Hétvégén -- amikor le is álltam a blog-írással -- pótszületésnapozni és kampányt-kipihenni voltunk Bécsben. Újra és újra megdöbbent a két KuK (Császári és Királyi) főváros hasonlósága. Építészeti értelemben. De nem erről akarok írni.

...Hanem a kulturális élménytömegről, melyben vasárnap volt részem-részünk.

Kezdődött az ottani Ludwig Múzeummal. Ahol három kiállítás is fut párhuzamosan. Az egyik a televízió kultúrtörténetét dolgozza fel. A másik (minket ez érdekelt legjobban) a "képek a képekről" címet viseli és olyan műveket vonultat fel, melyek maguk is más művekre reflektálnak. Bár persze a művészet története nem más, mint a korábbi stílusokra, alkotókra, festményekre-szobrokra-épületekre visszautaló stílusok (neo...), alkotók és alkotások története, ez a kiállítás mégis egész különleges volt. Például: három monokróm csík a falon, két oldalán egy-egy csillár... és egy hosszú-hosszú leírás, hogy e mű mely izmusoknak s mely művészeknek a munkáira utal. Nem ironizáni akarok! Kicsit megmosolyogtató a művészettörténészek buzgalma, de a hivatkozások többsége helytálló, s a szöveg, minden tudálékossága ellenére, valóban hozzásegített a mű megértéséhez. Ha hiszi(te)k, ha nem! Így bepillantást nyertünk a mérhetetlenül gazdag és teljesen félreismert kortárs művészet világába. Van még mit tanulni!

Ezután (miután feleségem elment egy bécsi barátnőjével találkozni 2 órára), a múzeumból kijövet, miközben nagyban fotóztam, hirtelen elém állt egy szemüveges fiatalember, és (németül persze) azt mondta, hogy szeretne meghívni... egy sörre, egy idegennel! Mondtam: jó, miért is ne! (Furcsa, hogy meg se lepődtem!) Egy művészeti projektbe csöppentem bele. Egy házikó méretű, műanyagból formált béldarabkában (nem tévedés!) állt egy asztal, rajta két óriási söröskrigli, velem szemben egy ismeretlen osztrák egyetemista lány (a másik önként jelentkező). Csakhogy a két korsót alul műanyagcső kötötte össze! Ha egyikünk felemeli a korsót, rögtön kiürül, a sör átfolyik a másikba... Végül rájöttünk, hogyan lehet mégis inni (a csövet elszorítva), miközben a srác (bocsánat: a művész), és tízéves-forma unokaöccse folyamatosan filmezett és fényképezett. Nagyokat nevettünk, meg beszélgettünk, erről-arról. Kérdeztem mikor lesz a kiállítás. Mondta, hogy EZ volt a kiállítás :)

(folyt köv.! a kultúrnapnak itt még nincs vége)