Igazságosság, részvétel, fenntarthatóság: Párbeszéd Magyarországért

Dr. Erőss Gábor - új, bal, zöld

55 fa menekül meg Mészáros Lőrinctől

fak.jpg

Kudarc? Részsiker? A Józsefvárosban zajló Orczy-kerti beruházás egyelőre folytatódik, de a tiltakozás hatására a kivágott/kivágandó fák száma csökken. Ismét kikértem az adatokat, erre válaszolt most az Önkormányzat. 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) közlése szerint az előzetes trervekhez képest 55 fa megmarad. Ennyi fát sikerült tehát eddig megmentenie az Orczy-kerti Ligetvédőknek, a helyieknek és... a politikusoknak (pl. és pl. és pl. és pl.). Ehhez csak annyit kellett tenni, hogy a közműveket más nyomvonalon fektessék le:

orczy-faki.png

31+24, vagyis 55 -- egészséges! -- fával kevesebbet vágnak tehát ki a Ludovikánál, a város e sűrűn lakott, rossz levegőjű részén. Ugyanakkor a fellebbezésemről, amelyet -- a Párbeszéd 8. kerületi önkormányzati képviselőjeként -- már hónapokkal ezelőtt beadtam, és az egész fakivágás jogi alapját kérdőjelezi meg, még mindig nem született döntés.

...Továbbra is igaz, amit korábban mondtam, írtam: nem fogjuk hagyni, hogy a Fidesz ellopja még a levegőnket is, pusztán csak azért, hogy Mészáros Lőrinc lovardát építhessen az Üllői útnál! 

u.i.: Találkozunk vasárnap a Rómain!

A Fidesz a gyerekek ellen. Avagy a nem-létező kényszerbetelepítés és a létező kilakoltatások

Mára már mindenki tudja, hogy a Fidesz még akkor is hazudik, amikor kérdez. Kényszerbetelepítés nincs és nem is lesz.

Tudjuk azt is, hogy a Fidesz gyűlöletkampánya csak a figyelemelterelést szolgálja: egészségügy, oktatás, korrupció… és amiről kevesebb szó esik: lakhatási válság. Íme, mi zajlott az elmúlt hónapokban az uszítókampány egyik vezérének kerületében, Józsefvárosban...

Gyakran pár százezeres tartozás miatt kerültek utcára családok, gyerekek (akiket ilyenkor – törvényellenesen – választhatnak el a szüleiktől), miközben Kocsis Máté, aki a köztisztviselők súlyosan jogsértő kampányolását is bevállalta, csak a kerületi uszítókampányra eltapsolt 10 millió forint közpénzt! Ebből a 10 millióból lehetett volna értelmesen segíteni a pedagógusok és a civilek iskolai lemorzsolódás elleni küzdelmét, ahogy egy bizottsági ülésen javasoltam, vagy: segíteni, hogy ártatlan gyerekek és… felnőttek ne kerüljenek utcára, a szívtelen városvezetés áldozataiként.

kilak.png

(részlet a kerületi Jegyző válaszából, melyet egy bizottsági ülésen megfogalmazott kérdésemre adott)

„14 esetben merült fel kiskorú érintettsége” – így hangzik az bikkfanyelven, hogy 20-30 gyereket tettek utcára Józsefvárosban, hatósági erővel, csak idén. És ez csak a lakhatási „válság-jéghegy” csúcsa!

...Vasárnap 4-kor tüntess velünk az erőszakmentes Magyarországért, október 8-án, szombaton pedig tüntess a méltó lakhatásért!

2016\08\08 e_gabor 2 komment

Nem hagyjuk, hogy ellopjátok még a levegőt is!

Először is: tisztelet a ligeti hősöknek, a ligetvédőknek. Köszönjük Nektek, minden városlakó nevében!

Jó itt veletek! Jó, hogy itt vagytok – s nem Ibizán buliztok Habonnyal, Londonban Lázárral vagy az Azori-szigeteken Mengyi Rolanddal, alias Voldemorttal.

Én mindenekelőtt 3 ember miatt vagyok itt.

A két kisfiam miatt – akiktől a Fideszes favágók el akarják venni az oxigént, a levegőt: a Városligetben, a Rómain, az Orczy-kertben, Kelenföldön vagy a Dagálynál – és persze a Várban, hogy helyet csináljanak Orbánnak…

Irtják a fákat az egész városban!

De ugye mi nem hagyjuk?!

És a harmadik, aki miatt itt vagyok, az Rozi néni. Rozi néni pincér volt, konyhás, majd takarító. A rossz tüdejével egy józsefvárosi, egészségre ártalmas, dohos, penészes önkormányzati bérlakásban éli végig, hogy a közeli Orczy-kertben is több mint 100 oxigént adó fát kivágnak Kocsis Máté és Orbán Viktor emberei.

És persze nem egy „Rozi néni” van, hanem sokezer!

A városban élő szegények és kiskeresetűek nem tudnak a svábhegyi villájukba visszahúzódni a hőhullámok elől – kellenek az árnyat adó fák! Nem tudnak Ibizára menni nyaralni, lélegezni – kellenek a közparkok!

Levegőt!

A Párbeszéd Magyarországért józsefvárosi önkormányzati képviselőjeként hosszú ideje harcolok én is, sokadmagammal, az Orczy-kert fáinak megmentéséért: ha kellett, az Zöldombudsmanhoz fordultam, ha kellett fellebbezést nyújtottam be a fakivágási engedély ellen, ha kellett bemásztam a többiekkel a Ludovika építési területére – megállítottuk a munkagépeket, ha csak ideiglenesen is.

És tudjátok mi épül az Orczy-kerti fák helyére és mennyiért? Lovarda, 3 milliárdért. Mészáros Lőrinc cége építi. Lovarda, 3 milliárdért, a felcsúti Mészáros Lőrinccel. Ne hagyjuk, hogy lóvá tegyenek minket!

Üzenjünk együtt a Fidesznek, ha már itt vagyunk!

Üzenjük együtt a svábhegyi villákba, Ibizára, Felcsútra és a Fidesz-székházba: a bűnöket, amiket most elkövettek a gyerekeink és a „Rozi nénik” ellen: nem felejtjük! Nem bosszút fogunk állni, hanem igazságot szolgáltatunk. Azt kapja a romlott, bűzös, gonosz Fidesz-elit, amit megérdemel! Minden fáért, minden, a nővérhiány miatt kórházi fertőzésben meghalt betegért, s minden továbbtanulni nem hagyott gyerekért felelniük kell! Felelni fognak. Hamarosan megkapják méltó büntetésüket.

Fideszes nagykutyák!

Mi élni szeretnénk itt. Ehhez kellenek a fák! Menjetek Azerbajdzsánba! Lopni ott is lehet! Hagyjatok minket élni! Ez itt a mi hazánk, nem a ti lovardátok, nem a ti ártéri építési telketek, nem a ti múzeumotok!

Nem hagyjuk, hogy ellopjátok még a levegőt is!

Nem hagyjuk!

Köszönöm, hogy meghallgattatok!

ligetm.jpg

___________________

A 2016. augusztus 7-i civil-többpárti "Ligetmutyi"-tüntetésen elhangzott beszédem szerkesztett változata

Fotók: Ugi Tibor, Varga Attila

Liget: Kocsis Máté jegyzője adta ki a törvénysértő birtokvédelmi határozatot és engedte be a kopaszokat

Danada-Rimán Edina, a csak elvileg független józsefvárosi jegyző, Kocsis Máté embere adta ki a jogszabálysértő birtokvédelmi határozatot (a Kormányhivatal a legfideszesebb önkormányzatot, a VIII. kerületet jelölte ki). És a rendőrök állítása szerint ő volt az, aki személy szerint (!) is ismeri a kopaszokat, akiket a rendőrök beengedtek. (Merthogy kérdeztem: őket milyen alapon engedték be oda, ahonnan a Ligetvédőket kitették -- hát így!).

Danada-Rimán alvilági figurákkal barátkozik!? Ami biztos, hogy offshore cégnek játszották át az egyik legértékesebb józsefvárosi ingatlant, a Hunyady-palotát, s ehhez is ő adta a nevét, mint ahogyan ahhoz az ügyhöz is, melyben az Ügyészséghez és az Unió Csalás Elleni Hivatalához fordultam -- a vizsgálat jelenleg is zajlik.

Ott voltam, amikor a sorfal kettévált, és ők, munkásnak álcázva vagy százan benyomultak – a jegyzőt nem láttam. Vagy nem volt ott, és akkor a rendőrök sértettek szabályt -- az ő nevében; vagy ott volt, és akkor ő maga sértette meg a törvényt.

Akár így, akár úgy, az Orczy-kerti fakivágásokhoz asszisztált, most pedig a kopaszok benyomulásához – mindkét ügyben jogszbályokat sértettek, sőt, magát az Alaptörvényt is.

Ma is követeltem, hogy tűzze napirendre az illetékes bizottság az orczy-kerti és a városligeti fakivágások ügyét, amelyek sértik az egészséges környezethez való alkotmányos jogunkat (amit még az Alaptörvény is elismer), de hiába, a Fidesz-maffia még napirendre sem vette.

Danada-Rimán Edina, a fák mészárosa méltatlanná vált a hivatalára, méltatlanná vált Józsefvároshoz, mondjon le! És azonnal állítsák le a törvénytelen fakivágásokat meg a törvényesen tiltakozó ligetvédők elleni jogsértő fellépést!

img_1259.JPG 

Ligetvédők állják el a munkagépek útját, a rendőrök gyűrűjében (köztük Szabó Rebeka, Zugló PM-es alpolgármestere)

img_1229.JPG

A józsefvárosi jegyző kopasz ismerősei

________________________________________________________________

FRISSÍTÉS: beszéltem telefonon a Jegyzővel, aki mossa kezeit, állítása szerint nem ő engedte be a kopaszokat; csakhogy a rendőrök állítása szerint viszont igen. Ami biztos, hogy ő adta ki a birtokvédelmi határozatot, ami alapján a Ligetvédők és a fák "ki", a kopaszok "be".

Állítása szerint a birtokvédelemnek minden törvényes feltétele fennált.

Csakhogy amikor rákérdeztem, hogy látta-e az elektronikus építési naplót, amely az egyik ilyen feltétel, hirtelen nem volt már hajlandó folytatni a beszélgetést, azt mondta, forduljunk hozzá hivatalos adatigényléssel...

2016\06\29 e_gabor 2 komment

Újabb józsefvárosi kilakoltatás holnap?! Tanmese az érzéketlen bürokráciáról

Frissítés: a blogposzt publikálása után megkereste a levélíró édesanyját a Józsefvárosi Családsegítő Központ és felajánlotta az átmeneti elhelyezésének lehetőségét a kerületi ún. Lélekházban. Szintén a mai napon a Bíróság -- az AVM beadványára -- 3 hónapra felfüggesztette a kilakoltatás végrehajtását.

__________

A józsefvárosi kilakoltatások folytatódnak. Bár a kerület "bérlővédő" programot hirdetett, a stratégiai cél továbbra is a szegény, kiszolgáltatott emberek és családok kiszorítása a VIII. kerületből.

Korábban már írtam Rozi néni ügyéről (ami azóta sem rendeződött), a háttérben pedig igyekszem más családoknak is segíteni, ahogyan a civilek is, hosszú hónapok óta. De egy csütörtökön, azaz holnap esedékes kilakoltatás ügyében most kénytelen vagyok ismét a nyilvánossághoz fordulni.

A napokban egy kerületi lakó írta meg nekem édedasanyjának kálváriáját, amit most az engedélyével, de a nevek kitakarásával teszek közzé. Egy olyan asszony kilakoltatására készül holnap a Kocsis Máté vezette Józsefvárosi Önkormányzat és a Végrehajtó, aki több stroke-on esett át, s épp ezért különleges bánásmódban kellene részesülnie. Ehelyett packáznak vele a különféle intézmények, hivatalok, egyik segít, a másik nem -- a harmadik meg: kilakoltatja. Holott csak néhány hétre volna szüksége, amíg be nem kerül egy szociális otthonba.

Miért kell így megalázni egy beteg embert?!?

dignity.jpg

_____ Íme a levél: 

Segítségüket és méltányosságukat kérem édesanyám, … Gézáné (szül: …, lakcím: 1083 Budapest…) kilakoltatási ügyében!

2016. június 23. napján kaptuk kézhez az írásos értesítést … önálló bírósági végrehajtótól, melynek tartalma szerint édesanyámat 2016. június 30. napján kilakoltatják a fenti címen lévő otthonából. A végzésben szereplő indoklás szerint 350.000 Ft tartozás, karbantartási munkálatok elmulasztása, valamint „összeférhetetlenség” miatt.

Édesanyám lakhatásával kapcsolatos problémák megértéséhez fontos tudni, hogy 2006-ban két stroke-on esett át, azóta részlegesen mozgásképtelen, illetve mentális állapota is folyamatosan hanyatlik. A romló állapot miatt kialakuló problémák egy részének megsegítésére 2016. januárjáig igénybe vettük a házi gondozó segítségnyújtást, melyet a Józsefvárosi Családsegítő és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője által küldött írásos értesítés szerint 2016. februárjában megvontak tőle. Az erről szóló határozat ellen fellebbezést nyújtottunk be, mert nyilvánvaló volt, hogy az azt kitöltő háziorvos nem is látta édesanyámat, tételesen megcáfoltuk a pontrendszerben megállapítottakat, melyre érdemi válasz azóta sem érkezett, a háziorvos azóta sem látta édesanyámat, ahogyan az elmúlt 3 éven egyszer sem.

2016. március 08. napján kapcsolatfelvételt kezdeményeztünk a JCSGYSZ-szel, Népszínház utcai telephelyükön …  és … családsegítő társaságában megvitattuk a kialakult helyzetet. Akkor ott azt a tájékoztatást kaptam, hogy édesanyám nincs rajta a kilakoltatásra várók listáján, ettől függetlenül a Központ segítségét kértük édesanyám intézményi elhelyezésében. Az akkor felvázolt cselekvési terv szerint kezdeményezni kellett volna édesanyám cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alá helyeztetését, s ezzel egyidejűleg az állapotának megfelelő ellátó intézménybe felvételét kérni. Ígéretet kaptam arra, hogy a Központ kezdeményezi a Szigony Alapítványnál és az egészségügyi szakszolgáltatónál is a mihamarabbi vizsgálatot, közben mi a kerületi Gyámhivatalban elindítjuk az eljárást. Az azóta eltelt időben érdemi segítséget a Központtól nem kaptam, az ígért közbenjárások elmaradtak, szóbeli tájékoztatás alapján azért, mert vezetői szinten megtagadták a segítségnyújtást.

Tekintettel arra, hogy édesanyámról és a kialakult helyzetről felelősen gondolkodó ember vagyok, 2016. április 19-én írásban kerestem meg [a Központot] kérve hathatós közreműködését, támogatását abban, hogy a Központ által elmulasztott valódi segítségnyújtás megtörténhessen, a szakemberek támogatásával, együttes erővel tudjon megtörténni a helyzet megoldása. Levelem elküldését követően … családsegítő személyesen meglátogatta édesanyámat, együttműködési megállapodást kötött vele, valamint részemre átadott egy formanyomtatványt, mellyel a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonába történő jelentkezést lehet megvalósítani. Tájékoztattam a családsegítőt, hogy a jelentkezés közel 3 éve be van adva, amiről bizonyára tudomása is volt, édesanyám iratanyagának áttekintését követően is.

…. intézményvezető-helyettes asszony fogadott 2016. május 10-én, vele szintén személyesen átbeszéltük a teendőket, hogy mind az Önkormányzat, mind a Központ, mind saját magunk részére megnyugtató megoldás szülessen. Ezt követően felvételi kérelmet nyújtottunk be a Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthonába is, bízva abban, hogy ott gyorsabban megvalósulhat édesanyám elhelyezése, mint a budapesti idősek otthonaiban. Közben próbáltunk eljárni a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központnál is, édesanyám háziorvosa és a pszichiátriai szakellátás segítségét kérve, hogy mihamarabb megtörténhessen a szakértői vizsgálat az esetlegesen szükséges gondnokság alá helyeztetés ügyében is. Mindemellett folyamatosan kapcsolatot tartottam … – aki ezt követően még egy alkalommal látogatta meg édesanyámat -, aki többszöri, ismételt kérdésemre is azt a tájékoztatást adta, hogy édesanyám nincs a kilakoltatottak listáján.

A végrehajtó által küldött kilakoltatási végzés, és a végzésben meghatározott rövid határidő megdöbbentett bennünket, különös tekintettel arra, hogy mindvégig az ellenkezőjét állította az Önkormányzat szociális intézménye. A végzés kézhezvételét követően ismét felvettem a kapcsolatot …-val, aki emelt hangon tájékoztatott arról, hogy (…) forduljak a Budapesti Módszertani Szociális Központhoz édesanyám mihamarabbi elhelyezése érdekében. Azonnal felvettük telefonon is a kapcsolatot a gyulai otthonnal, akik – szóbeli tájékoztatásuk alapján – készséggel fogadnák édesanyámat 4-6 héten belül, amint a szükséges előgondozás meg tud történni. A Budapesti Módszertani Szociális Központ munkatársa – azon túl, hogy felháborodva vette tudomásul a kerület eljárásrendjét a kilakoltatottak hozzájuk irányításával kapcsolatban – érdemben ennyire rövid idő alatt segíteni nem tudott, várólistára helyezték édesanyám kérelmét. Mindemellett több civil és egyházi segítő intézménnyel felvettem a kapcsolatot a hathatós megoldás érdekében, ide értve az Oltalom Karitatív Egyesületet, az Üdvhadsereget, a Város Mindenkié csoportot, a Máltai Szeretetszolgálatot.

