Állami betörők

Csókolom, Mari néni, a maga fia volt portás az „xy” gyógyszercégnél? Igen?! Akkor tessék félreállni, bemegyünk.

A nagy sikerű állami párválasztó után jönnek az állami betörők is. Razzia!...

A Fidesz nemcsak az iskolákba küld rendőrnyomozókat, hanem – hogy az egészségügy se maradjon ki – egy lopakodó törvénymódosítás révén, egy nagy „salátatörvénybe” rejtve újabb erőszakszervezetet is létrehoz, legalábbis ezt tervezi: az Országgyűlés napirendjén szereplő javaslat szerint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv (OGYI/GYEMSZI) ezentúl „bármely helyszínt átkutathat, oda önhatalmúlag, a tulajdonos (birtokos), illetve az ott tartózkodó személyek akarata ellenére beléphet, e célból lezárt területet, épületet, helyiséget felnyithat”, és ez magánlakásra is vonatkozik, ha az a cég „bármely (…) alkalmazottja (…) használatában van” (37. o.)

Hogy, hogy nem: a bíróság helyett a közismerten elfogulatlan ügyészség engedélye kell csak a razziához. Bűncselekmény gyanúja esetén a rendőrségnek eddig is megvoltak a megfelelő házkutatásai jogosítványai; vajon miért kell egy újabb erőszakszervezetet létrehozni?

Egy Szilágyi László és Szabó Tímea által benyújtott módosító javaslat törölné ezt a gyógyszerrendőrségi passzust a törvényből. Mert mióta a Fidesz-KDNP kormányozza az országot, önkényuralmi rendszerekre jellemző módon burjánzanak el az erőszakot is alkalmazó és/vagy a magánszférába is behatoló szervezetek. Semmi szükség arra, hogy újabb erőszak-szervezettel bővüljön a már így is hosszú sor. Ezt semmilyen egészségügyi, gyógyszerszakmai szempont nem indokolja!

Két ötletem van, mi lehet az ok…

razzia-v.gif(a kép forrása)

...Mivel a zárt helyiségek felnyitására is szól az új gyógyszerrendőrség mandátuma, az OGYI/GYEMSZI hamarosan álláspályázatot ír ki jó útra térő betörők számára. Így csökkentik a visszaesők számát. Lám, nemes a szándék!

A másik lehetséges ok: indul a feszítővas-közbeszerzés. Ezek szerint a Közgép pajszert is gyárt.