már be sem adta, mert a hivatalok csak ürügyet keresnek az elutasításra (barátjáét el is utasították). Csíkszeredai kutatók részt vesznek abban az EU-finanszírozta kutatásban is, amiben én az MTA kutatócsoportját vezetem (egyébként épp mi vontuk be a Sapientia csapatát). Úgyhogy különösen fájó volt újra hallani ezt az egyébként már sokszor hallott történetet: a hatóságok, a magyar állami bürokrácia a távoli országokból érkezett bevándorlókkal, menedékkérőkkel, de a külhoni magyarokkal is cudarul bánik. S ez is az elmúlt 20 év egyik állandó jellemzője, kormányoktól függetlenül. Ami az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyaroknak szimbolikus értelemben fontos: az a Magyarigazolvány. Ő is büszkén vette elő, és meg is értem. De szimbolikus gesztusoknál többre van szükség: meg kell adni a határon túli magyaroknak (azoknak, akik ezt igénylik) a magyar állampolgárságot is, tehát a kettős állampolgárságot. A szavazójog pedig (hogy nehogy valamely párt "véletlenül" pusztán politikai számításból küzdjön a kettős állampolgárságért...) továbbra is az itt élőknek, a Magyarországon adót fizetőknek járjon! A népszavazás mély sebeket ütött. Ideje begyógyítani őket! Lehet más a határon túliakról szóló diskurzus is!