Tekintettel arra, hogy a helyzet megoldásán több mint 3 hónapja dolgozunk, és igyekszünk együttműködni az Önkormányzat szociális szolgáltató intézményével, a szolgáltató pontosan ismeri a helyzetet, mindent elkövettünk annak érdekében, hogy megoldódjon a lakhatási és gondozási probléma, valamint arra, hogy több ellátó intézményben is elhelyezésre vár édesanyám, tisztelettel kérem segítségüket a kilakoltatás felfüggesztésében mindaddig, amíg édesanyám lakhatása más módon meg nem oldódik, legfeljebb 8 hét időtartamra. Mivel a gyulai ellátó az előgondozást követően fogadni tudja édesanyámat (...) talán méltányolható a kérés, hogy egy sérült, rokkant asszonyt a végső gondozási helyre történő költözése előtt ne tegyük ki ennek a megrázkódtatásnak....

Bízom benne, hogy az Önkormányzat számára is fontos, hogy a kerületben élő rászorulók helyzete akkor is megnyugtatóan rendeződjön, ha az önkormányzati bérlakásra vonatkozó szerződést felmondták velük, kiemelt figyelemmel arra, hogy a családsegítővel együttműködve igyekszünk megoldást találni a helyzetre. Készséggel vállaljuk az együttműködést az ingatlan tulajdonosával is, a helyzet rendezése érdekében lehetőség szerint megfelelve az általa támasztott feltételeknek a haladék érdekében a leírtak szerint.

Budapest, 2016. június 24.

Tisztelettel és köszönettel, …

Elérhetőségeim:

1083 …

___________________________________

Eddig a levél. Felteszem még egyszer a kérdést. Miért kell így megalázni egy beteg embert?! Hol marad -- az Alaptörvény által is elismert alapjogunk -- az emberi méltóság védelme?!?

2016\06\15 e_gabor 3 komment

Halotti bizonyítvány, „kedvencem a tanzárka”. Negyedsiker az Orczy-kertben

A magyar-osztrák meccsel egyidőben volt az Orczy-kertről/Ludovika Campusról szóló fórum, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – mint beruházó – szervezett, miután Kocsis Máté józsefvárosi polgármesterként, az előterjesztésemet lesöpörve, nem volt hajlandó közmeghallgatást rendezni.

Az NKE főtitkára tartotta a tájékoztatót; ő volt az, aki annak idején nekem (is) személyes ígéretet tett, hogy mindaddig, amíg újra nem tervezik a beruházást, nem vágnak ki egyetlen fát sem. Aztán ezt az ígéretét megszegte. Pedig úgy tűnt, a nyomásgyakorlás sikeres volt: a többpárti és civil tiltakozás, Zöldombudsmanhoz intézett levelem és az ő válasza, a fakivágási engedély elleni fellebbezésem stb.

Aztán mégis elindultak újra a favágók. És tiltakoztunk is újra. És kaptunk újabb ígéretet, hogy most tényleg leállítják a favágást… átmenetileg... és lett ez a fórum. Ahol kiderült az is, hogy a főtitkár „kedvence a tanzárka”, és az egyetem sajtófőnökétől azt is megtudtuk, hogy az NKE-n képzik azokat, akik „halotti bizonyítványt állítanak ki”. Nem ártana, ha a közösségi tervezést is tanítanák!

A ma elhangzott bejelentés szerint 283 fát „mértek fel”, ezekből az építkezés miatt 62, állapota miatt 83 fa kivágását vették tervbe, majd a tiltakozás hatására ez úgy módosult, hogy „34 fa megmentésén dolgoznak.” A 145-ből. Ez kevés! Még 100-at kellene legalább!

A képen ezek vannak narancsárga („megmentett fa”), sárgásbarna színnel („talán (sic!) megmenthető fa”), barnával az állapotuk, sötétbarnával az építkezés miatt „kivágandó” fák:

img_0328.JPG

Az egész fórumon kicsit elbeszéltek egymás mellett a beruházó képviselői és a nagy számban megjelent lakosok. A beruházó elmondta, hogy a végén 283 helyett 364 fa lesz a Parkban. A lakosok meg elmondták, hogy nem akarnak fakivágásokat. Hogy miért nem, ha egyszer a fapótlás ilyen „nagyvonalú”? Mert a csenevész csemeték lombfelületben számolva csupán töredékét adják a 100 éves fákénak. Ahogy valaki megfogalmazta: „Nekem a mai öreg fák fájnak, mert ők szűrik meg a levegőt” -- és a halálos áldozatokkal is járó nyári hőhullámokat is ezek enyhítik.

Dr. Orlóci László, a Fűvészkert igazgatója – „civilben” dr. Kocsis Máté polgármester környezetvédelmi tanácsadója – inváziós fajokról, beteg, allergén növényekről beszélt, egy "akadékoskodó" résztvevőtől pedig megkérdezte azt is, hogy milyen diplomája van (!)... Részletes beszámoló olvasható a 8ker blogon.

Én csak egyvalamit emelnék ki: a józsefvárosi polgármester, Kocsis Máté felelősségét.

Dr. Horváth József, az NKE főtitkára maga is elmondta, hogy

  • A szabályozási tervet a kerület dolgozta ki,
  • A kerület nem igényelte, hogy a parkfunkciót erősítsék,
  • A kerület fogadta el a Campus-terveket,
  • A kivágott fák egy részét azért pénzben váltják meg, mert a kerület nem biztosít helyet, hogy fákat ültessenek.

Kocsis Máté és a józsefvárosi fideszeses képviselők nem bújhatnak el gyáván! Vállalják a felelősséget! Módosítani kell a szabályozási tervet! Ne a fák helyére épüljenek a betonmonstrumok, s főleg: ne vágjanak ki egyetlen fát sem a közművek – holmi vezetékek! – miatt! Ez volna a minimum.

2016\06\05 e_gabor 5 komment

Háromosztatú baloldal. "Parlamenti előválasztás" volt ma Dunaújvárosban

Dunaújvárosban az emberek véleményt mondtak a „civakodó” baloldalról: sötét üzelmei ellenére – meg nem érdemelt – győzelemhez juttatták a Fideszt. Persze jobb most „civakodni”, mint 2018-ban.

Más megközelítésben: tartottak ma egy „baloldali” előválasztást. (A parlamenti „előválasztást” az MSZP talán, a DK – egyelőre – nem támogatja. Azt, hogy most "igazi" előválasztás legyen Dunaújvárosban hiába javasolta, kezdeményezte a PM társelnöke, Karácsony Gergely.) Hogy a DK miért-hogyan iskolázta le az MSZP-t, majd megírják mások (szerepet játszhatott benne, hogy csak szóban képviselte a helyiek, a Vasmű érdekeit). Az MSZP-DK testvérharc mellett eddig kicsit elsikkadt, de most már ország-világ látja: van a baloldalnak egy harmadik pólusa. A Párbeszéd Magyarországért, ahogyan a 2014-es önkormányzati választáson, úgy a mai időközin is önállóan indult Dunaújvárosban, és szerzett ma majdnem nyolc százalékot.

Volt egy fantasztikus jelöltünk, Pappné Grabant Ilona, "Ica" – s egy ütőképes helyi csapat, Szabó Zsolt önkormányzati képviselőnk mögött, körül, aki aktív, kemény ellenzékiként szerzett tekintélyt helyben a PM-nek.

Már az angyalföldi időközi önkormányzati választáson is volt egy kiváló női jelöltünk, Faragó Éva személyében, aki megközelítette az 5%-ot. Látható: ha a Párbeszéd Magyarországért önállóan indul, messze-messze a közvéleménykutatásokban mért értékek fölött teljesít. Az emberek jutalmazzák, hogy keményen a Fidesz-Jobbik ellen lépünk fel, nem sodródunk, nem teszünk elvtelen engedményeket, és hogy van víziónk – az Alapjövedelem.

Látszik, hogy a Jobbikon kívüli ellenzék még úgy is „pariban” volt a körzetben a Fidesszel (kb. 39-39), hogy a szavazóit nyilván demobilizálta, elcsüggesztette a „testvérharc”, és sokan otthon maradtak. Vagyis idén a Fidesz, egy olyan körzetben, amit 2014-ben simán megnyert, egy ki-ki „meccset” simán bukott volna. Orbánék egyre népszerűtlenebbek, hiába a közvéleménykutatási eredmények, hiába a menekültellenes és a sorosozós hecckampány. Főleg, ha olyan jelölttel kellett volna megmérkőznie a Fidesznek, akit nem tud le-elmúlt-nyolcévezni…

Érdemes volna tehát 2018 előtt előválasztást rendezni, hogy nehogy megint a tehetetlenségi erő avasson „összellenzéki” jelöltté olyanokat, akik nem számíthatnak a választók többségének, sőt, még az ellenzéki választók többségének bizalmára sem.

ica.jpg

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője, Pappné Grabant Ilnona "Ica", a jelölt, és Szabó Zsolt Párbeszéd Magyarországért önkormányzati képviselője, a PM elnökségének tagja

Forrás: Dunaújváros online

2016\05\24 e_gabor 2 komment

Alapjövedelem: a DK-közeli „Nyugati Fény” vitázik Gyurcsánnyal

A Nyugati Fény c. DK-közeli blog annyira utálja a Párbeszéd Magyarországért Alapjövedelem-javaslatát, hogy még Gyurcsány Ferenccel is vitába száll miatta.

Gyurcsány 2004-ben publikálta „Merjünk baloldaliak lenni” című, nagy visszhangot kiváltott cikkét. 12 éve publikálta, de mintha ma írta volna az Alapjövedelem védelmében. (Azt most hagyjuk, hogy kormányfőként általában nem eszerint politizált; majd megírják a kommentelők!)

Gyurcsány a következőképpen írja le a rendszerváltás utáni Magyarországot, amely ma, 6 év Orbán-kormány után is ilyen, csak „még ilyenebb”:

„A rendszer, amelyet itthon a jólét megteremtésére és kiterjesztésére hoztunk létre, ma sok más országhoz hasonlóan nem azokat védi, akiknek erre a legnagyobb szükségük van, hanem azokat, akiknek e nélkül is több jut. Feje tetejére állt a világ. Hozzáértők szerint a legnagyobb arányú elvonások a legalacsonyabb jövedelműek foglalkoztatását terhelik. A lakás- és családtámogatás adó- és kamattámogatásra épülő jelenlegi rendszere a magasabb jövedelműeknek kedvez. Egészségügyi és oktatási rendszerünk szolgáltatásaihoz a magasabb társadalmi státusban lévő emberek könnyebben és nagyobb mértékben férnek hozzá.

Jóléti rendszerünk eltorzult, és többé nem a társadalmi igazságtalanságok csökkentését, hanem az elit közpénzből finanszírozott támogatását és újratermelését szolgálja.”

„A kívánatos reformok nem kevesebb, hanem több szolidaritásról szólnak. Arról például, hogy a bennfentesek, a beavatottak, a tűzhöz közel állók szívesség-kereskedelmét felváltja a közjavak és közszolgáltatások igénybevételének mindenki számára garantáltan azonos hozzáférést biztosító rendszere. Büszkék vagyunk az alkotmányban biztosított egyenlőségünkre.”

„A magas jövedelműek képesek igénybe venni az adókedvezményeket. Hiába fizetnek e csoportok több személyi jövedelemadót [mióta Orbán az egykulcsos SZJA-t bevezette, már ez sem igaz – E.G.], ha azt adókedvezményként azonnal vissza is kapják. A kedvezmények és támogatások erdejében a tanult és tájékozott középosztályok tagjai eligazodnak, az igazán rászorult alacsony iskolázottságú, kis jövedelmű emberek eltévednek. Az igazságosság és az egyenlőség szándéka észrevétlenül önmaga ellentétének szolgálatába szegődött.

Ha a baloldal érdemben szeretne segíteni a legelesettebbeken, és növelni szeretné a nem aktív rétegeknek, közöttük leginkább a nyugdíjasoknak nyújtott támogatást, akkor változtatni kell. A módosabb rétegek - a jóléti ellátásokhoz kötődő társadalmi jövedelmeik csökkenése ellenére - mégsem lesznek a szükséges változások vesztesei, hiszen a sikerpárti új Magyarországtól ennél sokkal többet kapnak. A nyilvános megbecsülést, a társadalmilag motivált és elismert gyarapodás lehetőségét. Mert csak abban az országban nem szégyen jómódúnak lenni, amely szolidáris a szükségben szenvedőkkel, és amelyben közös a meggyőződés, hogy adóforintjainkat igazságosan osztjuk el.

Épp ezért javasolja a Párbeszéd Magyarországért, hogy az úgynevezett nem aktív (valójában nagyon is aktív!) rétegeknek, köztük a főiskolai, egyetemi hallgatóknak, gyermeküket nevelő anyáknak és apáknak, hozzátartozójukat gondozó családtagoknak, rokkantnyugdíjasoknak stb. a jövedelme legyen legalább 50 ezer forint. Alanyi jogon.

De javasoljuk azt is, amit az Alapjövedelem kritikusai – a Nyugati fény publicistái és a Fidesz-közeli bloggerek egyaránt – elhallgatnak, hogy az Alapjövedelem bevezetésével a kis és közepes bérek is jelentősen nőjenek, konkrétan nettó (!) 31 ezer forinttal. Így nőne a minimálbér (nettó!) 105 ezerre, egy most nettó 99 ezres fizetés nettó 130 ezer forintra -- és így tovább.

A makacs, bár már többfelé, többször cáfolt ellenvetésekre csak egy-egy szó:

Aki nem hiszi, olvasson utána!

Ehhez képest a Nyugati Fény a Fidesz-közeli Nézőpont bloggerével fúj egy követ anélkül, hogy elolvasná a javaslatunkat (Korábban a Századvég is belekötött az Alapjövedelembe, amely egyébként a LÉT-munkacsoport FNA-koncepciójának továbbfejlesztett változata).

Az Alapjövedelemre elutasítása a Fidesz részéről érthető, hisz' szembemegy mindazzal, amit ők hirdetnek és tesznek.

De a Fidesz idegesen reagál, épp mert népszerű javaslatról van szó, amelyet a lakosság 76%-a támogat; a Fidesznek tele a gatyája. De ez épp azt mutatja, hogy a baloldali (?) ellenzék részéről öngyilkosság olvasatlanul, zsigerből elutasítani a javaslatot. Az Alapjövedelmet felületes előítéletek alapján támadni és elvetni annyi mint megfosztani magunkat az egyetlen rendszerszintű közpolitikai javaslattól, amely véget vethet a Fidesz ideológiai és politikai egyeduralmának.

Ferge Zsuzsától Surányi Györgyig, a baloldaliaktól a zöldeken keresztül a konzervatívokig és liberálisokig számos támogatója van az Alapjövedelemnek. Indiától Alaszkán át Kanadáig, Finnországtól Hollandiáig folytak, illetve kezdődnek modellkísérletek, s az eddigi tapasztalatok gyakorlatilag mindenütt rácáfoltak a negatív várakozásokra: az Alapjövedelem-teremtette létbiztonság csökkentette az iskolai lemorzsolódást, növelte a munkaerőpiaci aktivitást, javította az emberek mentális és fizikai egészségét, csökkentette a bűnözést, élénkítette a gazdaságot, kreatív energiákat szabadított fel – amellett, hogy csökkentette a szegénységet, az egyenlőtlenségeket, a kiszolgáltatottságot.

Hamarosan nemcsak Svájcban, de várhatóan Kaliforniában is népszavazást fognak tartani a bevezetéséről.

Az elmúlt 26 (!) év politikájában csalódottak magunk mögé állítása nélkül nyakunkon marad a népnyúzó Orbán-kormány. Tegye fel a kezét az az ellenzéki, aki ezt szeretné! Márpedig a szélsőjobbhoz "menekült" választók, a mindkét oldalban csalódott, apátiába süllyedt, elnyomott és megnyomorított milliók megszólítására csak egy olyan forradalmian új javaslattal lehetünk képesek, amely egyszerre teremt szabadságot, egyenlőséget és jólétet. Ez az Alapjövedelem.

Nem lenne jobb vagdalkozás helyett párbeszédet folytatni róla?

biztos_alap.png

 

2016\05\13 e_gabor 3 komment

Kocsis Máté hazudott a Népligetbe tervezett Fradi-plázáról

Naszályi Mártával közösen tartott sajtótájékoztatónkon múlt vasárnap hívtuk fel a figyelmet, hogy a Kocsis-Kubatov féle Fradi- és Fidesz-vezetés -- Józsefváros, Ferencváros és Kőbánya találkozási pontján -- a Népligetben is fairtást, s a fák helyére bevásárlóközpontot tervez, fittyet hányva a budapestiek véleményére és egészségére.

Kocsis Máté ezt tagadta.

Hazudott.

Hazudott, mert már 2013-ban elkészült az első terv, Fradi-város néven, Orbán Viktor jóváhagyásával.

