Ma is jól ment a kitelepülés, érdekes, fontos kérdéseket kaptam: a fogyatékkal élőkről, például. Az egyik könyvem ("Túl a szegregáción..." L'Harmattan, Budapest, 2008, én társszerző és társszerkesztő vagyok, így pontos) ezzel a témával is foglalkozik. A sajátos nevelési igényű gyerekekről írtunk, s arról, hogy hogyan bánik velük az iskola, meg a különböző szakszolgálatok (szakértői bizottságok, nevelési tanácsadók stb.). Sosem voltam annak híve, hogy teljes intézményeket (pl. szakértői bizottságok) vagy foglalkozási csoportokat (pl. pedagógusok) állítsunk pellengérre. Nem csak azért, mert a valóság sokféle (egyik faluban szegregálnak, a szomszéd faluban nem), s mert a legtöbb szakember lelkiismeretesen, s (állítom!) jól végzi a munkáját, hanem azért is, mert ha az emberekben, vagy a rendszer 1-1 elemében keressük a hibát, akkor nem látunk rá a rendszer egészére, annak eredendő zavaraira. Az oktatási programunk egyik szerzőjeként is arra törekedtem, hogy ne vádbeszédet írjunk (de ne is engedjünk a szegregáció kísértésének!), hanem olyan iskolarendszer (jövő)képét vázoljuk fel, mely nem csupán szlogen-szinten biztosítja az igazságosságot, esélyegyenlőséget, és nem is tekinti nem létezőnek (netán puszta előítéletnek) a pedagógusok és szülők egy részének aggodalmát. Mert ha egy diák folyamatosan zavarja az órát, akkor ott tanulni és tanítani is nehéz, tényleg nehéz. Ez tény. Rövidre fogom: mi erre azt javasoljuk, hogy maguk a pedagógusok, illetve a gyógypedagógusok, logopédusok, pszichológusok stb. ténylegesen fejlesszék a "problémás" (SNI, BTM stb.) tanulókat, mindegyikőjüket, s ha kell: pedagógus-asszisztensek is segítsenek be. Ehhez a pedagógiai módszerek megújítására és a meglévő erőforrások átcsoportosítására is szükség van. Meg még több képzett fejlesztőpedagógusra. Meg tanodákra. Meg a jó gyakorlatok elterjesztésére. Meg még sok minden másra. Lásd: hamarosan nyilvánosságra kerülő programunkat! :) Tehát a problémákat, aggodalmakat vegyük komolyan. De az együttnevelés elvéből ne engedjünk! Ez közös érdek! Hisz azok az országok a legsikeresebbek (lásd Skandinávia), ahol a legkülönbözőbb gyerekek is 14-16 éves korukig az egységes általános iskola tanulói, nem szelektálják őket 6 éves korban, mint nálunk. De fejleszteni fejlesztik. És odafigyelnek mindegyikőjükre. Lehet más az iskola...

u.i.: A hölgy konkrét kérdésére pedig majd külön, személyesen válaszolok.