Kocsis Máté csapata tovább küzd az átláthatóság ellen

Józsefváros hadilábon áll az átláthatósággal; bár harcos fellépésemmel kisebb részeredményeket sikerült már elérni. Ugyanez a hosszú küzdelem jellemzi a társasházak felújításának ügyét.

Idén februárban munkacsoportként indult, novembertől ideiglenes bizottságként működik a társasházi felújítási pályázatokat elbíráló grémium, amely évi bő félmilliárdról dönt (egyébként általában: jól és konszenzussal). Ha én nem volnék a tagja, csak fideszes-jobbikos képviselők volnának. Addig vertem az asztalt az év során, míg mostanra sikerült elérni, hogy e sokszázmilliós keret felett rendelkező önkormányzati bizottságban érvénybe lépjenek bizonyos összeférhetetlenségi szabályok. A Bizottság elnökének, Gondos Juditnak a cége, köztudomásúlag, számos ház közös képviselője. Érdekes lenne, ha a saját házainak szavazna meg nagy pénzeket. Egy év kellett, míg megértette, hogy ez miért (volna) botrányos.

A többi, a bizottsággá alakuláskor most újra megfogalmazott javaslatomat már mind leszavazták. Az átláthatóságból nem kérnek. Leszavazták…

  • Azt, amely az előterjesztések honlapon való nyilvánosságra hozatalát célozta.
  • Azt, amely az előterjesztések átnézésére 3 helyett 8 napot irányzott volna elő. (Pénteken küldik, hétfőn van az ülés! Hiába mondtam, hogy ez családellenes lépés, a Fidesz-KDNP-t csak az Orbán-család érdekli, más család nem).
  • Azt, hogy rendkívüli ülést ne 1, hanem 2-napos határidővel lehessen csak összehívni (tudni kell, hogy ezek a pályázatok hetekig-hónapokig készülnek, rendkívüli ülésnek eleve semmi értelme).
  • Azt, hogy nem-fideszes szakértők is részt vehessenek az ülésen (vagyis ne csak a Bizottság mint testület – tehát a Fideszes többség –, hanem annak bármely tagja is meghívhasson vendéget, tanácskozási joggal).
  • Azt, amely eltörölte volna az abszurd (1 perces!) felszólalási időkorlátokat.
  • És a pénzügyi átláthatóságot is leszavazták, amit így szövegeztem meg:

„A bizottság üléseinek állandó (nyilvános és sorrendben első) napirendi pontja beszámoló:

  1. A megelőző időszakban történt pályázati kifizetésekről,
  2. A Bizottság számára tárgyévben még rendelkezésére álló – felújítási pályázatokra felhasználható – összegről.”

A józsefvárosi Fidesz tehát arra törekszik, minél kevesebben és minél kevésbé lássák át, mire-hogyan megy el évi félmilliárd. Nagy felelősség a számomra, hogy – a fenti javaslataim elutasítása miatt – nekem kell őrkutyaként tovább ugatnom.

ujjaepul.jpg

(Fotó: Kétfarkú Kutya Párt)