Hazudott, mert a jövő évi költségvetés tervezetében is szerepel több milliárd forint a célra: „2,5 milliárd forint Népliget rehabilitáció címszóval, de az összeg a „Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése" fejezetben található, és az állami hírügynökség is úgy számolt be róla a büdzsé ismertetésekor: „népligeti sportlétesítmény-fejlesztési rekonstrukcióra 2,5 milliárd forintot szán a kormány".

Hazudott, mert az Olimpiára hivatkozva indult most be a Fidesz-közeli cégek nyomulása, de attól függetlenül is meg akarják építeni: „az olimpiai pályázatra készült mestertervben már egy négyezer férőhelyes multifunkciós csarnok szerepel a csatlakozó kiszolgáló és rekreációs létesítményekkel, kiemelve, hogy a komplexum az olimpiától függetlenül megépül. Már a korábbi tervekből kiderült, hogy önmagában egy sportcentrum nem tudja magát eltartani, vagyis szállodára és kereskedelmi egységekre is szükség lesz.

Világos, hogy a sportfunkció csak fügefalevél, ami mögé a haveri cégek és a pláza el akar bújni. Így eladhatóbbnak tűnik a projekt, és még TAO-pénzeket is le lehet rá hívni.

Csakhogy a budapestiek nem akarnak több fakivágást, zöldterület-zsugorítást! Már ennyi is sok volt!

A Kossuth tér, a József nádor tér, a Horváth Mihály tér után a Városliget, a Római-part és az Orczy-kert kerül-került sorra.

De mostanra megszerveződött az ellenállás!

Ráadásul, mint az a térképen is látható, amit egy környékbeli lakótól kaptunk, a Népliget már így is tele van oda nem illő épületekkel, amelyek a zöldtől veszik el a helyet: a lakóparktól a teniszpályákon át a szállodáig (a képen 1-től 5-ig). Azon már meg sem lepődünk, hogy – egy tragikus haláleset kapcsán – feltűnik a népligeti történetben egy befolyásos Fidesz-közeli vállalkozó is, Tamás László, aki a Fővárosi Közgyűlésben is külsős bizottsági tag, méghozzá épp a Pénzügyi bizottságban.

Rehabilitálni kell a Népligetet. Nem vitás. Viszont a sportközpontnak álcázott pláza csak TAO-szivattyúnak jó, zöldfelületnek, pláne zöldterületnek: nem!

A Zöldombudsman is a Népligetben indította útjára „Fatestvér” programját. Ez egy elég erős jelzés.

Ami jó Garancsi Istvánnak és Kocsis Máténak, az rossz a Népligetnek és a budapestieknek.

nepli.jpg

(kép: google maps & helyi lakó)

Rövidül az Orczy-kerti halállista

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) főtitkáránál, Horváth Józsefnél jártam ma, aki az egész Orczy-kerti/Ludovika Campus beruházás „főfelelőse”.

Közel 2 órát beszélgettünk, s mintha konkrét eredményei is volnának – nem csak az eddigi civil tiltakozásnak, a többpárti fellépésnek, a Zöldombudsmanhoz intézett levelemnek és az ő válaszának, valamint a Fellebbezésemnek, de a mai beszélgetésünknek is. Pontokba szedem.

  1. A gondatlanul végzett munkálatok során megsérült fák, homokkupaccal betemetett cserjék stb. ügyében ígéretet tett rá, hogy a kivitelezőket fokozott gondosságra inti.
  2. Egyelőre nem vágnak ki egyetlen fát sem! Mindaddig, amíg el nem végzik az eddigi tervek felülvizsgálatát.
  3. A felülvizsgálat során igyekeznek minden olyan fát lehúzni a „halállistáról”, amely (a) kertészeti okokból került fel rá, mert korhadt, odvas, csenevész, viharban megsérült stb. – de még menthető (a fák többsége, 82 egyed, eleve csak ilyen kertészeti okokból került fel a listára); avagy (b) a park, pl. kerti utak nyomvonalának újratervezésével megmenthető. Ezt a számot a főtitkár összesen 15-20 db-ra becsülte. Most tartottak egy bejárást, amit újabb bejárás fog követni. Kis lépés a helyes irányba. Kértem, hogy az újratervezésnél legyenek „bátrak”.
  4. Javaslatomra megfontolják, hogy a dendrológiai (fákra vonatkozó) szakvélemény mellett a beruházás által veszélyeztetett, illetve a kivágásra ítélt fákon élő állatokról (védett denevérek, most fészkelő madarak stb.) is beszereznek szakvéleményt.
  5. Megküldik az Önkormányzat részére a fakivágási engedély mellékletét képező térképet (helyszínrajzot), amelyet már korábban is igényeltem. Közvetlenül nem adják ki, de csütörtökön már kikérhetem a kerületvezetéstől a testületi ülésen. Kiderül, Kocsis Máté kiadja-e.
  6. Külön kérésemre megfontolják, hogy a fapótlás során a fiatal csemeték helyett idősebb fákkal pótolják a kivágandókat. Hiába ugyanis a látszólag impozáns számok (146 fa helyett 192, és még további kb. 400 megváltása pénzben), a törzsátmérő alapján meghatározott fapótlási arány sajnos a lombfelületnek csak töredékét pótolja; idősebb fákkal az „oxigén-veszteség” mérsékelhető volna.
  7. Ezen felül újra az Önkormányzathoz fordulnak, mely korábban úgy nyilatkozott, hogy már nincs hová fákat ütetni a kerületben; hátha találnak mégis helyet – a 192-n felül is – a „pótfáknak”; elvégre a kerületben élők egészségének megőrzése ezt kívánná.
  8. Az elterjedt hírekkel szemben a Diószeghy utcai fasor nagy része eleve nem is szerepel a „halállistán”, néhány fát terveznek csak kivágni közvetlenül az építkezéssel összefüggésben (kapu elhelyezése), további pár fa életveszélyes, s néhány fa a felülvizsgálat során várhatóan lekerül a listáról – a többségüket eleve nem is tervezték kivágni.
  9. Az épületek újratervezésére, áthelyezésére stb. a Főtitkár megítélése szerint nincs lehetőség, a Lövész klub (zárt lőtér) alapozása már meg is történt, a sportcsarnokot (melynek szép, egészséges fák is áldozatául esnek!) nem lehet „elforgatni”, a hallgatói központ egy már régóta meglévő épület helyén fog nyílni. Viszont a sportpályák miatt is terveznek fákat kivágni – itt én még látok mozgásteret, remélem az NKE is fel fogja ezt ismerni...
  10. Megvizsgálják, hogy hogyan lehetne a tervezett 192 fán felül is „természetben”: a parkban, illetve az új épületek körül/ a fasorban pótolni a fáknak a tervezettnél nagyobb részét. (A pénzbeli megváltás a sovány vigasznál is kevesebb).
  11. Az NKE támogatja, hogy akár lakossági fórum, akár (s ezt kezdeményezni fogom!) közmeghallgatás formájában lehessen a beruházást megismernie és megvitatnia a környékbelieknek, Józsefváros és Ferencváros lakóinak, a közvéleménynek. Most már csak Kocsis Mátén és a Fideszes kerületvezetésen múlik, ellenszegülnek vagy segítenek a fórum megteremtésében. Korábban napirendre sem vették az Orczy-kerttel kapcsolatos javaslatomat; de hátha...
  12. A tervek egy eddiginél nagyobb részét nyilvánosságra hozták: itt a korábbiaknál jobban átlátható, hogy hol-mi épül. Kértem, hogy MINDEN más dokumentációt is tegyenek közzé: a dendrológiai szakvéleményt, az ökológiai hatásvizsgálatot stb. Ezek egy része (?!) a Főtitkár ígérete szerint hamarosan nyilvános lesz. Az első térképen pirossal jelölt terület az, ami jelenleg nem része a parknak, de a beruházás révén (és fák kivágásának árán!) azzá válik; a második térképen jól kivehető jobb oldalt a sportcsarnok nagy tömbje (melyet a földszinten „gyalogosalagút” vág ketté), mellette a hallgatói központ, „fölötte”, a Diószeghy utcával, a fasorral párhuzamosan a zárt lőtér, kicsit beljebb a tömérdek sportpálya. A Főtitkár ígéretet is tett, hogy a felülvizsgálat („halállista-kurtítás”) után a frissített terveket is nyilvánosságra hozzák.
  13. A Diószeghy utca (vagy tágabban: az Orczy-negyed) szociális válságövezet, és a jelenlegi tervek erre csak annyiban reagálnak, hogy odatelepítik a Rendészeti Kart (!), annak egyenruhás hallgatóival, oktatóival (!). Ezért javasoltam, hogy a közbizalom megteremtése/megerősítése érdekében alakítsanak ki együttműködést az ott lakókkal, a helyi civilekkel (pl. a kerületben működő tanodákkal), indítsanak aktív társadalmi felelősségvállalás programot, az NKE szervezésében vegyen részt az egyetemisták egy része önkéntes munka/ gyakorlat keretében az egyetem közvetlen társadalmi környezetének „jobbításában”, a tanulók mentorálásától kezdve a lakhatási problémák megoldásáig. Az egyenruhával riogatás helyett. Mindenki jobban járna.

Itt tartunk most. Már most látszik, hogy volt értelme háborogni, szervezkedni. Ellenállni. Civileknek s (kimondom!) politikusoknak közösen. Folytatása következik!

img_8783.JPG

Lőttek a lövész-klubnak?! Fellebbezés az Orczy-kert ügyében

Ma hivatalosan is beadtam a Fellebbezést az Orczy-kerti fakivágások ellen. Kalandos volt.

Eddig vártam, hátha…, de mostanra bebizonyosodott, hogy a Kocsis Máté vezette Józsefvárosi Önkormányzat nem hajlandó képviselni a kerületiek érdekeit, az egészséges környezethez való jogot. Tehát képviselem én – ehhez szerencsére meg is van a jogalapom: az Önkormányzatokról szóló (2011. évi CLXXXIX.) törvény 32. § (1) pontja szerint „az önkormányzati képviselő a település (fővárosi kerület, megye) egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit”.

Mielőtt fellebbeztem volna, a Fakivágási Határozatban leírt jogommal szerettem volna élni: betekinteni a Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályán (Városház u. 7.) a „vonatkozó iratanyagba”. De az illetékes osztályvezető azzal utasította ezt el, hogy erre csak akkor van mód, ha felhatalmazást hozok a Polgármestertől. Kocsis Mátétól. Nem tudtam eldönteni, hogy cinikus vagy viccel – mindenesetre komoly arccal mondta. Kértem, adja írásba, hogy megtagadja a betekintési jogot, de… megtagadta ezt is. Hétfőig ígérte, hogy visszajelez.

Szerencsére a fellebbezéshez így is van elég muníció (ha már lövész klub…), miután a Határozatot, ha nagy nehezen is, de kiadták pár napja, s hozzá intézett levelem nyomán a Zöldombudsman is kiállt az Orczy-kert fáiért.

A Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala mint I. fokú Hatóság által kiadott Határozatban az álláspontom szerint különböző jogszabályokat (a Közigazgatási Eljárásról szóló és más törvényeket) sértő döntéseken túl, szerencsére több formai hiba is van. A Fellebbezés mindezeket részletesen is végig veszi.

A legszórakoztatóbb (bár a famészárlás igazán nem vicces!), hogy a Hatóságnak még két kétjegyű számot sem sikerült összeadnia: a 84 és a 62 összege náluk 145. Szerintem viszont 146. Most majd kiderül, a matematikát is újraírta-e a NER.

A 145 (146) fának egyébként nem úgy általában az NKE terjeszkedése miatt, hanem konkrétan „1 db sportcsarnok” és „1 db lövész klub” miatt kellene pusztulnia. Az engedély többi része nem új létesítményekre, hanem csak egy épület átalakítására vonatkozik.

A "kiemelt beruházás" miatt emelt összegű illetéket leróttam.

A Fellebbezést átvették, iktatták.

A fákhoz, a rajtuk fészkelő madarakhoz még nem mertek hozzányúlni.

A közösségi (újra)tervezést ideje volna elkezdeni.

...Az Orczy-kert sorsa így most már a riadóláncba szerveződött civilek, helybéliek mellett Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Építésügyi Osztályának kezében is van. Remélem, van náluk egy gránitszilárdságú Alaptörvény-díszkiadás. Az Alaptörvény szerint ugyanis „(1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. (2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország (…) a környezet védelmének biztosításával segíti elő.”

Lövészklubhoz való jogot ugyanakkor az Alaptörvény nem biztosít.

favago.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(kép: flickr.com)

2016\04\25 e_gabor 2 komment

Pénzzel kiváltott oxigén: az Orczy-kerti fakivágási engedély

A Józsefvárosi Önkormányzattól hivatalosan is kikértem, s végül a mai napon meg is kaptam az Orczy-kert fáinak kivágásáról szóló határozatot (eddig csak a hirdetmény volt nyilvános). Ez talán annak is köszönhető, hogy korábban írtam az Ombudsmannak, s ő a Föld napján külön állásfoglalásban állt ki az Orczy-kert fáiért!

Eddig is azt mondtam: a terveket nyilvánosságra kell hozni -- anélkül érdemi párbeszédet sem lehet folytatni. Sajnos ebből a határozatból is hiányzik sok fontos információ, de legalább egy kicsit kevésbé tapogatódzunk a sötétben.

A park biodiverzitását jól jellemzi, hogy a kivágásra ítélt fák között nagyon sok fajta található: zöld juhar, fekete bodza, bálványfa, dió, tuja, japánakác, kislevelű hárs, vadgesztenye, lepényfa, nyugati ostorfa, magas kőris, virágos kőris, jegenyenyár, hegyi juhar, feketefenyő stb.

Két kategóriára oszlik a kivágásra ítélt fák listája: 84 olyan van, amit "egészéségi, esztétikai (!) állapotuk vagy környezetre való veszélyességük" miatt vágnának ki. Tehát akár "esztétikai" okokból is kidönthetnek egy fát! Ami elképesztő! Igaz, a következetlenül megszövegezett határozat egy másik pontján már csak az "életet, egészséget, vagyonbiztonságot (sic!)" fenyegető voltukra történik utalás.

A másik kategória pedig: 62 olyan fa, amely közvetlenül az "új épület elhelyezése" miatt került halállistára.

A határozatot IDE töltöttem fel.

Sajnos térképet/helyszínrajzot nem mellékeltek a határozathoz. Így nem is lehet beazonosítani az egyes fákat, nem lehet megállíptani, hogy tényleg betegek-e azok, amelyeket betegnek mondanak stb. És a fákon fészkelő madarakról sem esik szó a határozatban, ahogyan a többi állatfajról sem, például a parkban élő védett denevérekről.

A fapótlás részben természetben, részben pénzbeli kiváltással történne. 192 kis csenevész facsemete (persze 100 év múlva már szép nagy fák lesznek...).

A környékbeliek és a fővárosiak tiszta levegője 30 milliót ér. Ennyivel kárpótolnak minket az elvesztett oxigénért. Ennyit tesz át az állam az egyik zsebéből (NKE) a másikba (VIII. ker.) ...De ez nem megoldás!

A határozat is leszögezi, hogy "a tárgyi ingatlan műemlék". Ez egy további ok arra, hogy ne essen barbár pusztítás áldozatául.

Itt az idő, hogy a környékbeliekkel, a civilekkel, az egyetemi hallgatókkal, a szakemberekkel közösen újratervezzék, újratervezzük a beruházást -- úgy, hogy ne sérüljön az egészséges környezethez való jogunk, ne vágják tarra az Orczy-kertet!

Közösségi (újra)tervezést!

img_8055.JPGA Kertvédők első plenáris ülése után készült felvétel (örökbe fogadtunk 1-1 fát)

 

 

2016\04\23 e_gabor 2 komment

A Zöldombudsmanhoz fordultam egy hete, s ő tegnap kiállt az Orczy-kert fáiért

Írtam a zöldombudsmannak (Jövő nemzedékek szószólója) a tervezett Orczy-kerti famészárlás ügyében egy hete, s ő a Föld napján külön kiállt az Orczy-kerti fákért! Így jó esély van, hogy megmenekülnek a fák -- és a kerületben élők, akiknek a park adja az oxigént!

Íme állásfoglalása, melyért, pártállásra való tekintet nélkül minden józsefvárosi, sőt budapesti hálás lehet neki:

"Dr. Szabó Marcel szerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások engedélyezésének napi gyakorlata sajnálatos módon igazolni látszik a szabályozással kapcsolatban már korábban megfogalmazódott természetvédelmi aggályokat. (...)

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások speciális jogi szabályozása megbontotta ezt a jól működő rendszert, az ügyféli jogok korlátozásával lényegében kiiktatta a társadalmi részvétel jótékony hatását, a döntéseket természetvédelmi szempontból kevésbé megalapozottá és átláthatatlanná tette, s ami a legsúlyosabb, e potenciálisan kevésbé megalapozott döntéseket fellebbezésre való tekintet nélkül, a bírói út lehetőségét kiüresítve, statáriális jelleggel végrehajthatóvá tette. Amennyiben tehát első fokon, a természetvédelmi szakmai szervezetek kizárása mellett hibás döntés születne, az azonnali végrehajtás és a természeti károk speciális természete miatt a korrekció lehetősége megszűnik.

