Fodor és az MSZP flörtje. Avagy hogy kerül neokonzervatív csizma az ellenzék asztalára?

Az Orbán-Simicska rezsimet csak balról lehet megdönteni, hiszen a demokrácia leépítésénél csak a társadalomrombolásban volt hatékonyabb a Fidesz: munkavállalói jogok szétzúzása, kiskeresetűeket sújtó egykulcsos adó, szociális juttatások csökkentése, elinflálása, megalázó feltételekhez kötése, minimálbér alatt fizetett közmunkások, rokkantak ellen folytatott hadjárat stb. stb. Milliókat taszított nyomorba a Fidesz, szó szerint. Tudatosan. Ezt próbálja most a „rezsicsökkentéssel” elleplezni; sikertelenül.

Közpolitikai értelemben nemcsak a Fidesz populizmusával, de az ellenzékhez csatlakozni kívánó egyszemélyes pártok neokonzervatív irányvonalával is vitában állunk. A kormány populizmusával egyszerűbb dolgunk van: könnyen belátható, hogy a fideszes rezsicsökkentés igazságtalan és nem fenntartható, hiszen rontja a szolgáltatás minőségét, nem ösztönöz megtakarításra, és egyértelműen a jómódúakat támogatja. Ennek munkahelyteremtő alternatívája az uniós források bevonásával megvalósítható, épületszigetelésre alapozott fenntartható rezsicsökkentés.

A magukat ellenzéki térfélre soroló neokonzervatív alakulatokkal bonyolultabb a helyzet. A „neokonzervatív” jelzővel itt Fodor Gábor és Bokros Lajos formációját illetem. Hogy miért? Mert a Fodorék által hirdetett egykulcsos adót, amely korábban az SZDSZ hivatalos programjában is szerepelt, és onnan (!) átvette a Fidesz is, pontatlan volna liberálisnak nevezni. Hiszen annak az alapvető üzenete nem a piacpártiság (pláne nem az emberi jogok!), hanem a jómódúak támogatása a szegények és kiskeresetűek kárára. A legmegdöbbentőbb, hogy Fodorék mindezt még igazságosnak is mondják: „Igazságosnak és az állami működése szempontjából is átláthatónak tekintjük az egykulcsos adót”.

fodor_kép.jpg(a kép forrása)

Az egykulcsos adó a „neokon” világkép hű tükre: meritokratikus, elitista; nem vesz érdemben tudomást az esélyegyenlőtlenségekről, nem biztosít forrásokat a társadalmi mobilitás ösztönzésére: vallja, hogy a tehetség „úgyis utat tör magának”, hogy bárki lehet „self made man”. A lényeg pedig – a „rászorultak” iránti minden „együttérzés” dacára – a minél kisebb állam: „Nem az állami célok teljesítéséhez kell rendelni az adóbevételeket, hanem előbb meg kell állapítani az adószint mértékét, és a befolyt bevételekhez kell rendelni a kiadásokat.” – írják a Liberálisok.

Az egykulcsos adót az „együttérző liberalizmus” égisze alatt hirdetik Fodorék: a „liberális politikának ez a válfaja – nem szégyelljük kimondani – sokat tanult az „együttérző konzervativizmustól” – írják David Cameronra hivatkozva. Ezzel még önmagában nem volna olyan nagy baj, csak éppen kérdés, mi keresnivalója a büszke konzervatívoknak egy baloldali összefogásban. Az egykulcsos adó ugyanis a jómódúakhoz csoportosítja át a kiskeresetűek pénzét, s amellett az esélyteremtés ellen is hat. Az ellenzéknek a lázári aki szegény, „az annyit is ér”politikájával szemben kell meghatároznia magát (hiszen éppen egy egykulcsos által „előállított” szociális válságban szenved az ország), és ezt csak hitelteleníti, ha netán olyanok is az összefogás részévé válnak, akik – mint Fodor – a társadalom kettészakadását, az egyenlőtlenségek növekedését eredményező közpolitikák hívei. Ezért hiába szerepel számos progresszív javaslat a Liberálisok programjában, hiába emlegetik az esélyegyenlőséget, a kisebb állam dogmája mindezt hitelteleníti. Hiszen az egykulcsos adó duplán sújtja a dolgozó szegényeket: nemcsak a jövedelmük csökken, de a számukra létfontosságú közszolgáltatásoktól (oktatás, egészségügy, közösségi közlekedés) vonják el a pénzt, hogy fedezetet teremtsenek a jómódúak adócsökkentésének. S éppen ezzel szűkíti a társadalmi felemelkedés csatornáit.

