Úri fasiszták

(blogbejegyzés az antirasszista világnap alkalmából)

A Jobbik cukiság-álarca mögött a gyűlölet izzik. S ez a gyűlölet nem puszta előítéletesség (az ember esendő – mindenkinek vannak előítéletei); ez a gyűlölet rendszeresen torkollik erőszakba. A Fidesz pedig mindeközben csendesen intézményesíti a rasszizmust: törvénybe iktatja az iskolai szegregáció lehetőségét, elveszi a legrászorultabbak egy részétől, a cigányság jelentős részétől a szociális juttatásokat, orvosi ellátás nélkül hagyja a leghátrányosabb helyzetű kistérségek lakóit, ahol sok roma él…

Juhász Oszkár, korábbi jobbikos polgármester a rendszer erőszakos megdöntését elfogadhatónak tartaná, ha a Jobbiknak lenne erre esélye. (Az a Juhász Oszkár, aki álmerényletet is szervezett önmaga ellen.) Murányi Levente Jobbik-alelnök szerint „nincs szebb dolog a világon, mint kommunistát lőni.” És ne legyen kétségünk: hogy ki a kommunista, azt ők döntik el; ahogyan azt a Fidesznél is láttuk.

Vona Gábor Jobbik-elnök két kutyasimogatás közben megígérte, hogy lesz még újra gárdaavatás a Hősök terén, Tehát Vonának a jogerősen betiltott paramilitáris, fajgyűlölő, fasiszta szervezet újjáélesztése a célja. Holott a Magyar Gárda rendezvényei a bíróság jogerős döntése szerint „közvetlenül és ténylegesen fajgyűlölő és kirekesztő megnyilvánulásokkal a közrendet és a köznyugalmat támadták, így sérült a biztonsághoz és szabadsághoz való jog (…)”.

2012. augusztus 5-én Devecseren egy gárdista-felvonuláson Toroczkai László, aki a Jobbik listavezetőjeként került a Csongrád megyei közgyűlésbe, kijelentette: a romákkal két dolgot lehet tenni: vagy „kihajítani őket az országból”, vagy követni az arab példát, ahol „általában dögkutakban végzik, vagy az akasztófán”. A következő felszólaló ezt annyival egészítette ki, hogy „úgy szaporodnak ezek a férgek, mint a patkányok, majd a résztvevők kövekkel dobálták az egyik cigány család portáját, többen meg is sérültek.

Mostanában nem múlik el nap, hogy ne kerülne nyilvánosságra egy újabb Jobbik-botrány: Benke Lászlótól Kulcsár Gergelyen át Rig Lajosig. Kötél Jánosnak, a Jobbik mezőtúri képviselőjének gyűlöletkeltő, erőszakra felhívó, cigányellenes és büntető törvénykönyvbe ütköző megnyilvánulása ügyében ügyben a PM feljelentést is tett.

De vajon mi az oka, hogy mégis vevők az emberek a Jobbikra? Megtéveszti őket a „cukiság”? Részben. Ők is rasszisták? Ez nem magyarázat, mert több a rasszista (ha mondjuk minden, a cigányokkal szemben előítéletes embert idesorolunk), mint a Jobbik-szimpatizáns. S előítéletesnek lenni oly' mindennapos! Nem bűn! (Ezért hiba a „nácizás”: mert a szavazókat nácizza a párt helyett). …Akkor mi? Az, hogy a Jobbikban látják a gyűlölt és korrupt politikai elit alternatíváját. Ám ez fatális tévedés! A Jobbik a velejéig romlott Fidesz-rezsim szolgálatában áll: biztosítja, hogy – a szociális rendszerek szétverése miatt elszegényedő, létbizonytalanságba kerülő, lecsúszó rétegek számára – mindig kéznél legyen a bűnbak: „ a cigány”. A Jobbiknak ez a fő missziója. Gyűlöletet szítani a romák ellen, még a csecsemők ellen is. A zsidózást szinte csak szorgalmi feladatként végzik.

garda.jpg

(a kép forrása)

Tamás Gáspár Miklós szerint „a Jobbik mindenekelőtt azért sikeres, mert rendszerellenes pártnak tetszik.” Pedig nem az. A Jobbik által képviselt „’népi’ (völkisch) ’antikapitalizmus’ valójában nem ellenzi a kapitalizmust.” A Jobbik „épp olyan neokonzervatív modorban ellenzi a szociális segélyezést és az egyenlősítő újraelosztást meg a népjóléti állam más tulajdonságait, mint a Fidesz–KDNP (…)”. Jobbik, Fidesz: egy kutya. Az úri Magyarország színe és visszája. Nem véletlen, hogy Józsefvárosban (ahol önkormányzati képviselő vagyok), milyen lelkesen szavazta meg februárban a jobbikos képviselő a Fidesz-kormány jogfosztó törvénye alapján született, a szociális ellátásokat csökkentő, a hatalmi, hatósági önkénynek teret nyitó szociális rendeletet.

 "A Fidesz közönyösen magára hagyta a munkásokat és a munkanélkülieket (...), lezseren megszünteti a szociális juttatásokat a fehéreknek is, akik a jelek szerint jobban örülnének annak, hogy a cigányok éhen vesznek, mint annak, hogy nekik is volna mit enniük –, ám a Jobbik ott van közöttük, gyakorlatiasan oszt mindenféle (főleg retorikai) kis alamizsnákat, és a szokásos rasszista, antiszemita, idegengyűlölő, Nyugat-ellenes összeesküvés-elméletekkel magyarázza meg nekik a saját helyzetüket"- írja szintén TGM. Ebből a helyzetből egyetlen kiút van: egy valódi, hiteles, baloldali alternatíva megfogalmazása.

A Sziriza-szimpatizáns, demokratikusan rendszerkritikus, globkrit baloldal: mi vagyunk. A baloldal dolga az, hogy megmutassa: van erőszakmentes, szolidáris alternatívája az elmúlt 25 évnek. Nem muszáj az elnyomó Fidesz és az erőszakos Jobbik közül választani. Nem kell bedőlni a magát rendszerellenesnek és cukinak hazudó Jobbiknak. De nincs visszatérés az 1990-2010 közötti, az ország kettészakadásához, és a Fidesz-Jobbik megerősödéséhez vezető időszakhoz sem. …Ezt az utat mutatja meg az alapjövedelem. Mert nincs tartós demokrácia szociális jogok nélkül, s nem múlik el a szélsőjobboldali fenyegetés, ha nem teremtjük meg a létbiztonságot – mindenkinek.