Így az a visszás helyzet állt elő, hogy miközben az Alaptörvény a természet védelmét jelentősen felértékeli, kimondva, hogy a természeti erőforrások védelme, fenntartása és megőrzése az állam és mindenki kötelezettsége, a jog alacsonyabb szintjén olyan változásokra került sor, amelyek kifejezetten előidézik természeti értékek jóvátehetetlen elpusztításának kockázatát. Az ilyen jellegű konkrét hatósági döntésekkel szemben kibontakozó ad hoc tiltakozó mozgalmak mutatják, hogy aggályos döntések a gyakorlatban is születtek, és az eddig a döntéshozatal pozitív hatóerejét képező civil szervezetek nem látnak más lehetőséget, mint hogy az azonnali végrehajtást polgári engedetlenségi akciókkal késleltetve próbálják lehetővé tenni a fellebbezés alapintézményének valóságos működtetését.

A jövő nemzedékek szószólója a konkrét konfliktusok – fakivágások engedélyezése a Liget-program, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusa esetében – feloldása, a potenciális természeti károk minimalizálása érdekében párbeszédet szorgalmaz a hatóságok, a beruházók és a társadalmi szervezetek között, amelyben szükség esetén kész közvetítő szerepet vállalni. Emellett e konfliktusok eszkalálódásának elkerülése, a szakmai és társadalmi szempontból egyaránt megnyugtató eljárásrend kidolgozása érdekében javasolja a jogi szabályozás újragondolását."

Remélem, ezek után az NKE urai és Kocsis Mátéék elteszik a láncfűrészeket, nyilvánosságra hozzák a terveket, ahogyan a rendkívüli testületi ülésen is követeltem, csütörtökön, és megkezdődik az érdemi párbeszéd a civileket, a helybélieket, az egyetemi hallgatókat is bevonva a természeti értékek és az egészséges környezet megóvása érdekében! Kocsis Máté és csapata sem bújhat el többé a felelősség elől!

A parkjainkból, az egészségünkből nem lehet a hatalom játékszere.

img_7836.JPG

2016\04\17 e_gabor 4 komment

Nyílt levél a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak és a HÖK-nek, Orczy-kert ügyben

Kedves NKE-s Diákok, kedves HÖK-vezetők!

Erőss Gábor vagyok, a Kertvédők egyike.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről (NKE) kerül ki a jövő közigazgatási elitje, a Magyar Honvédség és a Magyar Rendőrség jövendő vezetői. S most ez az az Egyetem, a Ludovika, amely újabb, kiserdőnyi fa kiirtásával kíván tovább terjeszkedni.

A közszolgálat a „köz” szolgálatát jelenti: az egész közösségét, az egész országét, az egész nemzetét, sőt: a jövő nemzedékekét is – nem egyéni vagy részérdekek szolgálatát! Hogy ezt Ti is így gondoljátok, afelől semmi kétségem. Kérlek Benneteket, hogy ezt most az ország nyilvánosságának is mutassátok meg!

Még az új Alaptörvény is tartalmazza azt a jogunkat, hogy mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. Ez a jogunk súlyosan sérül, ha újabb tömeges fakivágásra kerül sor a Ti egyetemetek kérésére, a Ti „nevetekben!” Ha ez így megy tovább, mire belőletek vezető lesz, ebből a kerületből, ebből a városból, ebből az országból nem marad más mint kihalt sportpálya, porladó térkő és forró sivatag! Meg vagyok róla győződve, hogy ezt ti sem akarjátok.

A legenda szerint, amikor Churchill-nek azt mondták, hogy a háború megnövekedett költségei miatt megszorításokra van szükség a művészetek és kultúra területén, Churchill azt felelte, „akkor mi az, amiért harcolunk?”. Ugyanez igaz a természetre is! Nekem van két kisfiam. Egyszer Ti is szülők lesztek, és akkor még nyilvánvalóbb lesz számotokra, hogy nem lehet sportpályákkal helyettesíteni egy parkot, nem lehet Rendészettudományi Képzési Központtal helyettesíteni egy erdőt, nem lehet konténerekbe szorított facsemetékkel helyettesíteni 80-100 éves fákat, ahogy a szakemberek is elmondják.

Az Orczy-kerti „Kertvédők” megszerveződtek, közben aláírásgyűjtés is indult. A Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Biztoshelyettesnek is küldtem bejelentést. Az NKE rektora is kapott egy nyílt levelet. Fellebbezést is írtunk – csakhogy egy gyalázatos, abszurd törvény már azt is megkérdőjelezi, van-e jogunk fellebbezni a fakivágás ellen, és ha van is: nem rendel a fellebbezéshez halasztó hatályt. Ezért nem marad más, mint a nyomásgyakorlás. De nem ellenetek, hanem Veletek!

Gyertek velünk! Csatlakozzatok a „Kertvédők” riadóláncához, írjátok alá a petíciót, írjátok ki, lógassátok, kiáltsátok ki az Egyetemen: „Ne a mi nevünkben!”

Kerületi önkormányzati képviselőként kikértem a fakivágási engedélyt a Kocsis Máté vezette Józsefvárosi Önkormányzattól – de nem adták ki. Követeljük együtt a tervek nyilvánosságát!

Követeljétek az Egyetemtől, melynek polgárai vagytok, illetve amelynek – HÖK-vezetőként – a diákjait képviselitek, hogy induljon érdemi és nyílt konzultáció a tervekről, és főleg: kerüljön sor újratervezésre – hogy megmeneküljön az a 145 fa! Van megoldás! Fakivágás nélkül is lehet jó a sportpálya.

Remélem, közösen fogjuk tudni megvédeni természeti értékeinket, az Orczy-kertet! Nagyon bízom benne, Bennetek!

Tisztelettel, de bevallom: türelmetlenül (hisz’ a láncfűrészek bármikor beindulhatnak!) várom válaszotokat:

Dr. Erőss Gábor

Kertvédő

Szülő

Önkormányzati képviselő, Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros

Párbeszéd Magyarországért

img_7856.JPG

(a kép saját felvétel, néhány napja készült az Orczy-kertben)

2016\04\13 e_gabor 1 komment

A láncfűrészes gyilkos

Az Orczy-kertben felzúgó láncfűrészek minket vesznek célba.

A Városliget és az Orczy-kert története nagyon hasonlít. A Ligetben a tervezett „múzeumi negyed” egy fedőterv: Orbán Várba költözésének leplezésére szolgál. Az Orczy-kerti fakivágás sem értelmezhető önmagában: a felsőoktatás fideszesítését szolgálja (erről írtam már 2011-ben és 2012-ben is). Egyrészt egyre vonták-vonják ki a pénzt a magyar felsőoktatásból, másrészt egyre több pénzzel tömték-tömik tele a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet (NKE), azt az állami mandarin-képzőt és katonai akadémiát, amely egyetemi autonómiát már nyomokban sem tartalmaz.

A fák helyére tervezett újabb és újabb épületek és sportpályák ezt az uralmi rendet testesítik meg. Árulkodó részlet, hogy a Ligetben a „Nagy Múzeumépítő” szerepében tetszelgő Fidesz az NKE esetében a fák mellett a természettudományi múzeumot is „irtotta”.

Nem múzeumokat akar, hanem egyeduralmat. Nem fákat, hanem sivatagot.

Ezért IS kell megakadályozni a barbár faírtást, amire engedélyt adott a Kormányhivatal – mint arra Jakabfy Tamás felfigyelt.

A legfőbb okunk a tiltakozásra mégis a természetkárosítás. Még az új Alaptörvény is tartalmazza azt a jogunkat, miszerint Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. A folyamatos zöldfelület- és faírtással – Horváth Mihály tér, József Nádor tér, Városliget, Római part… – ezt  a jogunkat tiporják sárba. Kinyírnak minket, nem csak a fákat – ha lassabban, s kevésbé látványosan is.

Ezért fogom, fogjuk, ha kell polgári engedetlenséggel megakadályozni a tömeges fakivágást. Csatlakozzatok a riadólánchoz, amit Jakabfy Tamás indított!

De addig is: ezért kértem ki – a Párbeszéd Magyarországért (PM) helyi önkormányzati képviselőként – a fakivágási engedélyt a Kocsis Máté vezette Önkormányzattól, és ezért tettem bejelentést a Jövő Nemzedékek Jogaiért felelős Ombudsman-helyettesnél.

Idézem neki címzett, ma elküldött levelemet:

tronconneuse500aa23474c62.jpg

Dr. Szabó Marcel
A Jövő Nemzedékek Érdekeinek Védelmét Ellátó Biztoshelyettes
Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
1051 Budapest, Nádor utca 22.

Tárgy: bejelentés

Tisztelt Biztoshelyettes Úr!

  1. április 8-án a Ludovika Campus területére szóló fakivágási engedélyt adtak ki 145 fára vonatkozóan.

Az Orczy-kert egésze egy 2012. szeptember 17-én hatályba lépett EMMI-rendelet alapján egyedileg védett műemlék, a park védett közpark, egyes fák a Magyarországon 1901-ben – Európában elsőként – védetté nyilvánított denevérek élőhelyét képezik. A parkban található igen nagy számú idős és értékes faegyed. A meghatározó fafajok: a nyugati ostorfa, a vadgesztenye, a nagylevelű hárs és a korai juhar.

Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala a 2016. április 8-án BP-5D/07/01559-2/2016. számon meghozott közigazgatási hatósági határozatban engedélyezte a fák kivágását. A hatósági határozat közlése a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény 2. § (1) bekezdése szerint hirdetményi úton történt, amelyre tekintettel az arról szóló hirdetmény 2016. április 12-én kifüggesztésre került.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 78. § (10) bekezdése szerint a döntés közlésének napja hirdetményi kézbesítés esetén a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik nap, vagyis jelen esetben 2016. április 27. A következetes bírósági gyakorlat szerint a közigazgatási hatósági döntés joghatásai a közléssel állnak be. Ennek megfelelően a fák kivágását engedélyező hatósági határozathoz – annak fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánításától függetlenül – joghatások csak a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik naptól fűződhetnek, így a fák kivágására a hatósági határozat alapján a jogosult csak 2016. április 27-ét követően keríthet sort jogszerűen.

Ugyanakkor a fentebb megjelölt határozatot a hatóságnak a Ket. 80/A. § (1) bekezdés a), b) , c) és e) pontja alapján egyaránt közzé kellett volna tennie, amelyre a Ket. 80/A. § (2) bekezdéséből következően a hirdetményi kézbesítés szabályai szerint kellett volna sort keríteni. A kifüggesztett hirdetmény azonban sem a határozatot, sem pedig annak a Ket. 80/A. § (2) bekezdése szerinti kivonatos tartalmát nem tartalmazza. Az eljáró hatóságnak ez a magatartása hatását tekintve az arra jogosultaknak a jogorvoslathoz való joga gyakorlását érdemben nehezíti, ezért számukra az jogtalanul hátrányt okoz.

A fővárost egyre gyakrabban sújtják a klímaváltozás negatív következményei – pl.: szmog, nyári hőségriadók, villámviharok. A másfélszáz fának a kivágása, a zöldfelület csökkenése megnehezíti ezeknek a negatív hatásoknak a mérséklését. Az európai fővárosok közül Budapesten az egyik legalacsonyabb az egy főre jutó zöldterület. Itt a városi park jelenti százezrek számára ez egyetlen reális lehetőséget az egészséges környezettel való találkozásra. Különösen igaz ez a Főváros sűrűn lakott kerületére, Józsefvárosra, ahol sok olyan család él, amelyek számára valóban ezek a parkok – s kiemelten a Ludovika, ill. Orczy-park – jelentik az egyetlen elérhető lehetőséget a regenerálódásra. Ebben a kontextusban az 50-100 éves fának nem alternatívája az újonnan ültetett facsemete, cserje, gyep, zöldtető stb. Amit most elpusztítanak, annak a regenerálódása jó esetben is 50-100 év múlva várható, vagyis mindez ténylegesen megfosztják a lakosságot az egészséges környezethez való jogtól. 

Mindezek alapján álláspontom szerint a következő alapjogok szenvednek sérelmet:

Alaptörvény XX. cikk:

„..(1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.
(2) Az (1) bekezdés szerinti jog érvényesülését Magyarország genetikailag módosított élőlényektől mentes mezőgazdasággal, az egészséges élelmiszerekhez és az ivóvízhez való hozzáférés biztosításával, a munkavédelem és az egészségügyi ellátás megszervezésével, a sportolás és a rendszeres testedzés támogatásával, valamint a környezet védelmének biztosításával segíti elő

XXI. cikk:

(1) Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.
2 Aki a környezetben kárt okoz, köteles azt - törvényben meghatározottak szerint - helyreállítani vagy a helyreállítás költségét viselni.

XXIV. cikk

(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.
(2) Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a hatóságok által feladatuk teljesítése során neki jogellenesen okozott kár megtérítésére…”

Ezért kérelmezem vizsgálat lefolytatását az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (Ajbt) 18. §-a alapján, a Főváros V- ker. Kormányhivatalának BP-5D/07/01559-2/2016. számon meghozott közigazgatási hatósági határozata kapcsán, amelyek saját és mások, valamint a jövő nemzedékek fentebb felsorolt alapvető jogait sértik.

 

Kelt: Budapest, 2016. április 13.

Dr. Erőss Gábor

Budapest Főváros VIII. kerület Józsefváros önkormányzati képviselője

Párbeszéd Magyarországért Párt

 

2016\02\27 e_gabor 2 komment

Képviselőtestületi vita a kvóta... helyett a valóságról!

Íme néhány szemelvény a józsefvárosi képviselőtestület vitájából az ún. kötelező betelepítési kvóta ügyében. ...Nem hagytam szó nélkül Kocsis Máté uszítókampányát, de nem hagytam azt sem, hogy a Fidesz-Jobbik elterelje a figyelmet az ország valódi problémáiról:

„Dr. Erőss Gábor: Köszönti a jelenlévő dr. Vas Imre országgyűlési képviselőt a testületi ülésen. Megjegyzi, hogy szerinte az emberek közbiztonságát az veszélyezteti, amit a jelenlévő Képviselő úr és (fideszes) képviselőtársai csinálnak a Parlamentben, amikor évről évre megszavazzák azokat az egészségügyi megszorításokat, amik miatt bizonyíthatóan sok száz magyar ember hal meg, mert a megszorítások miatt az orvosok és az ápolók menekülnek az országból...

Dr. Sára Botond Attila: Felszólítja Erőss Gábor képviselőt, hogy fejezze be, mert ez túlmegy minden határon, most nem ez a téma (…)

Dr. Erőss Gábor: ...összefügg a kettő, mivel behoztak egy országos ügyet a Testület elé.

Dr. Sára Botond: Kéri, hogy a színjátékot meg a parádét fejezze be, és csak az üggyel kapcsolatban tegye meg észrevételét a Képviselő Ur.

Dr. Erőss Gábor: Valóban van józsefvárosi érintettség ebben az ügyben, mert a Polgármester úr volt az, aki személy szerint az egyik arca és szája volt annak az uszító kampánynak, ami a menekültek ellen zajlott ebben az országban, olyanok ellen, akik a háború elől menekültek. Ez valóban szégyene volt Józsefvárosnak.

Józsefvárosban most is országosan a legnagyobb arányban élnek bevándorlók. Ez egy sokszínű kerület, eddig a Fidesz ezt támogatta, és jól tette, hogy megőrizte Józsefvárost olyannak, amilyenné kialakult a történelem során, ezért sem érti, amit most csinálnak, hiszen a saját politikájukkal mennek szembe ezzel. Józsefváros megőrizte multikulturális jellegét, és láthatóan kiváló kapcsolatokat ápolnak a bevándorlókkal. Például van olyan bevándorló (a vitában megneveztem, a jegyzőkönyvből a név hiányzik, de nem is a név a lényeg), akinek a cégének a Városüzemeltetési és Pénzügyi Bizottság (VPB) 2013-ban hatalmas üzlethelységbérleti kedvezményt adott. 130 ezer Ft lett volna a bérleti díj és végül a fideszes többségű bizottság 28 ezer Ft-ra vitte Ie ezt a díjat, majd amikor a cég nem teljesítette a helyiség felújítását, amire a kedvezményt kapta részben, akkor a VPB újra szavazott és megengedte neki, hogy a felújítást később végezze el. Ez nem történhetett volna meg akkor, ha a fideszes többség nem ápol jó viszonyt vele, és ezt nem elítélőleg mondja. Szeretné, ha a józsefvárosiak többsége szembesülne azzal, hogy ez az uszító kampány, amit folytatnak, az milyen viszonyban van a valósággal.

