A fiam sorsa: függőben. Maradhassanak mégis óvodában a 2007-es nyári gyerekek, ha a szülők úgy döntenek!

Hétfő reggel fél nyolc után érkeztem a 8-kor kezdődő beiratkozásra. Így is csak tizenvalahányadik lettem a sorban (a sorrend persze elvileg nem számít), és negyed kilencre már huszonvalahányan álltak mögöttem…

Amit vasárnap megjósoltam, megvalósult: zsúfoltság, zűrzavar, népharag stb. Plusz 25%, az plusz 25%.

…Ma délután sikerült elérnem telefonon az igazgatónőt. Ha engedélyt kap az iskola (kitől is? a fenntartó KLIK-től? A falaktól, „akik” kicsit kijjebb húzódnak? Az önkormányzattól, amely már nem fenntartó, de működtető? A posztjáról épp most távozó helyettes államtitkártól? Magától Hoffmann Rózsától?), akkor lesz egy párhuzamos harmadik osztály. Oda talán bejuthat Ábel.

Így persze nem ahhoz a tanítónénihez kerülne, akit választottunk, akire Ábel kimondta a „boldogító igent”. Hozzá nyilván a körzetesek kerülnek. Nem az iskolavezetés, pláne nem a pedagógusok tehetnek erről a helyzetről. Hanem... lásd fent! Bár még reménykedünk, hogy mégis jut neki ott egy hely… A héten talán kiderül. De lehet, hogy csak 26-án… Addig Ábel sorsa: függőben. Nem kívánom senkinek ezt a stresszt és bizonytalanságot.

Lehet, hogy a világ legnagyszerűbb pedagógusához kerül. Nem tudjuk.

Persze megtanultuk a leckét: a szabad iskolaválasztás joga nem jelenti a szabad tanító-választás jogát. De azért a gyerekeinkkel mégse szórakozzon a Fidesz, ha nem muszáj!

A "mi hibánk": nem a körzeti iskolába jelentkeztünk. Habár tegnap ott is jártunk – s kiderült, rájuk hatványozottan igaz, amit jósoltam: még körzetesből is sokkal több jelentkezett, mint amennyit fel tudnak venni. Egyébként pedig a „tagozatos” osztályukba már rég lezajlott a felvételi képességfelmérés – így oda még sorsolással se juthatnánk be. (A másik osztályról, mondjuk így: ellentmondásosak a benyomásaink.)

Vasárnap azt javasoltam, nyissanak országszerte annyi új osztályt, amennyit csak kell, hogy a „hirtelen jött” elsős-tömeget be tudják fogadni az iskolák. Úgy látszik, ez részben megvalósul, bár a legtöbb iskola (vagyis az állampártot képviselő KLIK?!) inkább a megemelt osztálylétszámot, vagyis a zsúfoltságot „választja”.

Ma javaslok mást is: nyissák újra az óvodában-maradás lehetőségét a 2007. május 31. és augusztus 31. között születettek részére, ha a szülők úgy döntenek. Ők azok a gyerekek, akiknek egy része amúgy is szívesen maradt volna az óvodában, s akiknek jelentős része, ha formálisan iskolaérett is, jobban járna a rugalmas beiskolázással, azzal, ha csak 7 évesen kezdi a sulit. Ezzel két évre eloszlana a nagy elsős-tömeg.

Eleve így kellett volna eljárni. De jobb későn, mint soha. Az anyák-apák-nagyszülők nem felejtenek!

DSC04489.JPG

(A képen Ábel: még nem tudja, mit rejt a csomag, mit hoz a jövő...)