A szavazást is eltörlik. Kocsis Máté kormányzati papírt kapott róla, hogy jogszabályt sértett

Amikor írásbeli módosító javaslatokat fogalmaztam meg az egyik kerületi rendelethez, azt már sejtettem, hogy a Fidesz nem fogja elfogadni, de azt nem, hogy Kocsis Máté polgármester – jogszabalysértő módon és gyáván – még szavazásra sem bocsátja azokat. 

Ez a húzása annyira védhetetlen volt, hogy még a Fidesz-közeli Kormányhivatal is kénytelen volt megállapítani a jogszabály-sértést.

Miről is volt szó? Szerettem volna megkönnyíteni, hogy a tartozásokat felhalmozó családok kievickélhessenek az adósságcsapdából, s azt elérni, hogy minél kevesebb kilakoltatásra kerüljön sor Józsefvárosban. Ami nemcsak az adósoknak, de az önkormányzatnak is elemi érdeke. Még csak nem is bolygattam volna meg alapjaiban az előterjesztést (amelyben nyomokban még némi jószándékot is felfedezni véltem, mint azt a vitában el is ismertem!), egyszerűen nagyvonalúbbá tettem volna azt, hogy minél kevesebben kerüljenek utcára, s ne szakítsanak szét családokat; mindenekelőtt: ne kelljen ártatlan gyermekeknek a szüleik nélkül felnőniük.

Sajnos lakhatási ügyekben sem a humánus hozzáállásáról híres a kerület, mint azt számos kilakoltatás, és Rozi néni esete, és most ez az eset is bizonyítja.

A három, a rendelethez írásban elküldött módosító javaslatom a következő volt:

  • a 26. §, amely a lakásrendelet §-át módosítja a 25%-os támogatás helyett 40%-os hátralékkiegyenlítő támogatásttartalmazzon” – hogy minél több család élhessen a lehetőséggel.
  • Ugyanitt a (3)a és b pontban összesen 3 szöveghelyen szereplő mértéket 10%-ról 5%-ra javaslom módosítani, hogy minél több család kezdhesse meg tartozásának rendezését, ami a családoknak és a tulajdonos Önkormányzatnak egyaránt érdeke.
  • a 41.§ (amely a szociális rendeletet egy 23/A §-sal egészíti ki)  "g)" pontja kerüljön törlésre, hogy a hátralékkezelés és a hátralékkiegyenlítés ne zárják ki egymást.” Ez is azt szolgálta volna, hogy minél több lehetősége legyen a szegény, de adósságukat törleszteni szándékozó családoknak az adóságcsapdából való kilábalásra.

A Kormányhivatal leveléből egyértelmű a jogszabálysértés, és az is, hogy ki az elkövető. Bár a Fidesz-hatalom által kinevezett György István határozatában igyekszik elbagatellizálni az ügyet, de mégis kénytelen kimondani: a polgármester, az SZMSZ-t (a Képviselőtestület Szervezeti és Működési Szabályzatát) megsértve nem bocsátotta szavazásra a módosító indítványaimat. A Kormányhivatal ezen felül felszólítja a polgármestert, hogy „a jövőben a hatályos jogszabályban foglaltaknak megfelelően járjon el.

Hogy miért, azt persze nem mondja, pedig egyértelmű. Kocsisnak annyira kínos lett volna leszavaz(tat)ni három, a kerületi lakóknak kedvező, észszerű, s még csak nem is túl radikális javaslatot, hogy inkább szavazásra sem bocsátotta őket. Így viszont a „nem” szavazat szégyene helyett, a jogszabálysértés botrányával kell szembenéznie.

Ilyen az, amikor a Fidesznek nem elég a kétharmad, s már a szavazást is eltörli.

korm-hivatal.JPG