Dr. Sára Botond Attila: A valóság az most Nyugat-Európában van. Több ezres, sőt milliós nagyságban. (…)

Vörös Tamás (Fidesz): (…) Az egészségügyben van probléma, de jelenleg is két kórház áll felújítás alatt a kerületben. Fals összehasonlításnak tartja a migráció kérdését a VPB-határozattal. Nem ismeri az említett urat és a döntésre sem emlékszik (…)

Jakabfy Tamás (LMP): „A határozati javaslat 3. pontjában szerepel az ,,iIlegáIis migráns'' kifejezés. A módosító javaslata az, hogy ezt a kifejezést cseréljék ,,menekült''-re. (…)”

Gondos Judit (Fidesz): (...) azt, hogy mint egy csürhe ellepjék az országot és átgázoljanak rajta, azt nem engedheti meg egyetlen jóérzésű magyar sem. (…)

Pintér Attila: A Jobbik minden eszközzel meg szeretné akadályozni a tömeges bevándorlást. Veszélyt jelent, ha ilyen nagy számban próbálnak letelepedni eltérő kultúrájú emberek. (…)

Dr. Szilágyi Demeter (Fidesz): Magyarországbefogadó kultúrája vitán felül áll, megnézve a történelmét. (…)

Vörös Tamás (Fidesz): (...) az emberi természettől idegen dolgot próbálnak leerőltetni a valóság torkán, és rövidtávon van politikai haszon, mert a baloldal támogatottságának is jelentős részét a nemrég betelepült emberek, személyek adjak a nyugateurópai államokban is, de társadalmi szinten ne tekintsék értéknek, mert nem az.

Jakabfy Tamás (LMP): (…) Szerinte a Habony találta ki az egészet. (...) Többször járt a II. János Pál Pápa téren akkor, ő nem látott rendzavarást, csak területelfoglalást, szemetelést. (…)

Dr. Erőss Gábor: Nem csodálkozik, hogy a Jobbikkal ilyen összhangban van a Fidesz, az értékeik közösek, és közösen kínálták fel Vlagyimir Putyinnak az országot, Fidesz-közeli cégek húznak hasznot a paksi bővítésből.

Felhívja a figyelmet arra is, hogy a Fidesz-közeli offshore cégek külföldieknek letelepedési kötvényeket árulnak hatalmas haszonkulccsal, vagyis a szó szoros értelmében árulják a hazát. (Így) különösen visszatetsző az uszítókampányuk. (De) Egy idő után ez már nem fog működni, mint az egészségügy, ahol eltűntek az ápolók és orvosok, és nincs, aki megműtse, és amivel megműtse a magyar betegeket. Tiborcz Ur, Garancsi István, Andy Vajna, Mészáros Lőrinc és a fideszes barátok tíz-, százmilliárdokat tesznek zsebre, vagy hogy Vas Imre megszavazta a Parlamentben, hogy Andy Vajnának ne kelljen játékadót fizetnie...

Dr. Sára Botond Attila Felszólítja a Képviselő Urat, hogy az előterjesztésrőI beszéljen.

Erőss Gábor: ... arról beszél, hiszen az ország problémái ezek, mert az, amit Vas Imre Andy Vajnának megszavazott, az a pénz hiányzik az egészségügyből, amiatt nem kerül sor időben daganatos betegek műtétjére... mindenki tudja, hogy csak erről akarjak elterelni a figyelmet...

Dr. Sára Botond Attila: Képviselő Úr Jászai Mari-díjat fog kapni! Felszólítja, hogy az előterjesztésről beszéljen, ne össze-vissza.

Pintér Attila: Amit Erőss Képviselő Úr mondott, az nevetséges. Ilyen alapon ő meg azt állítja, hogy a balliberálisokat és a hozzájuk köthető civil szervezeteket Soros György pénzeli, és a Képviselő Úrék meg amerikai és másféle érdekeket szolgálnak ki. (…)

Kaiser József (Fidesz): El kell mondani, hogy Magyarország vendégszerető állam, sok náció él itt. (…)

Dr. Erőss Gábor: Köztársaság tér ügyben igyekezett... (Közbeszólás.) de örömmel veszi, hogy képviselőtársai a pápát emlegetik, mert jó lenne, ha egy kicsit többet olvasnák Ferenc pápa intelmeit, és gyakorolnák az irgalmasságot, ha már kereszténynek mondják magukat.

A vécék ügyében elmondja, hogy jobban szerette volna, ha több mobil vécé lett volna kitéve (azokon a józsefvárosi közterületeken, ahol sok volt a menekült ősszel, különösen a Köztársaság téren). A Főkertnél próbálta elintézni és hetekkel később történt valami. Továbbá elmondja, hogy olyan szégyen érte a VIII. kerületet, hogy Rogán Antal képviseli a Palotanegyedet az országgyűlésben. Ő, akihez az offshore cégek szálai kötődnek, amik pénzért árulják a letelepedést. Szeretné kérni, ha találkoznak Rogán Antallal, aki ellen ingatlanügyben nyomozás folyik.....

Dr. Sára Botond: Képviselő Úr a kvótáról beszéljen! Ha ezzel kapcsolatban van mondanivalója, mondja, de hülyeséget ne beszéljen.

(…) Dr. Erőss Gábor a palotanegyedi polgárok nevében is hívják fel a figyelmét arra, hogy a magyar törvényeket a magyarországi képviselőknek is be kell tartaniuk.

Dr. Sára Botond: Rogán Antal ellen semmilyen nyomozás nincs, ez hangulatkeltés.”

 …A testület 12 (Fidesz-Jobbikos) igennel, 2 nemmel (LMP, PM) elfogadta a javaslatot. Az MSZP és a DK képviselője nem vett részt a vitában és a szavazáson. A vita ennél sokkal hosszabb volt, de a saját blogbejegyzésemben nem kívántam a minimálisan szükségesnél nagyobb teret adni a Fidesz-Jobbik uszításának. Aki az egész vitára kíváncsi, elolvashatja.

Aztán eldöntheti: hagyja-e elterelni a figyelmét az oktatás és az egészségügy válságáról, a a Fidesz-korrupcióról, a „Kubatov-kopaszok” rémuralmáról... Vagy nem hagyja, és – első lépésként – eljön holnap tüntetni

gumicsont-plakat.jpg

2016\02\10 e_gabor 1 komment

Rozi néni kontra Józsefváros

Rozi néni volt felszolgáló, konyhás (józsefvárosi iskolákban), most takarítónőként dolgozik alkalmi jelleggel, ami az ő egészségi állapotában valóságos istenkísértés. De mivel „csak” 45%-os rokkant, ezért Orbánék elvették tőle a rokkantnyugdíjat (egy kevéske – 29.800 Ft – járadékot kap, azt is végrehajtás terheli), így nincs más választása.

Rozi néni közel húsz évvel ezelőtt megözvegyült, ezután, 1999-ben, megszerezte tőle a saját tulajdonú lakását a lakásmaffia. Akkor kezdődött a kálváriája. Négy – akkor még kiskorú – gyerekével 2002-ben költözött egy Orczy úti, düledező ház udvari, vizesedő, sötét lakásába. Az önkormányzati bérlakások gyakran ilyenek; bár ez nagyon ilyen. Választhattak: vagy ez, vagy az utca.

img_4898.JPG

Csakhogy Rozi néni és az egyik gyereke egészségét tönkretette ez a lakás. Orvosi papírja is van róla, hogy légzőszervi betegségéhez hozzájárul a lakás rossz, dohos levegője, egyik fiának, aki hivatásos katona volt, az ebből fakadó panaszok miatt kellett leszerelnie.

Mellette tanúskodtam ma a bíróságon. Merthogy Rozi nénire lakbér- és közüzemi tartozásai miatt kilakoltatás vár. Az önkormányzat könyörtelen gépezete, ha lassan is, de biztosan utcára löki – hacsak nem állítja meg valaki! A történet nem most kezdődött, 14 évre nyúlik vissza. 2002 óta nemcsak Rozi néni egészségét tette tönkre a nyirkos levegő (2002-ben volt az első szívinfarktusa, azóta pedig egyre súlyosbodó légzőszervi panaszai vannak), de az állandó beázások valóságos anyagi csődöt jelentettek számára..

Rozi néninek lakbértartozása van, de ellenkeresettel élt: egészségkárosodást okozott a penészes és dohos lakás, eláztak, tönkrementek nemcsak az iratai, de a bútorai is; az önkormányzat helyett neki kellett kitataroz(tat)nia a lakást. Kerületvezetők mentek, kerületvezetők jöttek, de Rozi nénivel, és még sok száz sorstársával, aki egészségre káros lakásban lakik senki nem törődött.

img_4892.JPG

Összekötöttem Rozi nénit az AVM (A Város Mindenkié) utcajogászával, ő segített a bizonyítási indítvány megszövegezésében. Ebben az is szerepelt, hogy a Bíróság kérje ki az ÁNTSZ-től (ill. annak jogutódjától) a lakásba való beköltözésekor kiállított szakvéleményt, melyből kiderülhet, hogy a lakás eleve nem is volt kiskorúak számára lakható – vagyis Rozi néniéket az Önkormányzatnak soha nem is lett volna szabad ebbe a lakásba beköltöztetnie.

Én pedig elmondtam a tárgyaláson, amit én láttam, amit én tudok: a dohos levegőt, a beázás-nyomokat, a kiglettelt falakat. Elmondtam, hogy nem egyedi esetről van szó: a kerület tele van düledező társas- és bérházakkal, s különösen a földszinti, udvari lakások esetében gyakori a vizesedés. Rozi néninél szó szerint minden irányból jön a víz: alulról: a pince felől, felülről és oldalról: a rozsdás, és gyakran eltörő vízvezetékekből… Rozi néni esete azért kirívó, mert őnála a lakás állapota és az ő egészségi állapota között orvosi papírokból is kiolvasható ok-okozati összefüggés áll fel, és mert ő saját pénzből, számlákkal is igazoltan végezte el a lakásban – az önkormányzat helyett – a helyreállítási munkálatokat.

2005-ben alulról-fölülről úgy beáztak, hogy átmenetileg albérletbe kellett költöznie, amit nem fizetett az önkormányzat. 2009-ben gázrobbanás történt az állandó vizesedés miatt: olyan mértékben korrodálódott a gázvezeték, hogy kilyukadt és berobbant. Szintén 2009-ben volt vízfőnyomócső-törés: bútorok, iratok, mosógép… minden tönkrement. Rozi régi könyvei is. Mire az önkormányzat illetékese, aki helyszíni szemlét tartott, megkérdezte: minek neki annyi könyv…

Azelőtt és azóta is volt számos csőtörés. Lassan már csak a téglák tartják benn a vizet a falban. Így is mindenfelől szivárog. Mivel ez a mindenkori önkormányzat felelőssége, leginkább Kocsis Máté stábja tudna megoldást nyújtani. Egyébként az önkormányzat csütörtöki testületi ülésén is felhoztam az esetet, azzal, hogy az önkormányzat most is elismerhetné felelősségét. Álljon el a pertől, ajánljon peren kívüli egyezséget. Persze nem kaptam választ, majd írásban („15 napon belül”…). Cserelakást is adhatnának – a sok-sok üresen álló bérlakás közül.

A hab a tortán: a társasház kezelője, közös képviselője nem más mint a kerület egyik fideszes önkormányzati képviselője, Gondos Judit.

Az önkormányzat akár holnap is megtehetné, hogy udvari, romos, vizesedő önkormányzati lakása helyett ad Rozi néninek egyet aközül a 150 lakás közül, amiket „közszolgálati bérlakás” címen különítettek el. E 150 lakás ügyében feljelentést is tettem annak idején, mivel részben uniós keretből, szociális városrehabilitációs célra kapott pénzeket térítettek el. Most irányt válthatna az Önkormányzat, elkezdhetné a lakhatási szegénység megoldását, Rozi néni esetében ráadásul egyszerre érvényesíthetné a szociális és a „közszolgálati” szempontot, hiszen Rozi néni annak idején több kerületi iskola konyháján is dolgozott (Vajda Péter, Deák Diák).

Április végén lesz a következő tárgyalás. Milyen tragédiának kellene történnie ahhoz, hogy az Önkormányzat is meghallja Rozi néni történetét?

img_4894.JPG

(a fotókat én készítettem a lakásban)

2016\02\07 e_gabor 3 komment

Szociális lakhatást! Avagy: 1 rossz hír, meg 1 (talán) jó...

A „Közöd Civil Társaság” hónapokkal ezelőtt levelet írt minden józsefvárosi önkormányzati képviselőnek, kérve, hogy kapjanak a bérlakásban élők érthető tájékoztatást a szociális lakbér igénylésének feltételeiről és módjáról. Sokan jogosultak volnának szociális lakbérre, de közérthető tájékoztatás híján nem is tudnak erről a lehetőségről. Számos más ok mellett emiatt is kerül sok kerületi család hátralék- és adósságcsapdába. S ha képtelenek kifizetni a nem-szociális lakbért, az nemcsak az érintett családok életét teszi tönkre, a kilakoltatás rémét festve a penészes falakra, de az önkormányzatnak sem érdeke.

Az ügyet – más képviselő nem tette – én karoltam fel. A Hivatal először élből elutasította az előterjesztésemet, mondván, hogy ilyet nem is lehet beterjeszteni. Aztán kiderült, hogy mégis. Most csütörtökön végre napirendre is került. A 6-órás maratoni testületi ülést végigülte Románné Bolba Márta a kezdeményező civil társaság vezetője, kisgyerekes anyuka, aki (szemmel is jól látható módon) a második gyerekével várandós. Remélte, reméltem, hogy szót kap az előterjesztés vitájában, konkrét példákon mutatva be a tájékoztatás szükségességét… Máskor a testület simán megszavazza, ha bárki érintett hozzá szeretne szólni, de most megtagadták tőle a szót. Ez példátlan és visszataszító eljárás volt a fideszes többség részéről.

Jobb híján én érveltem a javaslat mellett. Csak egy tájékoztató levél kiküldéséről lett volna szó, kb.: „Kedves Kovácsék, ha Önöknek x Ft, vagy az alatt van a jövedelmük, akkor jogosultak szociális lakbérre, kérjük, jöjjenek be az Irodába kedden vagy csütörtökön!” De leszavazták az előterjesztést, mondván, hogy enélkül is tud mindenki mindent, s enélkül is segítenek a lakóknak. De akkor miért nem segítenek egy tájékoztató levéllel is!? Hisz azt az illetékesek sem tagadták, hogy vannak rászorulók, akikhez nem jut el a hír a szociális lakbér kérvényezésének lehetőségéről?! S miért nem kapnak szót a civilek?!

 

ures-lak-3_fb.jpg

 

Pedig a nap – látszólag – jól kezdődött. A kerületvezetés váratlanul előállt egy olyan javaslattal, hogy kibővíti a már működő, és a most létrehozandó másik munkacsoportot; ezentúl nem a Fidesz választja ki, hogy melyik ellenzékinek jut bennük hely, hanem mindegyikünk tagja lehet valamelyiknek (van 1-1 MSZP-s, DK-s, LMP-s, Jobbikos és PM-es képviselő). Eddig egy munkacsoport volt csak, és abban egy MSZP-s tag. Hiába ágáltam, a Fidesz fenntartotta magának a jogot, hogy a szerinte arra érdemes ellenzékit kiválassza.

Amiről beszélek, az a Társasházi Pályázatokat Elbíráló Munkacsoport (TPEM), vagyis szorosan kapcsolódik a lakhatási problémához. Most arra tett ígéretet Sára Botond alpolgármester, hogy ennek a munkacsoportnak a hatásköre – márciustól – bővülni fog: a lakáspolitika egyéb kérdéseire is ki fog terjedni, és a szolidaritási/szociális szempont érvényesítésére is mód nyílik. Ebbe a munkacsoportba kerültem be most én is, aki eddig is aktív voltam e téren.

Miért vállaltam el?

  • SZOCIÁLIS SZEMPONT ÉRVÉNYESÍTÉSE. Eddig is sokat foglalkoztam a lakhatási témákkal, és eddig is következetesen igyekeztem képviselni a szociális szempontokat; erre most már a döntéselőkészítés során is lehetőségem lesz talán. Elméletben. Majd meglátjuk, mi lesz a gyakorlatban…
  • EGYÜTTMŰKÖDÉS CIVILEKKEL. Szeretnék azokkal a civilekkel, akikkel már eddig is együttműködtem lakhatási ügyekben, ezután még szorosabban együttműködni: a Közöddel, az AVM-mel – és persze másokkal is.
  • KÖZPÉNZEK ELKÖLTÉSÉNEK ÁTLÁTHATÓSÁGA. Sok pénz, félmilliárd forint elosztásáról van szó, aminél nem árt az ellenzéki kontroll (a munkacsoport 5 tagjából 3 fideszes lesz, egy jobbikos, aki általában a Fidesszel szavaz, és én; az MSZP-s tag átjelentkezett a másik munkacsoportba). Az átláthatóság megteremtése a működés alfája és omegája; márpedig átláthatóságért eddig is sokat harcoltam

A 2014-es önkormányzati kampányban hevesen támadtam azt a gyakorlatot, hogy ellenzéki képviselők (az újraindulók közül: Komássy Ákos, MSZP, Jakabfy Tamás, LMP és Pintér Attila, Jobbik) vállaltak el kamu-pozíciónak látszó, jelentős plusz-javadalmazással járó ilyen-olyan stallumokat. Ráadásul – sokak szerint – ez azzal járt, hogy onnantól kezdve vissza is fogták magukat, kevésbé keményen kritizálták a városvezetést.

Később, amikor kb. egy éve megalakult az a TPEM, amelynek most a tagja lettem, nem a munkacsoport létjogosultságát vitattam, s még csak azt sem, hogy tiszteletdíj (havi bruttó 150 ezer Ft) jár az ebben viselt tagságért – munka is van, bőven! –, hanem hogy a többség választja ki önkényesen, ki legyen az az ellenzéki, aki beülhet. Most mindegyikünknek jut egy hely a kettő közül valamelyik munkacsoportban – hogy nem „kifizetőhely”, azt leginkább a munkánkkal tudjuk bizonyítani. Én erre készülök.

