Fidesztrafik-botrány: Szerencsen kisboltok, emberek mennek tönkre

A cserbenhagyott Észak-Kelet-Magyarországon csak a Fidesz-maffia teljesít jobban. De az sokkal. A törvényalkotási jogkörrel is felruházott Continental egyik könyvelője, aki, mint hírlik, a Fidelitas sátoraljaújhelyi vezetője, egész trafikbirodalmat épít. Három különböző településen nyert el összesen négy koncessziós jogot. Az eredmény: sorra bocsátják el a környező kisboltok a dolgozóikat, mert meredeken zuhan a forgalmuk.

A Continental gyakorlatilag maga írta a Fidesznek a törvényt, hogy azután fideszes vagy Fidesz-közeli trafikosokkal szórja tele az országot. Ezt a Continental vezetői nem is tagadják! Mások már elég jól dokumentálták számos településen a Fidesztrafik-hálózat épülését, de Szerencsről eddig nem volt hír – és az egész botrány foglalkoztatáspolitikai következményeiről is kevés. A nyertesek egyikéről, Drexlerné Bányácski Zsuzsannáról, már megjelent, hogy a Continental embere, de az nem, hogy, más, helyi pályázókat kiszorítva Szerencsen is trafikot kapott, és hogy, mint hírlik, Fidelitas-vezető is egyben.

A Narancs-Continental nyomulásnak súlyos következményei vannak helyben! Esetünkben az extraprofit a Szerencstől 50 kilométerre élő Fidelitas-vezetőé (no meg a cigarettacsempészeké), míg a bevételcsökkenés és az elbocsátások a szerencsieket sújtják. Szabályosan kiszivattyúzzák a pénzt a fideszes vezetés alatt amúgy is csak vegetáló Szerencsről. A meg nem valósult ígéretek (műanyag nyílászárókat gyártó üzem, üveggyapotgyár stb.), és a Fidesz idején bezárt üzemek, az ezekkel járó elbocsátások után (kenyérgyár, kővágó üzem), a mindennapos csőtörések, vízkimaradások közepette most mintha a szerencsi kiskereskedők csődje, a boltjaikban dolgozó alkalmazottak munkanélkülivé tétele volna a cél. Máris kénytelenek voltak elbocsátani három eladót az egyik közeli boltból, de más boltok forgalma is úgy csökken, hogy további munkahelyek fognak megszűnni. Miközben a trafik csak két eladót vett fel. Könnyen csődbe is mehetnek ezek a nem-fideszes boltok, hiszen nemcsak cigarettát, más termékeket is a trafikokban vesznek meg az emberek, ha már bemennek cigiért. Ennyit a hazai kkv-k támogatásáról…

parl-dohánymaffia (640x427).jpg

„Szép” szimbólum, hogy Orbán Viktor, az álszabadságharcos (és helytartója a polgármester-képviselő, Koncz Ferenc), épp az igazi szabadságharcos Rákóczi-vár városára – Szerencsre – mért most újabb csapást. Mondjuk ki: a Fidesz az, amely labanc politikát folytat.