A korszakváltást nem lehet bukott (köz)politikákra alapozni.

S ha már a bukott közpolitikáknál tartunk: a Liberálisok által hirdetett „rászorultság elve” igen jól hangzik, de alkalmazása a gyakorlatban általában súlyos jövedelem-elvonást jelent a dolgozó szegényektől és a Fidesz-sújtotta alsó-középosztálytól, hiszen „igazán rászorulónak” csak a legszegényebbek szoktak számítani. A rászorultság elve egyébként nemcsak politikailag, de a legtöbb esetben szakmailag is elhibázott: „Ferge Zsuzsa szociológus többször felhívta a figyelmet arra, hamis állítás, hogy ha a gazdagokra kevesebb közpénz jut, több marad a szegényekre”. Ha a cél az ellenzék biztos veresége, és Orbán hatalmon maradása, akkor jó az irány.

Tehát amikor Fodor Gábor a szocialistáknak udvarol („a kulcsszereplő az MSZP”, „Szimpátiával figyelem…”), azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy helyet kapjon az MSZP listáján, akkor ezt a neokonzervatív vonalat igyekszik bevinni az együttműködésbe, azaz a dolgozó szegények kárára végrehajtott jövedelemátcsoportosítást, továbbá az állam és a közszolgáltatások leépítését.

Bokros Lajost nem kell bemutatni Magyarországon senkinek. Ezért nem is emlegetem a csomagját, csak azt az apróságot, hogy az Európai Parlamentben az EU-ellenes brit konzervatívok és az ultramontán, fundamentalista lengyel Jog és Igazságosság képviselőivel, az obskurus összeesküvés-elméletek nagymestereivel, Kaczyński csapatával ül egy frakcióban. Ezek után, ha netán ő is meghívást kapna a Nagy Összefogásba, az végképp magyarázkodásra kényszerítené az ellenzéket. Akkor joggal vethetnék a szemünkre, hogy az összefogás csak Orbán démonizálásáról szól, csak a Fidesz ellen szerveződik, de az abban részt vevők maguk sem tudják, hogy mit is akarnak kezdeni az országgal. Pedig az ellenzék politikájának a korszakváltásról kellene szólnia, koherensen!

Liberálisok és Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa): két egyszemélyes párt. A közös pontok: se szervezet, se tagság, se támogatottság; csak a „kisméretű állam” dogmája és a neokonzervativ világkép.

Orbánt nem azért kell leváltani, mert „pfuj”. Hanem azért, mert tönkreteszi az országot: módszeresen rombolja a társadalmat, növeli a gyermekszegénységet, csődbe viszi a gazdaságot, leépíti a demokráciát, minden eddiginél tágabb teret nyit a korrupciónak, és még a fákat is kivágja. Ezzel szemben csak egy hiteles baloldali programmal lehet fellépni, az orbáni igazságtalan, neokonzervatív egykulcsos adó hívei, a thatcheriánusok és Cameron-isták hiteltelenítik az ellenzéket. A Liberálisok – talán tájékozatlanságból – zászlajukra tűzték annak a Barack Obamának a nevét, aki elnökségének egyik legfőbb ügyévé tette a gazdagok fokozottabb megadóztatását, és Fodorék épp egy, a felsőoktatáshoz való hozzáférés általánossá tételéről szóló mondatot idéznek tőle. Miközben David Cameron-ra is hivatkoznak, aki pont azzal vonult be a brit politikatörténetbe, hogy az általa bevezetett brutális tandíjemelés ellen tüntetett fél Anglia.

angol-tüntetés.jpg(a kép forrása)

Ezt akarjuk?

A társadalmi igazságtalanság és a közszolgáltatások leépítésének negyedszázada után a magyarok a társadalmi igazságosság és a felemelkedés negyedszázadára vágynak. Nem csak a „rászorulók”, hanem mindenki. Társadalmi kohézióra, a korrupció megfékezésére és koherens programra. Egyszóval: korszakváltásra.