Jakabfy Tamás LMP-s képviselő bejelentette, hogy lemond a „Smart City” munkacsoport-tagsággal járó tiszteletdíjról. Ez szép gesztus, de egyben ítélet is afölött a munkacsoport fölött; ítélet, ami a többi tagot hozza kicsit kínos helyzetbe. Jakabfy telekommunikációs szakemberként érthető módon a „Smart City” munkacsoportba került, Simon Györgynek (DK) is volt már ilyen témájú előterjesztése, de Komássy Ákos is oda jelentkezett át. Így az ellenzéki képviselők vannak ott többségben – ami jól jelzi, hogy a Fidesz mekkora jelentőséget tulajdonít ennek a témának.

Ha én is lemondanék a tiszteletdíjamról, amit a társasházi-lakhatási munkacsoportban végzendő munkáért kapok ezentúl, akkor azzal azt üzenném, hogy ez egy kamu-pozíció. Holott nem az. Inkább mondok majd le magáról a tagságról: ha csak dísznek vagyok ott, ha nem sikerül érvényesíteni az átláthatóságot, a szociális szempontokat, vagy nem sikerül együttműködni a civilekkel.

De sikerülni fog! Ma hadd legyek optimista, még ha holnap ki is derül, hogy naiv voltam -- hiszen már a fenti történet is arra utal, hogy az vagyok.

Folyt. köv.!

2016\01\11 e_gabor 5 komment

Atomkamion: amikor Kocsis Máténál még féláron nyomulhatott Simicska és a Mahir

Még mielőtt összeveszett volna Orbán és Simicska, Kocsis Máté, aki a Mahir-oszlopok ügyében -- a tőle megszokott agresszivitással -- most Simicskát üti, elhalmozta Simicskát kegyeivel, és teleplakátolta a Simicska-oszlopokat. Sőt, mint arról nemrég beszámoltam, még az összeveszés után is üzleteltek a Balaton-parton.

De van más is! 2012-ben a Mahir paksi „tájékoztató” kamionja a Kocsis-vezette Józsefvárosban (a Kálvária téren) féláron foglalhatta a közterületet, szennyezhette a környezetet, berregtethette aggregátorát. 618/2012-es határozatával, 2012. május 23-án az illetékes (Városgazdálkodási és Pénzügyi) bizottság Fideszes többsége 50%-os díjcsökkentést szavazott meg neki (lásd itt, 14-15.o.).

A határozat külön szépsége, hogy az akció megkezdése utáni napon született! Igen, visszamenőlegesen adott engedélyt a Fidesz! Mert akkor még Simicskának mindent megadtak, amit csak kért. Akkor is a közpénzt – az adófizetők, a józsefvárosiak pénzét – szórták, csak akkor Simicska kapta, most meg a Simicska elleni háborúra költik.

atomkamion.jpg

(a kép forrása a Mahir beszámolója az MVM-nek) 

„Köszönjük” a Fidesznek, hogy a Paksot népszerűsítő, Simicskához tartozó Mahir kamionja a Józsefvárosiaknak is olcsón és zajosan hazudhatott – de mi nem a csereszabatos oligarchák, a Putyin-erőművek és a hazug propaganda világában szeretnénk élni!

2016\01\03 e_gabor 3 komment

Egy őrkutya naplója – avagy 15 hónap Kocsis Máté ellenzékeként

Képviselői beszámoló -- Dr. Erőss Gábor, VIII. kerületi önkormányzati képviselő, Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM lista)

2014. október – 2015. december

A Képviselőtestületben annak a több mint 7%-nyi kerületi lakosnak a bizalmából képviselem a józsefvárosiakat, a legjobb tudásom szerint, bő egy éve, akik az Együtt-PM Szövetség polgármesterjelöltjeként támogattak, illetve akik egyéni képviselőjelöltjeinkre szavaztak. (Abban a körzetben – ez a Népszínház-negyed –, ahol magam is egyéni képviselőjelöltként indultam, közel 11%-os eredményt értem el.)

Már a kampányban felhívtam a figyelmet a növekvő szegénységre és a szegények növekvő kiszolgáltatottságára, valamint a köztereken zajló zöldfelület-csökkentésre, fairtásra.

KÉPVISELŐTESTÜLETI VITÁK

A testületi munka során igyekszem szemfüles őrkutyaként működni, felhívni a figyelmet a szegényeket sújtó, a környezetet károsító, korrupció-gyanús vagy egyszerűen a közérdeket és a törvényeket sértő előterjesztésekre. Így tettem például a kommunális adó vitájában is, amikor adóemelésről döntött a Fidesz-többség. A Kúria meg is semmisítette az általam akkor kifogásolt rendeletet; igaz, a józsefvárosi Fidesz-többség, ha más formában is, de később újra megszavazta.

Tevékenységemről a helyi médiában csak egész korlátozottan tudok beszámolni, mivel a hetente (!) megjelenő helyi lap arcátlan és gátlástalan narancspropaganda-kiadvány, ellenzéki képviselőknek nem, vagy alig ad lehetőséget a megszólalásra, 4 hónapja már egyáltalán nem. (Ha mégis, akkor is csak az általuk meghatározott kérdésekben – a menekültellenes uszítókampány idején például csak migráció-témában). Lakájmédiának csak azért nem nevezem, mert nem akarom a lakájokat megsérteni. Azt az előterjesztésemet pedig, hogy legalább évente egyszer megjelenhessen a képviselők beszámolója a lapban, az ellenzékieké is, a Fidesz-Jobbik leszavazta.

A józsefvárosi képviselőtestület egyik legaktívabb képviselőjeként eddig minden testületi ülésen részt vettem, és nemcsak részt vettem, de felszólaltam, vitatkoztam, érveltem. Mindig felemeltem szavamat az átláthatóságért, egy igazságosabb szociális- és lakáspolitikáért, az egészségesebb környezetért. (Tagja vagyok az Emberi Erőforrás Bizottságnak is, ahol ugyanezt teszem). A kerületben induló pártok közül nekünk volt a legrészletesebb választási programunk, ezt képviselem a testületben és a bizottságban.

Programunk része volt a párbeszéd! Amikor a 2014. év végi közmeghallgatást a kerületvezetés az utolsó pillanatban áttette a meghirdetett esti időpontról délelőttre, alternatív közmeghallgatást szerveztem – azoknak, akik munkaidőben nem tudtak jönni, vagy egyszerűen nem is értesültek az új időpontról. S ez a közmeghallgatás-beszélgetés nagyon jól sikerült!

ÜGYEK

1) Lakhatás, szociális válság – és ingatlanpanama

Józsefvárosban a lakhatás a legégetőbb probléma. Mióta csak megválasztottak, ez áll helyi képviselői munkám fókuszában. A választási programomtól kezdve a településfejlesztési stratégia testületi vitájáig minden fórumon kiemelten foglalkozom a lakhatási problémákkal, azon belül is a szociális bérlakások hiányával, a hajléktalansággal, a szegények kiszorítására irányuló Fideszes törekvésekkel.

  1. Az önkormányzat miközben csak hébe-hóba hirdet meg néhány lakást, ha egyáltalán nagy-néha kiír egy-egy pályázatot, és a minőségi lakáscserék is állnak (ez utóbbi ügyben is többször felszólaltam!). Ezek után nem különíthetnek el csak úgy 150 lakást „közszolgálati” célokra! Különösen nem olyan épületekben, melyeknek a felújításához az EU épp azzal a feltétellel járult hozzá jelentős összegekkel, hogy azokban szociális bérlakások lesznek. Ezért az Ügyészségen feljelentést tettem költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt, majd pedig az Unió Csalás Elleni Hivatalához (OLAF) is fordultam, hogy vizsgálják ki az ügyet.
  2. Ingatlanpanama. Az offshore hátterű cég által feltűnően olcsón megvásárolt Hunyady-palota ügyében sajtótájékoztatón is felhívtam a figyelmet, hogy a voltaképpeni vevő (Borzován János) ellen a szomszédos V. kerületben történt bűncselekmény ügyében jelenleg is nyomozás folyik. Ám kiderült, hogy Józsefvárost egyszerűen nem érdekli, hogy korrupciógyanús vállalkozóval üzletel – ez a ciklus eddigi legnagyobb botránya (Az ügyet részletesebben is megírtam).
  3. Új lakásrendelet-tervezet nyújtottam be, amely humánusabb feltételeket biztosított volna a bérlők számára, s a kilakoltatások egy részét is megelőzhetővé tette volna – de a Fidesz-többség lesöpörte a javaslatomat.
  4. Civil kezdeményezésre egyeztetést szerveztem májusban az alpolgármesterrel, a Kisfalu, a Rév8 és más önkormányzati illetékesek részvételével lakhatási ügyben, amelyen négy érintett család vett részt. A cél az volt, az esetükben, ahogy más családok esetében is, hogy ne veszítsék el a fejük felöl a fedélt, illetve ne kelljen egészségre ártalmas lakásban lakniuk.
  5. Tiltakoztam én is a kilakoltatások ellen, az országos nyilvánossághoz is fordulva. Ugyanakkor a civil jogvédők – az AVM – elévülhetetlen érdeme, hogy az önkormányzat legalább felfüggesztette a kilakoltatásokat.
  6. Alternatív közmeghallgatást szerveztem, melyen szintén a lakáskérdés volt a főtéma (lásd fent), folyamatosan tartom a kapcsolatot a különböző, lakhatás, bérlakások ügyében aktív szervezettekkel, civilekkel (köztük az AVM-mel), javaslataikat képviselem, illetve adatigénylésekkel segítem a munkájukat.
  7. Már a kampányban szórólapokon és sajtótájékoztatókon hívtam fel a figyelmet arra a botrányra, hogy Kaiser József helyi fideszes képviselő körúti, nagy bérlakást kapott az önkormányzattól – a rászorulók helyett.
  8. Országos politikusként is kiálltam a lakhatás ügyében, és nem csak a lakhatáshoz való jog alkotmányba emeléséért, de, még egy lépéssel továbblépve: az egészséges lakhatáshoz való jogért, valamint a közösségi lakásszektor fejlesztéséért, szociális lakásügynökségekért és a lakbérplafonért.
  9. Viszonylag új fejlemény, hogy tömegesen válnak szerencsétlen sorsú családok gátlástalan csalók áldozatává, akik az ő kiszolgáltatottságukkal élnek vissza – az önkormányzatot pedig ez nemigen zavarja. Elképesztő összegeket fizettetnek ki a nyomor haszonlesői pár négyzetméterért ezekkel a családokkal. Ez ügyben (konkrétan a Koszorú utca ügyében) már a testületi ülésen is kérdeztem 2015 végén a városvezetést, de ez a gyakorlat egyre terjed, így további lépéseket is tervezek.
  10. Nyilvánosan vontam kérdőre a Fideszes polgármestert, miért ragaszkodik hozzá, hogy a társasház-felújítási munkacsoport ellenzéki tagja a feketekassza-botrányba keveredett MSZP-s képviselő legyen. Választ nem kaptam. Korábban, már a Bizottság felállításakor javasoltam, hogy helyette egy feddhetetlen másik ellenzéki (történetesen LMP-s) képviselő legyen a tag, de a Fidesz ragaszkodott Komássyhoz (Ez a testületi ülés jegyzőkönyvében olvasható, 80-83. o.)
  11. A szociális ellátások rendszerének átalakításkor is felhívtam a figyelmet a több tízmilliós elvonásra, és hogy ez még kiszolgáltatottabbá teszi a szegényeket, még nagyobb teret nyit a hatósági önkénynek, és még tovább súlyosbítja a lakhatási válságot. Módosító indítványaimat persze, a legkonstruktívabbakat is, leszavazták.
  12. Részt vettem a kerületen átvonuló Üres lakások Menetén (2014-ben és 2015-ben is), valamint a szintén a kerületet is érintő Roma Büszkeség menetén is, kifejezve szolidaritásomat a Fidesz által – egy irányba ható közpolitikai eszközökkel – elnyomott társadalmi csoportokkal.

2) Óvodák

Az óvoda-összevonások elleni szülői tiltakozás egyik „szószólója” voltam a képviselő-testületben, és – ez konkrét eredmény – egy váratlan húzással (előre borítékoltam, szó szerint, a várható győztes nevét) elértem, hogy ne csak az pályázzon az összevont intézmény vezetői posztjára, akinek a polgármester ezt a pozíciót szánta, hanem egy – hozzá képest -- „kívülálló” is, aki aztán el is nyerte az óvodapedagógusok nagy többségének támogatását, így kénytelenek voltak őt kinevezni.

3) Átláthatóság

A ciklus első évében sokat harcoltam az átláthatóságért – ami az országos nyilvánosságot is elérte. Ennek a harcnak a küzdelmeiről és részeredményeiről részletesebben is írtam.

Ennek a kiállásnak köszönhető, hogy – miután az önkormányzat kénytelen volt a honlapján nyilvánosságra hozni a vagyonnyilatkozatokat – nemcsak a belvárosi alpolgármester (Rubovszky Csilla) és a Józsefvárosi Önkormányzat közötti összefonódásokat, de a VIII. kerületi képviselő Kaiser József V. kerülettől kapott nagyvonalú tanácsadói díját is feltártuk Juhász Péterrel, az Együtt V. kerületi képviselőjével, ami országos visszhangot váltott ki.

4) Fidesz-közeli offshore, kerületközi összefonódások és egyéb botrányok

Offshore és személyi összefonódások feltárása az V. és VIII. kerület között (lásd fent: Kaiser-ügy, Jeneiné Rubovszky Csilla ügy, Hunyady-palota ügy…). Uruguaytól Rogán Antalig. De megírtam azt is, hogyan „privatizálta” Schmidt Mária a Sorsok Házát.

5) Andy Vajna és Kocsis Máté

A kaszinó-botrány közvetlenül is érinti a kerületet. Épp Józsefvárosban nyílt annak az Andy Vajnának az egyik kaszinója, akit – offshore ide, offshore oda – a Fidesz milliárdos közpénz-ajándékokkal stafírozott ki. Ezt nem hagyhattam szó nélkül! Vajnának szánt karácsonyi ajándék gyanánt Kocsis Mátéék még egy olyan, egyetlen napirendi pontból álló testületi ülést sem voltak restek összehívni, amelynek célja az volt, hogy biztosítsák Vajna kaszinójának monopóliumát a kerületben. Így szolgálja ki egy Fideszes kerületvezetés a közérdek helyett a magánérdekeket.

6) Tenni kell!

Nem csak a szám jár! Karácsony előtt mintegy 80 adag saját készítésű melegételt osztottunk ki Józsefvárosi rászorulóknak. (Rendszeresen vannak ilyen akcióink, elsősorban a téli időszakban)

7) Alapjövedelem-fórum

Teltházas fórumot tartottunk a Rigó utcában Karácsony Gergellyel, a PM társelnökével az Alapjövedelemről – és más, részben helyi ügyekről.

8) Mindennapi élet

Felhívtam a figyelmet számos olyan, a kerületiek életét megkeserítő dolgokra is, mint amilyen a poloska-invázió – ebben az ügyben például kérdéssel fordultam a kerületvezetéshez. (Ez is jórészt a szegényeket, kiemelten a Magdolna-negyed lakói érinti). Vagy éppen arra a problémára, hogy a kerületi óvodásokkal a dajkák nem tudnak eleget foglalkozni, mert konyhai kisegítő személyzet híján nekik kell a konyhai feladatokat is végezniük (ez az egyik testületi ülés jegyzőkönyvében olvasható, 23. o.)

9) Iskolai integráció

Kiálltam azokért a baloldali értékekért, amikért a testületben más senki, még ha ez rövidtávon nem is hoz népszerűséget, sőt! Ilyen ügy volt az iskolai szegregáció, a szegregált iskolák bezárásnak kérdése (többek között az Integrált Településfejlesztési Stratégia vitájában, és még több más ülésen). Ha a tényleges integráció nem valósul meg, ha a kerület egyes iskoláiban a lemorzsolódási és továbbtanulási arányok olyan rosszak, amilyenek, akkor nincs más választás! Egyetlen józsefvárosi gyereknek sem vehetjük el az esélyét a boldogulásra, a továbbtanulásra azzal, hogy fenntartjuk a szegregációt – gonoszságból, hanyagságból vagy akár csupa jóindulatból: mindegy! Tovább fogok harcolni érte, hogy valódi integráció folyjon, és mindegyikük megkapja ezt az esélyt.

10) Közmunkások

A Közmunkásokért is kiálltam, s részt vettem a mondvacsinált okkal betiltott (!), más helyszínen mégis megrendezett majálisukon-demonstrációjukon.

11) Menekültek

Nem a figyelemelterelő hazug és uszító Fidesz-propagandának hittem, hanem a saját két szememmel néztem szét Józsefvárosban, beszélgettem a menekültekkel, és igyekeztem is a menekülteket segíteni, többek között azzal, hogy a Főkertnél „lobbiztam” további közvécékért, hogy a Köztársaság ("Pápa") téren legyen elég -- persze ez ellentmondásba került Kocsis "minél-rosszabb-annál-jobb" Máté hecckampányának céljaival.

