Birtokomba jutott Orbán Viktor úr bő két hónap múlva elmondandó ünnepi beszédének szövege, melyet a Magyar Krónika narancsbőrkötéses különszáma fog közölni, és amely hamarosan olvasható lesz az önkormányzatoknál felállítandó Magyar Krónika Asztalánál. Megírom.

Íme:

Kedves Ünneplők, Lótenyésztők, Tejcsinálók, Győzedelmes Magyar Csapat!

Március idusán már itt-ott sarjad a fű, nyílik a pitypang, és lekászálódnak az asszonyok a lócáról, hogy odakünn, a dédapjuk-ácsolta fakerítés mellett elvessék a jövő magjait.

Mi is vetni készülünk.

Mert a magyar emberek szeretnek maguk elvégezni minden munkát a földön. Ahogy mifelénk mondják: markukba égett a kapa. Nem lehet kitépni, kicsavarni onnan! Sem erővel, sem hízelgéssel, sem semmiféle ármánnyal.

Négy boldog, de cudar esztendő van mögöttünk, hisz erdő-mező kártevői keserítették az életünket. Se szeri, se száma nem volt a krumplibogárnak, férges gyümölcsnek, gaznak és gyomnak. Pedig szép nagy csapattal jártuk a mezőt! Csak a károgók, a kishitűek és az örök rosszakarók nem csatlakoztak hozzánk. Ha egy-egy kőben elakadt az eke, nosza, ott termett minden magyar legény – s egyre csak szaporodtak a barázdák. Ha Gábor Áron úr ma élne, ezer rézágyút öntenénk neki! Mert mi odapörkölünk a labancnak rendesen. Fut is, mint Jellasics, a gyáva! Mi meg utána hajítjuk a hitelét, azzal fusson!

„Lám, jó az Isten, jót ád!...” A forradalmár Petőfi urat is mélyen megélt hitte tette hős magyarrá! Ezért is igyekeztek a hitet elvenni tőlünk, s ezért oly nagy öröm, hogy a palatáblákról immár az Újtestamentum igéje is sugárzik: magyar gyermekek százezrei számára nyílt meg az Isten országába vezető út.

De még mindig itt ólálkodik a sok Landerer és Heckenast! Kevesen vannak, de ahhoz éppen elegen, hogy ne lankadhasson a figyelmünk! Még mindig abban reménykednek, hogy majd a Lajtán túlról valami császár kicsavarja a kezünkből a kapát, eltöri az ekénket, elorozza a magyar magokat. Próbálkozik is az a császár veszettül, majd belekékül. Hol a handabandázó, hol meg az ájtatoskodó ügynökét uszítja ránk. Eszi a császárt a fene, hogy emezekre rá se hederítünk. Pedig napestig zagyválnak; szó se róla, kitartóak! De nekünk nem ment el a józan eszünk!

Amíg a kétballábas balhátvédek a saját csapatuk ellen játszanak, meg egyre csak reklamálnak, mi sorra rúgjuk a gólokat. Újra Aranycsapat a Magyar Csapat! Ahogy Grosics Gyula bácsi – ő kérte, hogy így szólítsam – szokta mondani: minden labdában egy magyar mosoly van. Kell is az ilyen jó, szép, érvényes gondolat, tanítás, és pozitív energia!

Olcsóbb a tüzelő, magasabb a bér, kevesebb a nyugdíjpénztár, kevesebb pelenka fogy, több a parlamenti őr, és egyre többen tanulnak, dolgoznak külföldön… a magyarok országa jobban teljesít! De hisz’ Önök ezt tudják, hiszen Önökről szól ez a mese, és most különben sem holmi kampánygyűlésen vagyunk, hanem a márciusi ifjakra emlékezünk. S ne feledjük: ha nem tartott volna ki a márciusi ifjak hite, lelkesültsége áprilisig, ma jel nélküli sírban feküdnének mindahányan. Ha nem harcolnak, elbuknak. Ha nem vetnek, nem aratnak. Ha nem eszmélnek, ma nem állnánk mi sem itt.

Talpra magyar! Még 22 nap, és végleg kiverjük hazánkból a barbár hordákat. Minden stadion egy kopjafa, minden tankönyv egy áldás, minden mag egy fegyver.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

(a kép forrása)

--- Hommage à Parti Nagy Lajos ---