A gyülekezési szabadság vége? Egy KDNP-s képviselő "bizonyos napokon" megtiltaná a tüntetéseket

Legyen ezentúl tilos hétvégén tüntetni, mert olyankor vannak együtt a családok. Ne zavarjuk meghitt együttlétüket! És ne legyen szabad hét közben se tüntetni, mert az zavarja a tanulást és a munkát. Márpedig a nemzeti együttműködés három tartópillére a család, a tanulás és a munka.

Más napokon, illetve más országokban változatlanul szabad tüntetni.

---

Ma az Emberi jogi (stb.) Bizottság ülésén Pintér Sándor meghallgatásán vettem részt. Az egyik kormánypárti képviselő, név szerint Varga László "kérdésében" azt javasolta, utalva a június 16-i "Bohócforradalomra", hogy "bizonyos napokat ki kell zárni az utcai tüntetések lehetőségéből", mert, tette hozzá sokat sejtetően: "nem véletlen, hogy azon a napon", t.i. Nagy Imre kivégzésének évfordulóján tüntettek a rendvédelmi dolgozók...

Pintér Sándor javára szól, hogy válaszában elmondta: ez nem a belügy feladata, s hogy ilyen jellegű törvényt "nem ismer más fejlett demokráciákban". DE a Fidesz-KDNP sok antidemokratikus lépésének sorába illeszkedne, ha elkezdenék korlátozni a gyülekezési jogot. Ez nem képzelgés! Már el is kezdték! Újabban Kína a követendő példa. S ebben maga Pintér Sándor játszotta a szégyenteljes főszerepet.

Nincs kitől, s nincs is már mit remélnünk.