12) Életminőség, zöld ügyek

Az útdíj kiterjesztése kapcsán előterjesztésekkel „bombáztam” a polgármestert, a testületet, illetve Vas Imrét, a kerület országgyűlési képviselőjét: a fizetőssé tett M0-st elkerülő utak, így többek között a kerületet is érintő Hungária körgyűrű megnövekedett forgalmára, s az ebből fakadó környezetszennyezésre, egészségkárosodásra hívtam fel a figyelmet. Kocsis Máté (kétes hitelességű) légszennyezettség-mérési statisztikákkal kivágta magát, de legalább ráirányítottam a környezet-egészségügyi szempontokra a figyelmet. Egyébként is próbáltam minden vitában – akár a Ludovika-projektről volt szó, akár az Integrált Településfejlesztési Stratégiáról – érvényesíteni a zöld szempontokat.

13) Elfogadott javaslatok, sikerek!

Igen kevés javaslatomat fogadta el a többség, az egyik üdítő kivétel az volt, amikor javaslatomra bekerült a következő évi, 2016-os, belső ellenőrzési tervbe az önkormányzat vagyongazdálkodással foglalkozó cégének fokozottabb ellenőrzése. A másik pedig az, amikor javaslatomra a 2015-re tervezett 1,5 millió helyett ennek tízszerese, 15 millió forint jutott a kerületi civilszervezetek támogatására.

13+1) Klímaváltozás

Az éghajlatváltozás elleni küzdelmet nem Facebook-posztokkal kell megvívni, s az nem is csak az állam- és kormányfők dolga. Minden helyi közösség tehet azért, hogy mérsékelje a globális felmelegedést ÉS egyúttal élhetőbb, egészségesebb környezetet teremtsen maga és a jövő nemzedékek számára. Ezt célozza az nagyszabású munka, amibe ősszel belekezdtem, és amit 2016 elején folytatokremélve, hogy legalább ebben a szekértáborokon és nemzedékeken átívelő ügyben sikerül konszenzust teremteni.

KÖZÖSSÉG

Nemzeti ünnepekeinket úgy szoktuk megünnepelni a köztereken, Józsefvárosban és a szomszédos Ferencvárosban, hogy ott az elnyomottak hangja is megszólalhasson: hol Táncsics szavaival, hol az ’56-os Forradalom munkástanácsainak példáján keresztül; 2015. október 23-án pedig közösségünk egyik tagja beszélt – megrendítően – saját személyes 56-os józsefvárosi emlékeiről.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) egyik legaktívabb helyi közössége jött létre a kerületben, melyhez számos pártonkívüli, civil szakértő és aktivista is csatlakozott. Nagy sikerű fórumot tartottunk az Alapjövedelemről a Rigó utcában, ételt osztottunk a rászorulóknak a PM-es „Tenni kell!”-kampány keretében (lásd fent), számtalan kitelepülésünk volt (elsősorban a Blaha Lujza téren, de a Teleki téren, a 32-esek terén és a Corvin sétányon is) – ezeken egyrészt a PM Alapjövedelem-javaslatáról tájékoztattuk az érdeklődőket, másrészt meghallgattuk a kerületiek problémáit, és igyekeztünk megválaszolni a kérdéseiket. És persze ezektől függetlenül is szoktunk egymással találkozni, túl a politikán.

Várunk minden csatlakozni vágyót, aki szívesen építene ÚJ baloldalt Józsefvárosban (is)!

Amikor majd összeomlik a népnyúzó Vajna-Tiborcz-Garancsi-Borzován-rezsim, és megbukik az azt kiszolgáló helyi narancselit, akkor kell, hogy legyen demokratikus alternatíva Józsefvárosban is. Ezen dolgozom tovább, s azon, hogy – addig is – minél kevesebb kárt tegyenek az országban és a kerületben.

gumicsont-plakat.jpg

2015\12\07 e_gabor 7 komment

Cifra palota. Mitől ilyen ideges Kocsis Máté alpolgármestere?

Miután (Jakabfy Tamás és a Direkt36 nyomán) sajtótájékoztatón is felhívtam a figyelmet a józsefvárosi Hunyady-palota eladása körüli offshore-gyanúra és egyéb furcsaságokra, közleményében lehazugozott a józsefvárosi alpolgármester, Sára Botond. Az látszik, hogy nagyon idegesek a Fideszes kerületvezetők. Lássuk azt is, hogy miért!

Kezdjük a Fidesz-MSZP-SZDSZ-szállal! Az ügyben előkerül a 2006-ig Józsefvárost irányító MSZP-SZDSZ koalíció, konkrétan egy korábbi – hűtlen kezelés gyanújával folytatott – nyomozás is, melynek tárgya ugyanennek a (most Kocsis Mátéék által eladott) ingatlannak a tervezett adásvétele volt, pontosabban: az erről szóló előszerződés. Lám, az MSZP 2015-re megmaradt egy szem képviselője ezt a mostani eladást is megszavazta: Komássy Ákos csütörtökön igennel voksolt a Fideszes előterjesztésre. Holott az akkori, 2011-es feljelentő szerint a – most 650 millióért eladott – Hunyady-palota közel kétszer ennyit, körülbelül 1,2 milliárd forintot érhetett.

De folytassuk a belvárosi, Rogán-szállal! A józsefvárosi ügylettel összefüggésbe hozható belvárosi ügyben jelenleg is nyomoz az Ügyészség. A Direkt36 megírta, hogy az ellen az ember ellen, akit – nyilván nem véletlenül – nem volt hajlandó megnevezni sem Kocsis Máté, sem Sára Botond (holott ő áll a vásárlás hátterében, lásd lent!), jelenleg is nyomozás folyik. „Az ügyészség három bűncselekménnyel gyanúsítja Borzovánt: felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel, vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással való üzérkedéssel (a kissé nyakatekert jogi megfogalmazás azt jelenti, hogy a gyanú szerint azt állította, hogy el tud intézni bizonyos hivatali ügyeket pénzért), valamint hivatali befolyással való üzérkedéssel.” Ez a Rogán-szál a történetben.

És akkor most vissza a Hunyady-palotához, annak árához és a rejtőzködő vevőhöz!

Közleményében Sára Botond alpolgármester az egyik állításommal vitatkozik, a másikat meg sem próbálja cáfolni. Amit nem is cáfol, az az offshore-szál. (Liechtenstein, Ciprus, Uruguay).

Amit vitat, az az, hogy csökkentett áron jutott hozzá a zavaros, részben offshore hátterű Georosco a Hunyady-palotához. Pedig ez tény.

  • Az előterjesztésből jól látszik, hogy az ár kialakításánál a szakértő, és őt követve az önkormányzat előre jóváírta a Georosco-nak a feltételezett felújítások költségét. Negyedmilliárd forinttal csökkentve az ingatlan árát.
  • Az „értékbecslés” ráadásul olyan, hasonló fekvésűnek mondott ingatlanok értékéből indul ki, amelyeket önkényesen válogattak össze úgy, hogy feltűnően alacsony, 200 ezer Ft/ m2 ár jött ki. Az eredeti értékbecslés még így is 901.528.000 millió Ft-os árat határozott meg, amit 538 millió, illetve 650 millió Ft-ra korrigáltak lefelé. Az árat a felújításokra hivatkozva csökkentették, miközben nem, vagy nem kellő súllyal számoltak a Palota különösen kedvező fekvésével (az Astoriához közel, de egy csendes kis utcában, az ország vezető gimnáziumainak egyikénél).
  • Az elővásárlási jog, amit az önkormányzat szeptemberben biztosított a Georosco Kft-nek, önmagában is lenyomja az árat.

Nem állítottam, hogy hűtlen kezelés történt, de azt igen, s ezt hangsúlyozom: hogy csökkentett áron jutott hozzá a Trefort utcai palotához a zavaros hátterű cég, amelynek nem hajlandóak megnevezni a tényleges tulajdonosát.

Csakhogy itt az is a tét, megfelel-e valóságnak az a nyilatkozat, melyet a vásárló képviselője tett „büntetőjogi felelőssége” tudatában, s amelyben kijelentette, hogy a tulajdonosi háttere átlátható.

Egy szó mint száz: egyszerűen nem akarják kimondani a kínos nevet, a végső tulajdonos nevét. Ezt leplezik az alaptalan hazugozással, az agresszív ellentámadással. Az nem megoldás, hogy újságcikkekből kelljen következtetnünk! Az átláthatóságnak vannak törvényi kritériumai, amelyeknek teljesülniük kell.

Az offshore szálat tényleg csak a vak nem látja; itt elég a Direkt36 cikkére hivatkozni: „A Trefort utcai ingatlan tulajdonosa a VIII. kerületi önkormányzat [amely most adta azt el]. A bérlője egy olyan cég, amelyet egészen a közelmúltig egy olyan ciprusi társaság tulajdonolt, amelynek papírjaiban Borzován a spanyolos nevén, Juan Borzovan Nagyként tűnt fel képviselőként. Idén márciustól pedig az ingatlant bérlő cégnek az EU-Line és az Uruguayból ismerős, korábban Borzován által vezetett BAU R.S.I a tulajdonosa.” „Borzován neve előkerült [egy belvárosi] hotel nehezen megismerhető tulajdonosi hátterének feltárására tett erőfeszítések során is. A szálloda mögött indulása óta olyan külföldi cégek állnak, amelyek tényleges tulajdonosáról nem állnak rendelkezésre információk a nyilvánosan hozzáférhető cégadatbázisokban. Sokáig a hotel tulajdonosa – egy magyar társaságon keresztül – egy Liechtensteinbe bejegyzett cég volt, ahol a helyi cégnyilvántartási szabályok nem teszik lehetővé a tulajdonosok megismerését.” „Tavaly augusztusban a hotel átkerült egy BAU R.S.I. nevű cég tulajdonába, amely a tulajdonosok rejtőzködését szintén lehetővé tévő Uruguayban van bejegyezve. Ennél a cégnél azonban sikerült találni kötődéseket Magyarországhoz, illetve személyesen Borzován Jánoshoz is.” Márpedig a BAU R.S.I. a Trefort utcai ingatlant most megvásároló Georosco egyik tulajdonosa. A kör bezárult.

e-line.jpg

(A grafika forrása: Direkt36, 444.hu)

Borzován áll tehát a háttérben, de ezt Kocsis Máté és Sára Botond nem meri kimondani. Aminek nyilvánvaló oka, hogy az Ügyészség jelenleg is nyomoz ellene. A további okokra a fentiek alapján következtethetünk…

Végül: további gyanúra okot adó körülmények a történetben:

  1. Amikor javasoltam, hogy a Képviselőtetsület vegye le napirendről, napolja el a témát, nem egységesen szavaztak a Fideszesek. Kocsis Máté tartózkodott. Pedig nem szokása az óvatoskodás, főleg ha az én javaslataimról van szó. Menekült a felelősség elől. Csakhogy szeptemberben még ő volt az előterjesztő.
  2. A javaslatomat, hogy legalább évente (!) egyszer (!) féloldal terjedelemben a közpénzből finanszírozott, de Fidesz propaganda-lapként működő Józsefváros újságban a képviselők tájékoztathassák a kerületieket, leszavazta a Fidesz-Jobbik.

…Cifra palota! A múltra és a Belvárosra nyílik ablaka...

Kit érdekel, kit érint? Téged! Kocsis Máté, az éghajlatváltozás – és Te!

Az éghajlatváltozás, a globális felmelegedés tényét nemigen tagadja már senki. De olyan távoli… Vagy mégsem?

Ha az nem hangzik Neked elég drámaian, hogy a Dél-Dunántúl bükkösei és a Zselic gyertyános-kocsánytalan tölgyes területei jelentős pusztulást szenvedhetnek el a következő évtizedekben, ha hidegen hagy az aszály és a csökkenő termésátlagok, akkor erre figyelj: „Az biztos, hogy a jövőben emelkedik a hőhullámok száma, de ami ennél is rosszabb hír, hogy annak időtartama is drasztikusan hosszabb lesz. Nagy valószínűséggel növekedni fog a magas hőmérséklettel összefüggő többlethalálozás. Leginkább sérülékenyek a krónikus betegségben szenvedők, a kisgyermekek, a 65 év felettiek csoportja és a szociálisan hátrányos helyzetűek. A legtöbb hirtelen halál valamilyen szív- és érrendszeri, vagy légzőszervi probléma miatt következik be.” Nem vagy már gyerek (és nincs is gyereked? és nem is lesz?), de nem vagy még 65 sem? Akkor nem érint? …Nincs asztmás sem a családban? …Nem is tervezed, hogy megéred a 70-et (80-at)?

Na ugye!

Jó, de lehet is tenni valamit?

Igen!

Például holnap (vasárnap) felvonulni, minden idők legnagyobb budapesti klímamenetén - melyet a most kezdődő párizsi klímacsúcs alkalmából rendeznek. Addig is: aláírni a Jávor Benedek kezdeményezte klímapetíciót.

Vagy megváltoztatni egy kicsit a saját életedet. Két legyet ütsz egy csapásra: jó eséllyel tovább élsz, méghozzá jó egészségben, és megmented kicsit a Földet. Magadnak, a gyerekeidnek, az unokáidnak:

  • AUTÓ HELYETT… Hetente legalább 3-szor mondj le az autóról, szervezd úgy a napod, hogy gyalog, rollerrel, bringával vagy tömegközlekedéssel érd el úti céljaidat. Egészségednek is jót tesz. Többet mozogsz, és kevesebb egészségkárosító szmog és veszélyes apró szemcsés szálló por kerül a levegőbe. Egyetlen liter benzin vagy dízel üzemanyag elégetése átlag 2,5 kg-mal növeli szénlábnyomunkat. Egy 5 km-es autózás személyenként 10-szer több káros kibocsátással jár, mint egy buszút, és 25-ször többel a vonatnál.
  • KEVESEBB HÚS… Tarts húsmentes hétfőt! Heti egyetlen húsmentes nap = kevesebb kiadás, javuló egészség és lassuló felmelegedés! Egy ember heti egy húsmentessel nappal – pontosabban: ha aznap nem eszik semmi állatit – 4 kg-mal kevesebb üvegházt bocsát a légkörbe. Ha csak a húst, felvágottat, sonkát hagyja el, akkor aznap átlag 2 kg-mal csökkenti szénlábnyomát.
  • KEVESEBB KIDOBOTT ÉTEL… „Éheztesd a kukát!” Vajon honnan kerül a szemétbe minden évben 100 millió tonna élelmiszer csak az EU-ban, s emiatt rengeteg üvegházgáz a légkörbe feleslegesen?!
  • HELYI TERMÉKEK… Ha alapvető élelmiszereink legalább 60-70%-át közvetlen környezetünkből, lehetőleg az 50 km-es körön belül termeltekből szerezzük be, azzal egészségünket és az éghajlatot is védjük. Kevesebb élelmiszer-kilométer, kisebb szénlábnyom. És még a helyi termelők is megélnek. Figyeld a Szedd magad! akciókat. A felesleget tartósítsd (aszalás, befőzés, fagyasztás stb.) télire.
  • FAÜLTETÉS, KÖZÖSSÉGI KERTEK… Ha van kerted, ne csak tuját ültess, kísérletként kezd a kert egyik sarkában egy kis haszonkerttel, gyümölcsfákat is ültess! Városlakók csatlakozzanak egy közeli közösségi kerthez!...

Jó, de hogy jön ide Kocsis Máté? Úgy, hogy józsefvárosi polgármesterként beterjesztette az október 22-i testületi ülésre, hogy a kerület csatlakozzon Al Gore, ill. Áder János felhívásához klímaügyben. Szép szavak! Ehhez benyújtottam egy módosító indítványt, mert a hangzatos nyilatkozat: kevés. (Áder János hitelességéről e tárgyban lásd: itt). Javasoltam, hogy készüljön kerületi cselekvési terv a kibocsátás-csökkentésre, klímaalkalmazkodásra. Gondolkozz globálisan, cselekedj lokálisan! Egy kerület nagyon sokat tehet! Ha csillapítjuk a forgalmat, ha zöldítjük a várost, kiiktatjuk a hőcsapdákat: csökkenni fog a halálozás is.

auto.jpg

(kép: earthday.org)

A polgármester elsőre gúnyolódni kezdett, aztán (félig) észbe kapott, hogy a témát ő maga vette napirendre. A módosítót ugyan nem fogadta el, de javaslatára végül külön határozat született arról, hogy én dolgozzam ki a józsefvárosi kibocsátás-csökkentési és klímaalkalmazkodási tervet. (Természetesen önkéntes munkában – de örömmel vállaltam!). Ezt a határozatot a testület végül egyhangúan elfogadta. (Sok más PM-es képviselő is benyújtott hasonló javaslatot, V. Naszályi Mártáét például a budavári (I. ker.) testület meg is szavazta.) Én – a fenti felhatalmazás birtokában – egy konkrét rendeletmódosításokat is tartalmazó nagy klímacsomagon dolgozom: a fapótlástól a közbeszerzéseken keresztül a lakásrendeletig sok konkrét szabályt kell megváltoztatni ahhoz, hogy egy helyi közösség (adott esetben egy kerület) mindent megtegyen a jövő nemzedékért, Bolygónkért – s egyúttal saját magáért. Mert aki fát ültet, elsősorban magának tesz jót. Végül: nemcsak a felmelegedés fékezése, de a klímaalkalmazkodás is fontos. Fel kell készülni a felmelegedés hatásainak enyhítésére: az egyre hosszabb kánikulák idején külön is kell gondoskodnunk a kisgyermekekről és az idősekről stb.

A munkába szeretném a civil természet- és környezetvédőket is bevonni, mintakerületet csinálni Józsefvárosból (legalább ebben!), az európai jó gyakorlatokat is beépíteni a javaslatba. Februárra kell elkészülnünk. Várom a csatlakozókat, akik szívesen részt vennének ebben a közösségi-szakmai munkában! …Addig is: a vasárnapi klímameneten (is) találkoz(z)unk!

'56: egy szemtanú visszaemlékezése

A tavalyi helyi (józsefvárosi/ferencvárosi) PM-es megemlékezésen én beszéltem '56-ról -- kicsit eltávolodva a szokásos közhelyekből, méltatva Angyal Istvánt és a Munkástanácsokat, idézve Tamás Gáspár Miklóst, aki szocialista forradalomról beszélt.

Ma, az Együtt-tel közösen tartott megemlékezésünkön a Práter utcában aktivistánk, 2014-es önkormányzati képviselő-jelöltünk, Erdélyi Gábor beszélt saját '56 személyes emlékeiről. Szintén túllépve az '56-os közhelyeken:

"Tisztelt megemlékezők!
Nem vagyok történész, nem vagyok politikus, ezért csak olyan szubjektív dolgokról szeretnék, nem beszédet mondani, inkább csak mesélni, amit akkor, mint 14 éves, középiskolát elkezdő,  Baross-téri srác láttam, tapasztaltam és éreztem az utcákat járva azokban a napokban, azokban a hetekben.
A 23-a előtti hónapokban már egyre felfokozottabb hangulat, feszültség érződött. Ha két felnőtt beszélgetni kezdett, már a második mondatban előjött a változás igénye, szóba kerültek a Petőfi Kör vitáiról halott, olvasott információk.Különösen nagy várakozás előzte meg a 23-i műegyetemi nagygyűlést és az utána tervezett utcai felvonulást, amit a hatalom az előző napokban hol engedélyezett, hol betiltott.  
Talán ezért is nem kellett aznap iskolába menni, helyette sportnapot szerveztek, ami után hazakísértem egy osztálytárskislányt Albertfalvára.    
Hazafelé, késő délután a villamosok, már csak a November 7 térig (a mai Oktogon) jártak, mert a Nagykörútat akkor már elleptékaz emberek. 
Különösen nagy tömeg volt a November 7 téren, a Blahánál és a Baross téren. Ezeken a helyeken alkalmi szónokokbeszéltek, de mindenütt nagy csoportokban vitatkoztak a helyzetről.
Egy hihetetlen felszabadult hangulat volt, élményként élték meg az emberek, hogy a több éves Rákosi diktatúra után, ahol még családi körben sem igen mert senki őszintén politizálni, mert még a falnak is füle volt, most az utcán szabadon és hangosan lehetett szidni a Pártot és a pártvezetést is!
Sok időbe telt a hazaút, mert nem egy beszédet, vitát végighallgattam. A kora esti órákban már olyan hangok is voltak, hogy menjünk a Rádióhoz, menjünk a Sztálin szoborhoz, menjünk fegyverekért a rendőrségre. És akkor már zúgott, az " Aki magyar, velünk tart!"
A nagyobb, 20-25 éves fiúkat a házunkból és a szomszédos házakból, így a bátyámat is a másnap már nem találta otthon.Mindegyikük részt vett a fegyveres felkelésben és már csak november elején láttuk őket újra, amikor már csak búcsúzni jöttekhaza, mert kivétel nélkül elmenekültek az országból. 
Mi kisebbek, a következő napokban a korabeli fiúkkal egészen november 4-ig végig az utcán voltunk, félve elkerülve azokat a helyeket, ahol
​ ​
ropogtak a fegyverek. A mi feladatunk volt, lévén, hogy az üzletek zárva, vagy üresek voltak, az élelem beszerzése. Nem volt ez nehéz, mert a nagyobb csomópontokra sűrűn érkeztek a "vidék ajándéka Budapest hős népének" és hasonló feliratú, élelmiszert szállító teherautók. Kenyeret pedig a Százados úti kenyérgyárnál osztottak, szintén ingyen. Itt azért legkevesebb egy órát sorb
​an​ 
kellett állni. Nem egyszer volt, hogy amikor már majdnem sorra kerültünk, egy közeli géppisztolysorozat hangjára szétfutottunk é
​s​
amikor
​ ​
ismét előmerészkedtünk, már megint a sor végén találtuk magunkat.
Emellett a mi feladatunk volt az újságok beszerzése is. Ez sem volt nehéz, mert azokban a napokban gombaként szaporodtak a napilapok és az ugyanilyen módon szaporodó pártok 2-4 oldalas kiadványai is. Ezeket legtöbbször teherautókról dobálták le. November 4-ig ebből komoly gyűjteményünk lett, amit később édesapám, félve a bátyám tevékenysége és disszidálása, valamint az ő Munkástanácsi tagsága miatti házkutatástól, elégetett.
A napi beszerzések mellett persze a legtöbb időt a nézelődéssel, a csodálkozással töltöttük. Rendkívüli dolog, hogy egy gyerek 14 éves korában érezze, tudja, hogy itt most egy történelmi pillanatot él meg! 
Nagyon sok csodálatosan tiszta, nagyon sok megdöbbentő és megható, valamint sok sötét dolgot is láttunk. Sajnos minden forradalom árja felkavarja a hordalékot is.
Élmény volt látni, hogy az emberek, akik addig egy talált lyukas 2 filléresért is lehajoltak, betört, szétlőtt kirakatokból az árút nem vitték el, hanem egy kupacban összerakták a kirakat sarkában, vagy sok helyen ki volt írva, a kirakati árú a házmesternél.
Ma is hihetetlenül hangzik, de őrizetlen ládákban gyűltek a papír tízesek, húszasok és százasok a forradalom áldozatai családjainak részére. Ilyen láda volt többek közt a Baross téri földszintes, lapos tetejű sportáruház kirakatában is, ahol  a Baross téri felkelők bázisa volt. Most az OTP ház van a helyén. De volt ilyen gyűjtőláda az éjjel-nappali Közért kirakatában, a Blahán is. Rácsodálkoztunk, ahogy az emberek leverik a házak faláról az ötágú vörös csillagot, amiről addig azt tanultuk, hogy ez a Betlehem-i csillagnál is fényesebben és tovább fog ragyogni. Értetlenül néztük ahogy kivágják a címert, az ország címerét a nemzeti zászlóból, amiről addig nem tudtuk, hogy ez csak a Párt címere.
Harsány jókedvvel néztük, ahogy a Rákóczi út- Nagykörút kereszteződésébe vonszolt Gólemszerű Sztálinszobrot, Joszif Viszarionovicsot dühödt örömmel, apró darabokra verik szét. Ezt a két érzést, a dühöt és az örömet egyszerre, azóta sem láttam senki arcán. Napok alatt többet tanultunk a történelemből, mint addig 8-9 év alatt az iskolában!
     
Szomorú és megható volt látni a város minden kis füves terén a mécsesekkel és kis magyar zászlókkal ellepett sírhantokat melyek alatt koporsó nélkül eltemetett holttestek voltak és amiknek a száma a szovjet ostrom miatt egyre nőtt. Megdöbbentő és iszonytató volt végignézni, amikor ezeket a földes, fagyott holttesteket január-február körül kiásták és elszállították.
Undorral néztük, ahogy a harcok alatt sunyító, de a harcot eldőltnek látó söpredék a már halott ÁVH-s sorkatonák pártfunkcionáriusok tetemét
​ ​
rugdossák, gyalázzák. 
Erről a forradalomról sokat írtak, sokféleképpen nevezték. Volt ez forradalom, felkelés, ellenforradalom és népfelkelés és sajnálatos októberi
​ ​
események is.
De, hogy mi volt valójában?  Ezt még ma sem tudom, mert akármit gondolok,  fejemben már ott is azonnal az ellenvélemény, és annak az ellenvéleménye is. 
Egy biztos, nagyon sok ember vesztette az életét, és e miatt sok családot ért feldolgozhatatlan tragédia. 
Ma már biztos vagyok benne, hogy minden halott mártír volt, mert mindegyikük életét adta a meggyőződéséért, mint ahogy ezek a Práter utcai hősök is!
De biztos vagyok abban is, hogy ha nem egy önmagától elszállt oroszbarát diktátor, hanem egy kompromisszum kész államférfi irányította volna ezt az országot ez a tragédia nem következett volna be! 
Ugye tanultunk belőle?
Egy pár szót a forradalmat követő időszakról is.
Több történész és sok elemző  mai napig értetlenül áll azelőtt, hogy a forradalom után már fél évvel, százezrek sorakoztak fel Kádár mögött. Ezt többen a magyar nép pálfordulásaként értékelik.
Én nem így látom. Hiszem, hogy ebben a fő ok, a magyar nép Nyugatban való csalódása volt!
Az tény, hogy az Európa-i status quó megőrzése miatt nyugati konkrét katonai segítség szóba sem jöhetett! De nagyobb politikaitámogatás elvárható lett volna!
Azokban a napokban mindenki azt beszélte, jönnek az amerikai katonák, már a határoknál vannak az ENSZ csapatok, de helyettük a szovjet csapatok jöttek! Talán ekkor fordult el az emberek zöme a Nyugattól és realitásként csak a beletörődést választhatta.
Tisztelt megemlékezők!
'56 hőseinek a vágyait, az akaratát csak úgy tudjuk továbbvinni, ha megpróbálunk egy kicsit hasonlítani hozzájuk, ha nem is azönfeláldozásban, de  kőkemény hitükben a demokráciát illetően.
Lesz még magyar Köztársaság! "
erdelyi.jpg
Erdélyi Gábor, a mai megemlékezésünk szónoka, a Práter utcában

Új baloldal: lépésről lépésre. Angyalföld…

Volt egy ügyünk az angyalföldi kampányban: megvédjük a Dagályt!

A PM, amit ritkán mérnek 1% fölött, sokan nem is ismernek, most 4,3%-ot szerezve megelőzte az LMP-t is.

Mi kellett még ehhez? Egy jó, hiteles helyi jelölt – esetünkben Faragó Éva.

És az, hogy időközben lelepleződött az LMP: azoknak – az eddig megtévesztett baloldali – szavazóknak, akik megdöbbentek az LMP menekültellenes, jobboldali fordulatán újbaloldali alternatívát kínáltunk.

Amikor az LMP beállt az idegenellenes kórusba, és immár nem csak nyomkövetőt szereltetne a menekültekre, de frakcióvezetőjük, Schiffer András „garázsmecsetekről” is hadovált: sokaknak leesett a tantusz. Akik követték a híreket (baranyai napelem-mutyi, Kövér „gyűlölök mindenkit, de legalább nem lopok annyit, mint a többi fideszes” László mint az LMP pártalapítványának díszvendége, Schiffer „bérretegő"-zése stb., stb.), azoknak az LMP jobboldali/fideszes/jobbikos fordulata nem meglepetés. Talán most lassan a többi, megtévesztett zöld/baloldali szavazó is észreveszi…

A kampányban sikerült ajtóról ajtóra járva bemutatnunk a PM-et, a Dagály megvédéséről szóló petíciót, az Alapjövedelem-újságot is mellétéve…

Mi nem csak Orbánt utáljuk, de víziót is kínálunk az országnak, és politikai otthont azoknak, akik nem csak a Fidesszel, de a régi baloldallal szemben is alternatívát keresnek.

4,3%: innen indulunk...

img_1643.JPG

(kép: aszfaltrajzolás a kampányhajrában a jelölttel, Faragó Évával)

2015\08\05 e_gabor 6 komment

Kocsis Máté, a Főkert és a WC-k

Megpróbálja még egyszer, hátha mégis bejön az idegenellenes uszítás, ami eddig csúfos bukás. A Fidesz támogatottsága stagnál, hiába a tudatos félelemkeltés, a „majd-én-megvédelek-szegény-fenyegetett-nemzetem”-szöveg, a bűnbakképzés. Az egész, tankönyv-ízű, undorító terelőkampány. Amivel a gyerekeket sem kímélik.  Hiába!

A nép pontosan tudja ma is, hogy a Fidesz lop.

A nép pontosan tapasztalja ma is, hogy a megszorítások miatt romokban az egészségügy, emberek tucatjai halnak meg naponta, mert nem kezelik őket időben. Tudja a nyugdíjpénztárakat, Paksot, a kivándorlást... Mindent!

Szóval a nép nem dől be, kár erőlködni. Segíteni magán nem tud ezzel a gyűlöletkampánnyal a Fidesz és kommunikációs igazgatója, Kocsis Máté, de ártani még árthat. A menekülteknek és a magyaroknak egyaránt.

Abba kéne hagyni!

A józsefvárosi polgármester ehelyett rátett még egy lapáttal, bezáratta a játszóteret, ahol a Főkert által kihelyezett nyilvános illemhely volt, és így uszít:

A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkre tették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen…”

A kommentek között az a Kalmár Szilárd válaszolt neki, pontról pontra leleplezve minden hazugságot, aki hetek óta segít a menekülteknek a kerületben:

„Kedves Máté, miért hazudik? Szó sincs sátrakról. A Keletiből elzavartak például ma több száz embert, ők jöttek át a térre, ahol az ön emberei azonnal le is zárták azt a helyet, ahol a főkert által kihelyezett wck voltak. Annak ellenére, hogy önök mindent elkövettek azért, hogy a legyen kosz és rendetlenség, nem lett semmi. Sőt, önkéntesekkel közösen a menekültekkel, rendet raktak. Miért sajnálják az árnyékot, a WCt ezektől az emberektől? Mi lett volna, ha 56ban Ausztria így fogadja a Józsefvárosi forradalmárokat? Miért lehetetlen emberként viszonyulni emberekhez? Maga csak Habony úr hülyeségeit tudja megetetni a kerülettel?

Egyik aktivistánk, volt egyéni jelöltünk, Erdélyi Gábor is válaszolt, ugyanott:

Ez szemenszedett mocskos hazugság! A Baross tér sarkán lakom (már több, mint 73 éve), de én még randalírozó, kéregető, mást meglopó, de még részeg embert sem láttam köztük! Ellentétben a parlamenttel…

Nem folytatom, a Kettős Mérce is megírta már.

Én személyesen is beleütköztem a Hatalom Emelte Falba. Július 29-én elmentem a Főkerthez – elvileg az ő kezelésükben van a Köztársaság /Pápa tér –, de elküldtek, mondván írjak levelet… Megtettem. Túl udvarias voltam?!

"Tisztelt Főkert!

A menekülteket segítő civilek kérésnek eleget téve igyekszem hozzájárulni, hogy emberi körülményeket teremtsünk számukra.

 A mai napon (2015. július 29.) ezért kerestem fel az ügyfélszolgálatot, és most ezúton foglalom össze kér(d)éseimet írásban is:

1) A Köztársaság (II. János Pál pápa) téren van két mobilvécé. Időjárástól és egyéb tényezőktől függően a téren időnként olyan sokan vannak, hogy ennyi nagyon kevés.

1a) Volna-e lehetőség további WC-k kihelyezésére?

1b) Mennyi időnként ürítik, és mennyi időnként tisztítják a WC-ket? Volna-e lehetőség arra, hogy ezt gyakrabban tegyék? (a WC-k csurig vannak és elhanyagoltnak tűnnek)

1c) Volna-e lehetőség a jelenlegi és/vagy a további WC-k játszótéren kívüli elhelyezésére (mivel a játszóteret sötétedéskor zárják)?

2) A menekültek és segítőik szeretnék a keletkező hulladékot összegyűjteni, amihez – legalábbis ezt a tájékoztatást kapták – speciális zsákok kellenek, olyanok, amiket a Főkert elszállít. Hogyan kaphatnán(na)k ilyen szemeteszsákokat?

3) Tudnak-e a fenti kérdésekben a Baross téren (annak a Főkert által kezelt részén) is segíteni?

 Válaszukat előre is nagyon köszönöm, üdvözlettel,

Dr. Erőss Gábor

VIII. kerületi önkormányzati képviselő

…Nem csak levelezünk. Ott vagyunk a terepen is. Kocsis ezért támadja pártként külön a PM-et is. Szücs Balázs barátom, „civilben” református lelkész, VII. kerületi PM-es önkormányzati képviselő kihelyezett 2 mobilvécét a Keletihez, a Karácsony Gergely PM-társelnök vezette zuglói önkormányzat raktárt biztosít a menekültek segítőinek, Szabó Tímea, a másik társelnökünk feljelentést tett a menekültek vagonba zárásának ügyében…

Fel sem bírják fogni a fideszes urak, hogy vannak még, akiknek fontos a szolidaritás, akik nem "állati ösztöneiket" követik. A Pápát is hiába idézzük nekik.

…De mindeközben azt sem felejtjük el, hogy lopnak! Emlékeztetünknap mint nap!

Hiába erőlködnek.

img_9694_1.JPG

(menekült gyerekek játszanak a Kelti pályaudvarnál, néhány nappal ezelőtt - saját felvétel)

süti beállítások módosítása